Belföld

2017-ben újabb ágazatban jön az életpályamodell

Az utolsó utáni órákban van a szociális ágazat Budapesten, ezért életpályamodellt és béremeléseket is ígérgettek politikusok szerdán.

Jövőre indulhat a szociális életpályamodell bevezetése – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián.

Czibere Károly a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) XVIII. nemzetközi konferenciáján azt mondta: a tárca teljesítette a kormány feltételeit, és azt gondolják, hogy minden készen áll a szociális életpályamodell indítására.

A kormány folyamatosan küzd azért, hogy anyagiakban is jobb megbecsülésük legyen a szociális ágazatban dolgozóknak. A jövő évi béremelésre 9 milliárd forintot terveznek fordítani – jegyezte meg Czibere.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt közölte, hogy a fővárosi szociális szakemberek megtartásáért az önkormányzat jövő évi költségvetésének előkészítésekor megvizsgálják a dolgozók fokozottabb anyagi megbecsülésének lehetőségeit. Megvizsgálják továbbá a lakhatási lehetőséggel nem rendelkező közalkalmazottak kedvezményes szálláslehetőségeinek kialakítását.

A főpolgármester elmondta, hogy a szociális ellátás egyik legégetőbb problémája a növekvő dolgozói létszámhiány. A szakmai szervezetek szerint a szociális intézményekben évek óta jelentős az illetmények elmaradása a többi ágazat dolgozóiéhoz képest.

Kocsis József, a SZIME elnöke azt mondta, hogy a pályaelhagyásban az utolsó utáni pillanatban vagyunk, ezért arra kérik az államtitkárt, hogy tegyen meg mindent a szociális ágazat béreinek felzárkóztatásáért.

Beneda Attila, az Emmi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára beszélt arról, hogy optimista számítás szerint 2060-ban Magyarország népessége 8 millió körül lesz, és a gyermekek aránya csökken majd, az idősek aránya pedig növekszik.

Szerinte a kormányzati családpolitika célja, hogy fenntartható demográfiai fordulat legyen. Ennek eszköze az olyan családpolitika, ami stabil, rugalmas, komplex és célzott. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik