Belföld

6 milliárdos sportcsarnokot terveznek Szentendrén

Miután a beruházó, a Bravos Sport Kft. kérésére módosította az építési szabályzatot a szentendrei önkormányzat, 6 milliárd forintból kosárlabda alapfunkciójú sportcsarnok épülhet a városban – írja az Mfor. A 3000 fős lelátóval rendelkező létesítményt a kávépörkölő üzem szomszédságában húznák fel. A kosárlabda mellett a küzdőtér alkalmas lenne kézilabdára és ritmikus sportgimnasztikára is, ezen kívül 700 négyzetméter a sportrehabilitációt és erőnléti fejlesztéseket szolgálná,
építenének egy 25 kétágyas szobát tartalmazó szálláshelyet is és lenne étterem, kávézó és büfé is.

Az önkormányzati előterjesztésből kiderül, hogy a sportcsarnok a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől tao-támogatást kaphat. Szentendrének pedig semmit nem kell beleadnia, mert 30 százalékos, 1,8 milliárd forintos önrészt a beruházó fogja előteremteni. Az Mfor szerint az nem látszik, hogy miből, ugyanis a Bravos Sport Kft.-t tavaly áprilisban hozták létre 3 millió forintos jegyzett tőkével.

A többségi tulajdonos Szabó Balázs András mellett az MTK Budapest. Erre azért volt szükség, mert tao-támogatást csak minimum 2 éve létező szervezet igényelhet, kivéve ha  kérelmezőnek „felkészítésre és a versenyeztetésre vonatkozó együttműködési megállapodása van felnőtt korosztályos versenyrendszerben (nemzeti bajnokság) részt vevő sportvállalkozással”. Kérdés, hogy miért akar egy olyan társaság kosárlabda-csarnokot építeni, amely mögött nincs helyi nagy múltú kosárcsapat.

A Társaság az Élhető Szentendréért civil szervezet szerint ilyen drága kosárlabda-csarnokot nem építettek még Magyarországon. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kávépörkölő üzemnek, a a Bravos Hungary Kft.-t is tulajdonló Mocca Negra Zrt.-nek 2016-ban 3,8 milliárd forint volt az árbevétele, a nyeresége pedig kevesebb mint félmilliárd forint. Ezek az összegek pedig nem alkalmasak milliárdos önerő biztosítására, vagy milliárdos tao-támogatásra. Ráadásul a csarnok tervezett helyszíne olyan helyen van, ahol jelenleg nincs tömegközlekedés.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik