Belföld

A térség fideszes képviselője szerint lebuktak a tüntetők, mert csak egy busz jött Gyöngyöspatáról

A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a “szabad Gyönygyöspatáért” meghirdetetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett. Ez azt jelenti, hogy a gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott erre a politikai akcióra – mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője vasárnap a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban.

Horváth László szerint világossá vált, hogy a „Soros György által támogatott szervezetek” nem akarnak békés együttélést magyarok és cigányok között, és nem akarnak tisztességes, jó és igazságos válaszokat a meglévő problémákra. Az ő “receptjük” – emelte ki -, hogy először tudatosan gerjesztenek egy konfliktust, majd “harcba szólítják” a cigányságot a többségi társadalommal szemben.

Közben több riportban is arról írtak, hogy azt az egy buszt sem volt könnyű megszerezni. Csemer Géza, a gyöngyöspatai Roma Nemzetiségi Önkormányzattól arról beszélt a Mércének, hogy 15 busztársaság is visszamondta félórával-órával a telefonos egyeztetések után a megrendeléseket. Pár órával a tüntetés előtt azonban megoldódott a helyzet, Setét Jenő aktivista azt írta Facebookon, hogy már két busz tartott Gyöngyöspata felé. Setét posztjai szerint egyébként Ózdról, Nyíregyházáról, Putnokról és Szerencsről is érkeznek roma közösségek a fővárosba.

A tüntetésről itt olvashat részletesebben. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik