Máig nem tudni, miért tört Károly Róbert király és családja életére Zách Felícián 1330 nyarán. A belháborúkban Csák Máté embere volt, 1318-ban állt a király mellé, megkapta Sempte várnagyi tisztét és szabad bejárása volt a királyi udvarba. Amint aztán Károly Róbert úrrá lett a kiskirályokon, az idős Zách Felícián is több-kevésbé kegyvesztett lett. Nem csoda, Csák Máté egykori hű embere csak szükségből tekinthető megbízottnak.
Lehetséges, hogy ez volt az indíték. Sokkal romantikusabb, bár nem túl életszerű feltételezés az apa bosszúja: Felícián Klára nevű kisebbik lánya Erzsébet királynő egyik udvarhölgye volt, és állítólag erőszakot tett rajta a királynő fivére, Kázmér lengyel herceg.
Ízenkint vagdalták össze
A királyi család éppen ebédnél ült azon a napon Visegrádon, feltehetően a váraljai, Duna-parti palotában. “Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat.” Fegyverforgató emberről lévén szó, azt gondolnánk, néhány vágás, szúrás az egész.
De nem. “A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan – jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta … Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni, rávetették magukat a gyermekek nevelői” Ők halálos sebet kaptak, míg a királynő alétekfogója csákányával keményen nyaka és lapockája közé csapott, átvágta és leterítette, most az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat, és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget.”
A Képes Krónika további véres részletekkel szolgál:
Fejét Budára küldték, kezeit, lábait más városokba; majd egyetlen növendék fiát és hű szolgáját – akik elfutottak, de meg nem menekülhettek – lófarkra kötözve emésztették el: tetemüket és csontjukat kutyák falták fel az utcán.
Harmadíziglen
A középkorban járunk, királyi vér kiontójára egyértelműen halál vár. Ám elborzasztó az a kegyetlenség, amivel Zách Felícián egész családját kiirtották – bosszúból, és természetesen az elrettentés kedvéért. A krónika is részletezi, ám a május 15-én meghozott ítélet szövegét is ismerjük.
“Legelőször nevezetesen és elsősorban is minden nemzetségéhez tartozó ember, akit csak rokoni kapocs fűz harmadíziglen hozzá, kegyetlen halálbüntetéssel lakoljon. Felicián nőtestvéreinek fiai és leányai, valamint tulajdon lányainak leszármazottai ugyancsak a halálos ítélet büntetését viseljék.”
“A szóban forgó Záh nemzetségnek a többi, a harmadik rokoni foknál távolabb eredő tagját vessék örökös szolgaságra a királyi felség rendelkezése alapján, míg minden, a fentiekben fővesztésre ítéltnek és örökös szolgaságba taszítottnak a birtokai mindörökre királyi kézre szállanak.”
Zách Klára
Az ítéletet pedig gyorsan és kegyetlenül végre is hajtották.
Kivonszolták a királyi udvarban levő Klára nevű, gyönyörű szűz leányát is, orrát, ajkát oly kegyetlen elmetélték, hogy csak fogai látszottak; két kezéről is levágták nyolc ujját, hogy csak hüvelykei maradtak, félholtan utcaszerte több városban lóháton hurcolták, és a szerencsétlent ilyen kiáltásra kényszerítették: Így lakoljon, aki hűtlen a királyhoz!
Felícián nagyobbik lányát Sebének hívták, ő már férjnél volt, egy Kopaj nevű nemes volt az ura. Az asszonynak “fejét vették, Kopajt mindhalálig bebörtönözték; ezenfelül fiait keresztes vitézekkel egy tengeri szigetre küldték, hogy sose lássák viszont szülőföldjüket. Végül sok Felícián nemzetségbeli nemest lemészároltak”.
A megtorlás sikeres volt, Károly Róbert ellen több merényletet nem kíséreltek meg, pedig volt haragosa, mint a tenger. De feltehetően a király lelkét is az nyomasztotta ártatlanok meggyilkolása, az ítéletek végrehajtása után zarándokútra indult Jeruzsálemben. Igaz, hamarosan vissza is fordult – épp a Zách-família bosszújától félve…