Belföld

A Lánchíd Palotát nézhették ki az orosz hátterű banknak

Már javában keresik az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) budapesti székhelyéül szolgáló ingatlant, a márciusban elfogadott jogszabály szerint ugyanis a kormány vállalta: megfelelő irodaépületet biztosít a pénzintézetnek – írta a Népszava.

A lap több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a bank akár Budapest egyik legpatinásabb épületébe, az Ybl Miklós által tervezett Lánchíd Palotába is beköltözhet, az erről szóló tárgyalásokon ugyanis ez az ingatlan is szóba került.

A Népszava információi szerint, ha sikerül megállapodni, akkor nem az egész épületet, hanem annak csak egy részét bérli majd a Nemzetközi Beruházási Bank. A pénzintézet a lap kérdéseire azt közölte, hogy az épülettel kapcsolatban egyelőre nem tudnak válaszolni, mert még nem születtek végleges döntések. A Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági- és Külügyminisztérium pedig egyelőre nem reagált az ügyben.

A Duna-parti épület egyébként jó eséllyel a főváros legértékesebb magáningatlana: a hatszintes, csaknem ötezer négyzetméteres műemléki épületet hat milliárd forintért újították fel 2008-ra, aminek következtében Közép-Európa legdrágábbnak számító irodaépülete lett. A jelenlegi tulajdonos, a Nobilis Kristófhoz köthető DÖB-68 Zrt.

Az IIB-ről szóló jogszabály a székhellyel kapcsolatban úgy rendelkezik: ha bank az irodát nem az államtól, hanem egy harmadik féltől bérelné, úgy a kormány vállalja, megtéríti az IIB felmerülő költségeit és kiadásait. Ezen felül ha a bank nem találna időben megfelelő irodát, akkor az ideiglenes iroda többletköltségét is kifizeti az állam.

Nem tudni ugyanakkor, hogy ki lesz a bérbeadó: a Fő utcai épület ugyanis a jelenlegi tulajdonos és a magyar állam közti jogi csatározás terepe. A Lánchíd Palota 2013 óta a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó DÖB-68 Zrt. tulajdonában van, azonban a jogi helyzet ennél bonyolultabb. Az épületet a nagyvállalkozó 2014-ben tíz évre bérbe adta az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank Zrt-nek (Exim), amely saját székhelyének szánta az épületet. Azonban már egy év alatt fordult a helyzet: a 2014-es választások után a nemzetgazdasági tárcától a Szijjártó Péter vezette külügyhöz került az Exim. Ezt követően lecserélték az Exim vezetését, majd nagyfokú értékaránytalanságra hivatkozva úgy döntöttek: felbontják a tízéves bérleti szerződést. Az állami bank pert is indított a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó – ám fia, Nobilis Demeter nevén lévő – cég ellen. Az Exim azonban 2016-ban elveszítette a polgári pert elsőfokon, mert a bíróság úgy látta, hogy korrekt, piaci áron kötött szerződés jött létre.

Arról még a Magyar Nemzet számolt be 2017-ben, hogy a rendőrség hűtlen kezelés miatt büntetőeljárást is indított az ügyben, és gyanúsítottként hallgatták ki Nobilis Kristófot, valamint Nátrán Rolandot, az Eximbank volt vezérigazgatóját, és helyettesét Darabos Tamást

Közben egy időben a Fővárosi Ítélőtábla is új elsőfokú eljárást rendelt el polgári perben, majd az ítélőtábla pár hete egy közbenső perben már az Eximnek adott igazat. A bíróság a korábbi elsőfokú ítéletet megváltoztatva jogerősen azt mondta ki, hogy a Lánchíd Palota bérleti szerződése érvénytelen. A törvényszéket pedig újabb határozat hozatalára utasította, hogy döntsön az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik