Belföld

Népszava: Mégis megtartaná a kormány az OKJ-s képzési rendszert

Összesen 171, iskolában oktatható szakképesítés, 73 részszakképesítés és 13 kulturális és művészeti szakképesítés szerepel majd az államilag elismert szakmai képzéseket tartalmazó Országos Képzési Jegyzéken (OKJ) – derült ki az OKJ-rendelet módosításáról szóló, a Népszava birtokába került, a kormány által még nem tárgyalt előterjesztésből.

Júliusban még úgy tűnt, hogy jövőre teljesen megszüntetik az OKJ-s képzési rendszert, de a Népszava szerint változott a koncepció. Bár a rendszert jelentősen átalakítják, az előterjesztés továbbra is az OKJ elnevezést használja, s az OKJ-t szabályozó kormányrendelet módosításairól, nem pedig a teljes rendszer kivezetéséről szól – írja a lap.

A módosítás lényege az lesz, hogy két külön csoportba sorolják a különböző képzéseket. Az egyikbe az „alap” – például az asztalos, bádogos, villanyszerelő – szakképesítések kerülnek, a másikba pedig a specializációk, így lehet majd például az asztalosból műbútorasztalos. Az alapszakmákat csak az iskolarendszerben – ötéves technikumban vagy hároméves szakképző iskolákban – lehet majd tanulni, a specializációkat pedig csak a felnőttképzés keretében – írja a Népszava.

A módosítással jelentősen kibővítik azoknak a szakmáknak a körét, amiket csak iskolában lehet majd elsajátítani. Így jövőre egy fodrásznak is már csak szakiskolai keretek között, javarészt a szakképzési centrumok alá tartozó iskolákban lehet majd tanulni.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik