Belföld
Inárcs, 2018. július 11.
Bűnügyi helyszínelő Inárcson egy hivatalnál, ahol ügyintézés közben késsel halálosan megsebesített egy hivatali dolgozót egy férfi 2018. július 11-én reggel. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 61 éves helyi lakost.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

„Az erőszak lett a szimbólum”

24.hu
24.hu

2018. 08. 01. 18:19

Július második hetében gyilkosság áldozata lett egy családsegítőként dolgozó nő Inárcson, ügyintézés közben késelték halálra. Andrea arra tette fel az életét, hogy másoknak segítsen. Rá emlékezve ír egy hajdani alapító, szociális munkás, volt egyetemi tanár, Talyigás Katalin a szociális munka jelenlegi helyzetéről, bejegyzését a hozzájárulásával közöljük.

Egy szociális munkás emlékére, a szociális munka jelenlegi helyzetéről. Ma temetik Andreát. Ő jár a fejemben.

Egy rövid visszatekintés a szakma indulásáról.

Az 1980-as években, a változás éveiben egy maroknyi csapat készült egy új szakma, a szociális munkás szakma meghonosítására Magyarországon: szociális munkások egyetemi képzésére, új intézmények létrehozására, melyek célja többek között a válságba került családok hathatós, sokoldalú megsegítése, úgy, hogy minél gyorsabban változtathassanak életükön, továbbléphessenek a súlyos gondok megoldásában.

Amikor elkezdtem ezt a munkát az egyik legelsők között létrejött családsegítő központban, a névválasztás meghatározó volt számomra: Esély nevet kapta a VII. kerületi Családsegítő Központ, mert akkor valamennyien hittük, hogy a legfontosabb feladatunk az esélyek növelése egy jobb életre, sok-sok bonyolult helyzetből való kilábalásra. Együtt dolgoztunk szociális munkások, jogász és pszichológus munkatársak: mai napig, 25 év távlatából emlékszem munkaközösségünk minden tagjára, akik megküzdöttek a legnehezebb helyzetekkel: a lakást elvesztőknek otthont, de legalább szállást kerestünk, adósságot segítettünk törleszteni, a munkáját elvesztőknek újra munkát találni, családi tragédiákat megakadályozni, de legalábbis kezelni, éhezőknek, hajléktalanoknak konyhát működtettünk; azt akartuk, a gyerekek saját családjuk segítése révén otthonukban maradhassanak.

A munkánk nehéz, de reményt keltő volt, mert sikerült partneri kapcsolatot építeni az önkormányzattal, a fővárossal, a kormánnyal, úgy is, mint az ELTE gyakorlatot oktató intézménye. Viták persze voltak, de figyelmet kaptak az eseteink, és többnyire nem azzal a mondattal zártunk egy-egy esetet, hogy sajnos nem tudunk semmiben segíteni. Precedensértékű megoldások születtek az újonnan alakult intézményekben, a szakmában elterjedtek, meghonosodtak, egyre gyakorlottabb és elmélet területén is egyre felkészültebb stábok dolgoztak az egész országban. A képzés, és intézményfejlesztés együtt járt. A kilencvenes évek közepén adtam át az Esély Család segítő Központ vezetését Táncos Évának, és 2010-ig minden megszorítás ellenére az egyik legjobb közösségként működött ez s a többi valóban kiváló intézmény nemcsak Budapesten, de Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, és kisebb városokban, ahol kiváló szakemberek dolgoztak.

Nincs külön számítás arról, hogy a szociális munka hány család kilakoltatását akadályozta meg, hány család rendezte segítségükkel konfliktusait, mennyien kaptak tényleges támogatást életük jobbra fordulásához, gyerekeik felneveléséhez. A bizonyítás és az érdekvédelem elmaradt. Politikai szinten 2006-ot követően elhangzott: a jól-léti politikát fel kell adni, pedig pont erre nem jutott még a korábbi években sem elégséges költségvetési forrás. A szakma lehetősége egyre szigorúbb feltétekhez kötötté vált, hatósági funkciók kerültek előtérbe, csökkent a költségvetés.

2010-től a társadalom mélyszegénységbe jutott rétegei kitörési lehetőségei tovább csökkentek, a 2. világháborút megelőző politika elvei kerültek középpontba: még az „érdemes szegények segítésére” sincs elegendő eszköz, de szakember sincs, mert a bérek ebben az ágazatban a legalacsonyabbak. Akik mégis megmaradtak eszköztelenek, kistelepülésen egyedül dolgoznak, szakmai hátterük kevés, szakmai tudás központok, mint korábban a Forrás Központok, Módszertani Intézetek nincsenek.

Mára az erőszak lett a szimbólum: az elkeseredett ügyfelektől fél a hatóságot képviselő munkatárs, arról kell tudást szereznie, hogyan védheti magát, ha gyereket emel ki a családból, ha nem tud segíteni a családok sorsán, de még temetési segély megszerzésében sem sikeres. Ha nem képes támogatást nyújtani a legkézenfekvőbb helyzetekben, mert a jogszabályok és a munkaeszközök hiányoznak, a kommunikáció ellenségessé válik, s a szakma alapja: a bizalom veszett el. Az inárcsi ügyfél bűne nem menthető, de érthető: kilakoltatása négy gyerekkel, köztük egy fogyatékos kisgyerekkel hajtotta az indulatos tettéig, de kollégánk halála is rendszerbűnre utal: ha korábban tud beavatkozni különböző problémamegoldásokkal, adósságkezeléssel, gyerekek neveléséhez adott támogatással, szállással, gyerekekkel, de legalább a fogyatékos gyerekkel való szakszerű foglalkozással, a végrehajtás megakadályozásával… Ha az önkormányzat, a védőnő, az orvos, az ügyfelet védő jogász, a gyerekeket tanító pedagógus, a szociális munkással együtt dolgoznak ki már sokkal korábban beavatkozási célt, ha lenne védőháló, a tragédia talán elkerülhető lett volna.

Inárcs, 2018. július 11.
Bűnügyi helyszínelő Inárcson egy hivatalnál, ahol ügyintézés közben késsel halálosan megsebesített egy hivatali dolgozót egy férfi 2018. július 11-én reggel. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 61 éves helyi lakost.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Az Inárcson megölt nő lánya: anyu arra tette fel az életét, hogy másokon segítsen
A bajba jutott négygyermekes apa pont azzal az asszonnyal végzett, aki a bajba jutottak megsegítésére tette fel az életét.

Ma arra gondolok, hogy 44 évet, ennyit élt egy szociális munkás: életét adta másokért, miközben árvák maradtak a saját kisgyermekei. Ügyfelére börtön vár, s a gyerekek állami gondozásba kerülnek. Meghalt a szociális munkás, és mindenki helyzete nehezebbé vált Inárcson. Két család gyerekei jövője vált szomorúvá.

Rázzon fel ez az eset: küzdjünk a szakma megbecsüléséért!

Nehéz azt leírni: Nyugodj békében, Andrea! Nem felejtünk, és mindent megteszünk, a szakmánkért küzdeni fogunk, gyerekeidre odafigyelünk, és Téged emlékezetünkben megőrzünk!

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

2 Dec 1989:  Portrait of Liverpool Goalkeeper Bruce Grobbelaar during a Barclays League Division One match against Manchester City at Maine Road in Manchester, England. Liverpool won the match 4-1.  Mandatory Credit: Simon  Bruty/Allsport
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.