Belföld

Megdorgálta a veszélyhelyzettel visszaélő városvezetőket a kormánymegbízott

A főváros kormányhivatala fideszes vezetőjének állásfoglalása „ejnye-bejnyében" részesítette a különleges helyzetet kihasználó fideszes polgármestereket.

A Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott szerint a polgármesterek felelőssége, ha a veszélyhelyzet kihirdetése után arra használják a különleges időszakot, hogy egyszemélyi döntéssel saját költségvetést szavazzanak meg teljesen mellőzve az adott képviselő-testület korábbi döntéseit.

Sára Botond lényegében önmérsékletre intette az ideiglenesen teljhatalomhoz jutott polgármestereket.

Sára Botondot, Józsefváros korábbi fideszes polgármesterét januárban nevezte ki Orbán Viktor a kormányhivatal élére. Sára 2018 nyarától 2019 őszéig volt Józsefváros polgármestere, de az önkormányzati választáson alulmaradt az ellenzék közös jelöltjével, Pikó Andrással szemben. Új pozíciójában a veszélyhelyzet kihirdetésével kapcsolatos kérdés volt az első nagyobb horderejű állásfoglalása.

A 24.hu információi szerint több önkormányzat is kérte tőle a törvény értelmezését, a kormánymegbízott a hétvégén küldte meg a választ a főváros és a kerületek jegyzőinek.

A kormánymegbízott megfogalmazása szerint

túllépi a társadalmi rendeltetésnek megfelelő joggyakorlás kereteit az, ha a polgármester (főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke) az önkormányzat éves költségvetését (…) saját hatáskörben úgy fogadja el, hogy az túllépi az önkormányzat veszélyhelyzetre való indokolt reagálóképességének feltételét biztosító mértéket, vagy olyan mértékben módosítaná, amely nem szükséges a veszélyhelyzet kezeléséhez.

Időközben a polgármesterek körében egyértelművé vált, hogy a katasztrófavédelmi törvény kötelező módon vonta meg a képviselő-testületektől, és adta kizárólagosan a polgármesterek kezébe a döntési jogköröket. Ez pedig azt jelenti, hogy ahol nem sikerült a veszélyhelyzet kihirdetéséig, azaz múlt szerdáig elfogadni a költségvetést, ott utána már kizárólag a polgármester döntésével lehetett pótolni az elmaradást. A helyi büdzsét egyébként március 15-ig kell megszavazni a településeknek, különben szankciók léphetnek életbe az önkormányzattal szemben.

Több jegyző álláspontja szerint ebben az értelemben a Sára által kiküldött levél nem igazán tekinthető állásfoglalásnak, sokkal inkább egy személyes vélemény megfogalmazásának.

A koronavírus megoldotta: Komló fideszes polgármestere egyedül fogadta el a költségvetést
A különleges jogrend sok új lehetőséget ad a polgármestereknek, és az ellenzéki többségű város fideszes vezetője élt is ezekkel. Lenullázta például a többi képviselő fizetését.

A múlt héten két fideszes polgármester is élt a frissen kapott jogával, és az ellenzéki többségű testületek által előkészített és támogatott költségvetések helyett saját büdzsét fogadott el. Így hozott egyszemélyi döntést pénteken például Szekszárd fideszes polgármestere is. Ács Rezső az ellenzéki többségű képviselő-testületet is „lecserélte”, és bejelentette, hogy visszaállítja a korábbi kabinetjét. Polics József, Komló fideszes polgármestere már csütörtökön élt az új jogkörével. Csütörtökre testületi és bizottsági ülések is meg voltak hirdetve, ám ezeket lemondta, majd tájékoztatót tartott a helyi képviselőknek, végül egyedül fogadta el a város 2020-as költségvetését.

Kiemelt kép: Sára Botond józsefvárosi polgármesterként beszédet mond a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében újjáépített játszótér átadóünnepségén 2019. október 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.