Belföld

Azt állítja a Teréz körúti robbantó, hogy nem készült újabb merényletre

Tagadta a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, hogy további merényletet tervezett – nyilatkozta a 24.hu kérdésére a fiatalember védője, Brunner Tamás kedden. Az ügyvéd elmondta, védencét szerdán ismét kihallgatják, ez várhatóan lényegesen rövidebb lesz, mint a hétfői. Akkor a fiatalembert körülbelül nyolc órán át kérdezték, illetve részletesen beszélt a már bevallott bűncselekményről.

Hogy mi motiválta a gyanúsítottat, azóta sem derült ki, ahogy az sem, miért döntött úgy, hogy beszélni fog, hiszen a korábbi sajtóhírekkel ellentétben azok a szakértői vélemények, amelyekre vártak, ekkor még nem érkeztek meg. Utóbbi kapcsán ügyvédje azt mondta, valószínűleg mostanra érett meg benne a gondolat, hogy beismerő vallomást tegyen.

Az indíték tehát nem ismert, annyit tudni, hogy a fiatal nem ismerte a két egyenruhást, akiket állítása szerint nem akart megölni a házilag készített szerkezettel, illetve a rendőrséggel sincs baja. Arra a kérdésre, hogy mi volt a fiatalember célja, sérülést akart okozni a két járőrnek vagy „csak” rájuk ijeszteni, Brunner azt mondta, erre is kitértek a kihallgatáson, de  P. László még nem adott választ.

Ahogy arról beszámoltunk, a fiatal  csaknem négy hónapon át tartotta magát és nem beszélt, kivéve annyit, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. Múlt héten kétszer is kihallgatták, szerdán, illetve csütörtökön, ekkor törte meg a csendet. Hétvégén már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert. Az apa mindvégig kitartott, sőt most is kitart fia ártatlansága mellett.

A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. A gyanúsított az ügyészség szerint újabb robbantásra készülhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik