Belföld

Lemondott a fideszes médiaalapítvány vezetője

Bejelentette lemondását Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.

A Magyar Idők szerint a volt fideszes képviselő lemondását Liszkay Gábor alapító el is fogadta. A cikkben úgy fogalmaznak, Varga azt követően távozik posztjáról, hogy a békéscsabai Behir.hu-nak adott interjújában

a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg a konzervatív média helyzetéről.

Mint arról beszámoltunk, Varga egész pontosan arról beszélt, szerinte talán nem csak azzal kellene az újságíróknak foglalkozni, hogy hogyan rémisztik az embereket, és milyen negatív híreket terjesztenek, nyilvánvaló, hogy keresztény nemzeti konzervatív kormány nem tehet mást, mint megpróbál egy ilyen újságíró-társadalmat kialakítani.

Nyíltan kritizálta a jelenlegi kormánypárti sajtót, közölte:

igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.

Varga István két hete a 24.hu-nak adott interjút, abban azt mondta, a cél az, hogy a keresztény oldalon is az ÉS-hez hasonló profi újságírás legyen, de kritizálta a nem kormánypárti sajtót is, például azért, mert Orbán Viktornak a brazil elnöknél tett látogatásakor „diktátoroztak”. Arról is beszélt, a közmédia távolról sem tökéletes.  Mint fogalmazott,

jómagam is úgy gondolom, hogy adásba kellett volna adni a tüntetést. Az ott dolgozóknak le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik