Vádat emeltek a Teréz körúti robbantó ellen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken. P. Lászlót
A vádirat szerint a fiatal 2016. szeptember 24-én este egy robbanószerkezetet és – hogy fokozza a rombolóhatást – szögeket tartalmazó táskát tett le a földre a Teréz körúton. Ezután kivárta, míg a szokásos járőrútvonalat bejáró szolgálatban levő egyenruhás rendőrök a csomag közvetlen közelébe érnek, majd távirányítással működésbe hozta azt, hogy végezzen az egyenruhásokkal. Azt tervezte a vád szerint, hogy a robbanás után elveszi a szolgálati fegyverüket.
A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy az annak közvetlen közelében lévő járőrök életüket veszítsék, és a közelben tartózkodó további személyek is súlyos, akár életveszélyes sérüléseket szenvedjenek.
A járőrök a robbanás után súlyos, életveszélyes, míg egy másik ember nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlottra végül a TEK emberei csaptak le tavaly október 19-én.
A vádlottnak módjában állt volna tervezett cselekményének megvalósítása, mivel a birtokában lévő robbanóanyagok és gyújtószerkezetek felhasználásával olyan robbanószerkezet elkészítésére volt képes, amely több ember életének kioltására alkalmas.
– áll a vádiratban. Az ügyészség hozzátette: P. László nem szenvedett kóros elmeállapotban a robbantás idején.
Ahogy arról beszámoltunk korábban, a fiatal négy hónap hallgatás után törte meg a csendet idén február közepén. Akkor két egymást követő napon is kihallgatták. Pár nappal később már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert, Brunner Tamás, a volt ügyvédje akkor azt mondta, valószínűleg azért, mert mostanra érett meg benne a gondolat, hogy beismerő vallomást tegyen. Az apa mindvégig kitartott fia ártatlansága mellett. A fiatalembert következő hét elején körülbelül nyolc órán át kérdezték, illetve akkor részletesen beszélt a már bevallott bűncselekményről. Elmondta egyebek mellett, hogy nem ismerte a két egyenruhást, akiket állítása szerint nem akart megölni a házilag készített szerkezettel, illetve a rendőrséggel sincs baja. Azt viszont, hogy újabb merényletre készült, tagadta. Arra a kérdésre, hogy mi motiválta, illetve, hogy mi volt a a célja, ha nem akarta megölni a két egyenruhást, nem adott választ. Következő alkalommal azonban már nem volt könnyű vele kommunikálni, nem akart beszélni. A fiatalembert két hét kihagyás után, március 8-án ismét kihallgatták. Hogy akkor mire jutottak vele, nem derült ki, csupán annyi, hogy már nem Brunner védi a továbbiakban.
A fiatalt még tavasszal egy időre átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), mert agresszívan viselkedett. Ekkor már új ügyvédje, Szikinger István látta el a védelmét. Májusban fejeződött be a második elmeorvosi vizsgálata, az igazságügyi orvos szakértők akkor sem találtak büntethetőséget kizáró okot. Ezután került az ügy a vádelőkészítési szakba.
P. László elleni nyomozást a főügyészség szeptember 15-én az iratismertetéssel fejezte be, ám a tervezett intézkedésekről nem nyilatkoztak. Kovács Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője általánosságban arról tájékoztatott akkor, hogy az ügyész a nyomozás iratainak megismerését követően harminc napon belül dönt arról, hogy vádat emel, felfüggeszti vagy megszünteti a nyomozást, közvetítői eljárásra utalja az ügyet, elhalasztja a vádemelést, vagy folytatja a nyomozást. Végül majd három hónapot kellett várni a vádemelésre.