Belföld koronavírus

Balatonlellén is megjelent a koronavírus

Tájékoztatom Önöket arról, hogy Balatonlellén is van egy olyan állampolgár, akinek vírustesztje pozitív lett

– közölte a város honlapján Balatonlelle polgármestere, Kenéz István. A beteg megfigyelésbe és karanténbe került.

„Sokan vannak olyanok is, akik az elmúlt napokban, hetekben érkeztek haza a járvánnyal érintett országokból. Kényszer intézkedéseket nem áll módunkban velük szemben foganatosítani, de arra kérjük őket, hogy embertársaik egészségének megóvása miatt válasszák az önkéntes karantént! Ennyi felelősség mindenkiben kell, hogy legyen!” – írta a polgármester.

Az önkormányzat – a polgármester közlése szerint – áll mindenkinek a rendelkezésére, aki karanténba vonul.

A budapestiek közül is sokan vonultak le a nyaralóikba a Balatonhoz, ami sokakban ellenérzéseket váltott ki. Azonban, mint ma közölt riportunkból is kiderül, sokan úgy költöznek le, hogy bezárkóznak, csak éppen a Balatonnál, ahol nincsenek egy olyan kis helyre bezárva, mint a fővárosi lakásuk.

A Balatonhoz menekülnek a vírustól tartó budapestiek
Szinte nyári forgalom van a balatoni üdülőövezetben, sokan hónapokra otthagyják a zsúfolt fővárost a koronavírus miatt. Motivációjukról és félelmeikről kérdeztük őket.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.