Élő Belföld

Az MTVA-tól a Hír TV-hez mentek, majd „propagandaturnéra” indultak a tüntetők

A teljes parlamenti ellenzék (a Mi Hazánk kivételével), valamint a Momentum Mozgalom hétfőre is demonstrációt hirdetett az állami média Kunigunda utcai székháza elé, „Kitesznek az ajtón, visszamegyünk az ablakon!” címmel. „Nem hagyjuk, hogy a közmédia a kormány eszköze legyen és azt bárki ellen használják” – áll felhívásukban, amelyben azt a kérdést is felteszik: „Milyen ország az ahol a közmédia nem olvassa be az ellenzéki követeléseket?”.

Előzmények

Vasárnap a rabszolgatörvény elleni, Alkotmány utcai demonstráció után több ezren gyalogoltak ki az MTVA óbudai épületéhez, ahol a többi között az M1 és a Kossuth rádió stúdiói is találhatók. A székházat nagy erőkkel védték a rendőrök, akik a tüntetőkkel kölcsönösen megtolták egymást. Könnygázos oszlatás is volt, többen elestek és rosszul lettek.

Ellenzéki politikusok országgyűlési képviselői jogukkal élve bemehettek a közintézménybe, ahol azt követelték, hogy élő adásban olvashassák be a követeléseket. Több képviselő azóta is a székházban van, azonban egyetlen MTVA-vezető sem állt szóba velük, az intézmény fegyveres őrei több politikust is kidobtak. Az állami média vezérigazgatója, a hírhamisítással hírhedtté vált Papp Dániel birtokvédelmet kért a politikusokkal szemben.

Olvasói sztorik