Mivel a magyar népesség 52,5 százaléka nő, elvileg hasonló arányokat kellene találnunk a tudományos élet résztvevői közt is, de ez közel sincs így. Az egyetemeken és a főiskolákon még hagyományosan többségben vannak a nők, az Oktatási Hivatal adatai szerint az idei tanévben a hallgatók 53 százalékát tették ki. De ahogy haladunk felfelé a tudományos ranglétrán, az arány folyamatosan megfordul.
Legutóbb sajnos egyetlen új női akadémikus tagja sem lett az MTA-nak. Ez eléggé felrázta az intézményt
– mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke újraválasztása után az Index tudósítása szerint. Ezért Lovász azt mondta, az eddigieknél határozottabban szeretnék segíteni a kutatónők karrierjét. Erre szükség is van, egy novemberi MTA-konferencián bemutatott grafikon szerint az egyetemi mesterképzésben még bőven többségben vannak a nők, és a PhD-képzésben is alig maradnak le, de az adjunktusok, docensek és professzorok közt egyre nagyobb a férfiak aránya, utóbbiaknál már majdnem nyolcvan százalékos.
Pető Andrea, a CEU tanára szerint ez például azért van, mert általában a nőkre hárul odahaza a fizetetlen, gondoskodó munka, ráadásul éppen akkor, amikor megalapozhatnák a tudományos pályájukat. Ez nem magyar jelenség,
Németországban a kinevezett női egyetemi tanárok több, mint felének nincsen gyereke
– mondta.
Az MTA-n idén januárban elnöki bizottság alakult Nők a Kutatói Életpályán névvel, amelynek az a célja, hogy segítse a nők tudományos érvényesülését.
Elég sok olyan kutatónővel, egyetemen oktató nővel találkoztam a pályám során, aki elkezdte a doktori tanulmányait, és megírni a PhD-disszertációját, de közben gyermeket vállalt, és nem tért vissza többé a tudományos munkához. Úgy látta, hogy ennyi kiesés után már nem érdemes próbálkoznia – mondta Lamm Vanda, a bizottság elnöke.
A bizottság összeállított egy 14 pontos javaslatcsomagot, amiből az egyik, hogy a gyerekszülés és gyermekgondozás után visszatérő kutatónők, egyetemen oktató nők kapjanak ösztöndíjat, miközben mentesülnek az adminisztratív és oktatási feladatok alól. Lamm szerint, ha ezek a nők egy évig csak a kutatásra koncentrálhatnának, sokkal könnyebben térnének vissza a régi kerékvágásba.
Ez akár még a gyerekvállalást is ösztönözhetné, de az ösztöndíjhoz persze forrás is kell, amihez az emberminisztériumnak kellene a zsebébe nyúlnia
– mondta Lamm. A javaslatok közé nem került be, de szerinte az MTA vagy az egyetemek akár köthetnének megállapodásokat a kerületi önkormányzatokkal arról, hogy a kutatóintézetekhez vagy az egyetemekhez közeli óvodákban legyen férőhely az MTA-dolgozók vagy egyetemi oktatók gyerekeinek. Az első lépés persze az lenne, ha legalább az MTA-s rendezvényeken biztosítanának gyerekfelügyeletet, mint legutóbb a Fiatal Kutatók Fórumán tették.
“Egy 25 éves kutatónőnek sok mindennek kell egyszerre megfelelnie: tanulni kell, írni kell a PhD-disszertációt, munkát kell vállalni és általában ez a családalapítás időszaka is” – mondta Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Szerinte sokan lemorzsolódnak a barátságtalan munkakörnyezet miatt is a PhD alatt, nem beszélve a szexista megjegyzésekről, vagy arról, amikor akár meztelen nők plakátjait ragasztják ki a falra az általában férfiak által dominált munkahelyen. Nagy szerint ez nemcsak autószerelő-műhelyekben fordul elő, hanem magasan kvalifikált férfiakat foglalkoztató környezetben is találkozott vele.
De ami gyakoribb, hogy megkérdőjelezik a nők kompetenicáit. Például vannak az igazi mérnökök, akik terveznek és feltalálnak valamit, és vannak a nem annyira igazi mérnökök, akik segítenek az aprómunkában, a projektmenedzsmentben és az adminisztratív feladatokban. Ezeket általában a nőkre bízzák, mondván, hogy ők úgyis jobbak és alaposabbak a papírmunkában – mondta.
A statisztikákból viszont az is látszik, hogy hiába szerzi meg sok nő a PhD-fokozatot, utána jóval kisebb eséllyel tudnak előrejutni, mint a férfiak. Annyira, hogy az MTA 354 rendes és levelező tagjából csak 24 nő.
Lovász László az újraválasztása után azt mondta, a jövőben az elnökség nagyobb mozgásteret kap a tagválasztásnál, hogy ne fordulhasson elő az, hogy egy női tagjelölt alig néhány szavazat miatt ne legyen esetleg az MTA tagja. Pető Andrea szerint ez azért jó, mert az MTA-ban az akadémikusválasztás bonyolult belső, nem transzparens, egyeztető folyamatok eredménye, ezért jó, ha a zárt ajtók mögötti megbeszéléseken támogatják a nőket, magától úgysem fog változni semmi.
Az MTA-n háromévente választanak új tagokat. Általában 25-26 hely van, amiből általában huszonkettő jut a tizenegy tudományos osztálynak. Vagyis minden osztály úgy számolhat, hogy az első két jelöltje befutó lesz, de a harmadik már nem biztos. Lammék azt javasolták, hogy azok az osztályok, amelyek az első két hely valamelyikére nőt jelölnek, kaphassanak egy plusz helyet, oda pedig jelöljenek akár férfit, ha szeretnének. Mivel az osztályok azért küzdenek, hogy a saját tudományterületüket minél többen képviseljék az MTA-n belül, ez a plusz hely talán érdekeltté tenné őket abban, hogy nőket jelöljenek.
Egy-egy akadémikusnak két jelölési lehetősége van, ezért a kutatók versenyeznek, hogy jelöljék őket. Akinek nagyobb a kapcsolathálója és a lobbiereje, előbb lesz jelölt, és így akadémikus is. Általában a nők rosszabbul állnak ilyen szempontól. A titkos szavazásnál pedig már nem kell indokolni, hogy kire, miért szavaznak
– mondta Nagy Beáta, aki szintén tagja a bizottságnak. Szerinte az is jó lenne, ha a jelölés előtt személyesen meghallgatnák a kutatókat, mert a női kutatókat kevésbé ismerik, így kevésbé is szavaznak rájuk.
A szokások szerint, ha valakit háromszor jelölnek levelező tagnak sikertelenül, többször nem is jelölik. A bizottság szeretné, ha ez a gyakorlat is megszűnne, mert “sok olyan kiváló női akadémiai doktor van, akár műszaki, biológusi, bölcsészeti vagy orvosi területen is, akik nem lettek levelező tagok, de megérdemelnék, hogy újra jelölhessék őket” – mondta Lamm.
A bizottság javaslatai közt van például az is, hogy
- a szakmai rendezvényeken törekedni kellene arra, hogy minél több nő legyen előadó, moderátor, vitavezető vagy szekcióelnök,
- az MTA-nak a saját pályázati rendszerében jobban kellene figyelnie a női pályázókra, akár úgy, hogy külön pályázatokat írnak ki nekik, amelyek meghosszabbíthatók akkor, ha a gyermekgondozás miatt nem tudnak tudományos munkát végezni,
- bizonyos kutatói állások meghirdetésekor fel kellene tüntetni, hogy azonos teljesítmény esetén a nőket részesítik előnyben.
Lamm szerint az egyetemek vezetőinek is figyelni kellene, hogy minél több nő igyekezzen megszerezni az MTA doktora címet. Szerinte sok nő, amikor 40-42 évesen megszerzi az egyetemi tanári címet, inkább megelégszik ezzel, és nem akar még egy akadémiai doktori fokozattal is kínlódni, ezért sok múlik a főnökeiken, hogy támogatják-e ebben.
Ehhez kemény feltételeket kell teljesíteni, (publikációk, konferenciarészvétel, stb.), de a tudományos érvényesülésben általában is fontos, hogy ki, mennyit publikál, és hányszor idézik őket mások. Ez egy elég objektívnek tűnő mérce, de “a férfiak férfiakat idéznek, és ha a tanulmány nem idézi azokat akik az adott férfi kutató hálózatában fontosak, akkor nincs esélye, hogy lehozzák a tanulmányt” – mondta Pető Andrea.
A különböző bizottságokba, konferenciákra a férfi kutatók a saját hálózatukból választanak előadókat, akik férfiak. Így jönnek össze a csak-férfi bizottságok, amikben nem azért nincs nő, mert ne lenne éppen annyira kvalifikált, mint a férfi kutató, hanem azért, mert az informális rendszerekben a nők hátrányban vannak.
Mivel Pető szerint az egész magyar kutatási rendszer nagyon patriarchális, könnyebben érvényesül egy női kutató akkor, ha a láthatatlan, “bedolgozói” státuszt választja ahelyett, hogy egyéni babérokra törne.
Az MTA közgyűlése elfogadta a bizottság előterjesztését, vagyis a konkrét intézkedések életbe léphetnek. Így, ha minden jól megy, a 2019-es tagválasztáskor már jobb helyzetből indulhatnak a nők, mint legutóbb.
Nyugat-Európában évek óta küzdenek ugyanezekkel a problémákkal. Hollandiában például a Hipátia programban állami ösztöndíj-programokban adtak pénzt a tanszékeknek, hogy a nők docensekből egyetemi tanárok lehessenek, mert sokan itt ragadtak be. “A mai holland felsőoktatásban, akik professzornők, azok nagyrészt ennek a programnak köszönhetően tudtak kutatni, utazni, konferenciákon résztvenni, hogy teljesítsék a kinevezéshez szükséges kritériumokat” – mondta Pető.
Szerinte jó példák a mentorprogramok is, amelyek a PhD megírásában segítenek a németországi hallgatóknak.
Mitévő lehet, mondjuk, egy fiatal PhD-hallgatónő, ha a tanszékvezető férfi csak a férfi PhD-hallgatóknak biztosít szakmai lehetőséget? Akkor egy „nagyon nehéz szakmai beszélgetést kell kezdeményeznie. Odamenni, és bekopogni, és azt mondani: én is itt vagyok! Ezt nem mindenki meri megtenni. Viszont, aki részt vesz egy mentorálási porgramban lehet, hogy jobban oda mer menni, és odacsapni az asztalra, hogy tessék nekem is lehetőséget adni!
“Amikor pedig valakinek a magánéletében olyan helyzet áll elő, hogy nem tud kutatni, lehessen megállítani az órát: azaz beírni az életrajzba, hogy nem azért nincsen két évig publikációm, mert Hawaii-on üdültem, hanem mert a beteg szüleimet ápoltam, vagy gyereket neveltem” – mondta.
Szurovecz Illés
(Kiemelt képünk illusztráció. Europress / A. NOOR / BSIP)
