Belföld

Összeverte iskolatársát egy hamis Facebook-profil miatt a komáromi diák

Mint kiderült, nem azt bántalmazta, aki valójában álnév mögé bújva fenyegette.

Móresre akarta tanítani egy ismeretlen profil mögé bújt társát, de helyette egy másik iskolatársát bántalmazta egy komáromi diák. Egy tanárnak szúrt szemet, hogy a két tanuló között valami nincs rendben, végül csütörtökön az egyik érintett osztályfőnöke a rendőrséghez fordult, miután a megvert fiú aznap nem mert bemenni az iskolába.

A pedagógus az egyenruhásoknak elmondta, néhány nappal korábban a 18 éves fiatal berontott az iskola tanműhelyébe és minden előzmény nélkül támadt:  belemarkolt a fiú hajába, ráfogott a nyakára, falhoz lökte, megütötte és bele is rúgott.

Kihallgatásán a tizenéves elárulta, mi bőszítette fel annyira. Azt mondta, társa ismeretlen Facebook-profilon keresztül több tanulónak, köztük neki is fenyegető üzeneteket küldött. Miután megtudta, ki áll az adatlap mögött, elégtételt akart venni.

Később azonban kiderült, hogy rossz személyen vezette le dühét, az üzeneteket ugyanis nem ő, hanem egy másik iskolatársuk küldte neki a közösségi oldalon. Az agresszív diák ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. Szabadlábon védekezhet – közölte a Komárom-Esztegrom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik