Belföld
Köleséri Sándor (Array)

„Azt hittem, ha sudár férfi lennék, nem lenne semmi bajom”

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2015. 06. 21. 17:00

Most viszont már nem hiszi. Azt szeretné, ha a szerepei és nem a termete miatt szólítanák meg. Jó úton halad. A beszólogatással, az emberek fejében élő sötét középkorral nincs mit tenni, nem baj, abból kell kihozni a maximumot, ami adatott, hiszen mi van, ha még sincs lélekvándorlás? Köleséri Sándor színész, a keményen próbáló kisember mesélt, és hagyta, hogy fotózzam, ahogy készül az évad talán leginkább megerőltető szerepére.

Áprilisban keresett meg minket, hogy eljátszaná a keményen dolgozó kisembert, ha már egyszer tényleg az. El is játszotta, végtelen természetességgel és üdítő öniróniával, szinte magától fotoshopolódott be Orbán, Semjén, Szijjártó és Habony mögé, mintha eleve ott lett volna. Amikor legközelebb találkoztunk, Köleséri Sándor már a Tháliában próbálta az évad egyik sikervárományos darabját, a Broadwayt már a hatvanas években letaroló Félúton a fórum felé című musicalt. Többet van a színpadon, mint Szabó Győző és Pindroch Csaba, énekel, táncol, amikor nem látni, őrült sebességgel öltözik át. Próba után pedig tabuk nélkül mesélt arról, milyen érzés érvényesülni a színházban, párkapcsolatban, az utcán. Nagytotál a kisemberrel.

Köleséri Sándor (Array)

Hogy mi rám helyes szó? Alacsony termetű. Vagy kisember. Mindegy is, igyekszem nem túl komolyan venni magam, és az életet sem. Úgy nem megy. Sokszor a humor mentett meg.

Köleséri Sándor (Array)

Kevesen vagyunk ilyen termetű színészek, rajtam kívül még egyvalakit lehet rendszeresen látni. Mostanában lett több színházi felkérésem, és még így is van energiám a másik munka mellett. Februárban mutattuk be a Solarist a Színművészetin, miközben folyamatosan játszottuk az Ahogy tetsziket a Nemzetiben, a Sötétben látó tündért az Örkényben, ami már tíz éve megy, múltkor volt a száztizenötödik előadásunk, és még a jövő évadban is lesz. Közben szerveztem felolvasóesteket, jártunk Szegedre is, most megyünk a Művészetek Völgyébe, közben beesett egy-két forgatás… samponreklám, ilyenek.

Köleséri Sándor (Array)

A színészet, a színház: szerelem. Szabadúszó vagyok, tehát kellett egy stabil bevétel, egy B-terv. Nyolc-tíz éve kellett elgondolkodnom, mi legyen. A Motiváció Alapítvány indított egy kétéves képzést európai üzleti asszisztens néven. Gondoltam, kapok ösztöndíjat, tanulok egy csomó mindent, jó lesz ez, túlélek vele. Ők pedig támogatták a színészkedést, a próbákat. Két év nagyon sok időnek tűnt, nem gondoltam, hogy elvgézem, reméltem, négy-öt hónap múlva úgyis lesz valami más. Aztán azon kaptam magam, hogy elvégeztem. Egy év elmélet, egy év gyakorlat, mindent. Láttam, hogy foglalkoznak akadálymentesítéssel is, megtanultam azt is, hívtak is dolgozni. Aztán kiderült, hogy én egy irodában megrohadni nem tudok, én jövök-megyek, nekem intézkednem kell, folyamatosan mozgásban lennem. Mondtam, hogy nem bírom egy számítógép előtt, a négy fal között. Úgyhogy távmunkában dolgozom, otthonról, időre, megbeszélésekre meg bejárok. Volt aztán olyan, hogy országszerte felmértük mindenféle hely akadálymentesítését. Pannonhalmától Tokajig, Győrig, ahova kellett, mentem, élveztem nagyon.

Köleséri Sándor (Array)

Azelőtt segédkeztem kőműves mellett, jártam napszámba szüretelni, répát szedni. Volt, amikor megerőszakoltam magam, dolgoztam telemarketingesként és fénymásoló szalonban. Ott ültem az ügyfélpultban, arra gondoltam, mindegy, csak a számlákat fizessem ki a hónap végén. Beszólogatás egyébként nem volt, vagyis volt, de hát az megvan az utcán is. Megtalálnak néha, ha nem csinálok semmit, akkor is. Neveltetéstől függ, meg attól, kinek milyen élménye volt korábban az ilyen termetű emberekkel. Volt, aki elmondta:

neki azt mondták gyerekkorában, hogy a törpék gonoszak.

A sötét középkor velünk él. Van, aki kíváncsi, van, aki sajnálkozik, és van persze, aki ismerkedni akar. Vannak nők, akiket talán izgat is. Meg persze attól is függ az egész, én mennyire vagyok éppen nyitott. Van, hogy bezárkózom, van, hogy túlcsordulok, meg akarom ölelni a világot.

Köleséri Sándor (Array)

Sokáig nem tudtam elfogadni magamat, a termetemet, jöttek a kérdések… akkor még azt gondoltam, ha szép, sudár férfi lennék, tán semmi bajom nem lenne, meghódítanék egy szép nőt, szanaszét keresném magam, a föld felett egy centivel repülnék, áldanám a jó sorsomat. Tizennégytől huszonkét-huszonhárom éves koromig tartott, amíg elfogadtam magam végre. Nekem mindig magas barátnőim voltak – így hozta az élet. Téma volt, persze. Volt, aki nem tudta elfogadni. Hogy akkor eleve miért ment bele? Nem tudom. Az embernek ilyenkor mindig magával van baja, nem a másikkal. Aztán volt olyan, amikor az apja csinált ebből ügyet. Úgyhogy nem erőltettük az apukás találkozásokat.

Köleséri Sándor (Array)

Anyám terhes lett velem, apám pedig nyolc év után otthagyta őt ezzel az egésszel, vagyis velem a hasában. Anyám és nagymamám nevelt fel, Tarcalon, hat éves koromtól bentlakásos intézetben éltem. Szerettem mindig.

Gyereknek lenni tök jó.

Áldott korszak, nem azon agyaltam, miből veszek kenyeret, nem voltak párkapcsolati, elfogadási, vagy más problémák, csak felkeltem, betoltam a reggelit, foci, horgászás, vízpart, kaland, vissza ebédre, „oké, anya, majd jövök”. Csak az volt a kérdés, mit játszottunk, hol és kivel.

Köleséri Sándor (Array)

Nagyon szerettek bent. Néha hazavitt valaki, de általában bent laktam. Sosem voltam magányos, sosem kucorogtam sarokban, nyüzsgő életet éltem, hoztak-vittek. Volt diákszínjátszó kör is, minden évben játszottunk valamit. Különben Az Arany János Színházba jártunk, ez ugye a mostani Új Színház, az nagyon jó volt. Kivéve a bábszínház és a cirkusz, azokat nem szerettem. De mindig megvártuk a színészeket utána. Imádtam, amikor egyik-másik lenézett a színpadról előadás közben, egyenesen rám, mintha nekem játszana. A színház olyan érzés, mintha ez lenne a gyerekkor kiterjesztése: azt játsszuk, hogy katona vagyok, rabszolga, űrlakó, vagy bármi. Néha próba közben ránézek a társaságra, és úgy tűnik, mintha valami speciális intézet lakói lennénk. Annyira szürreális az egész, hogy valaki azt játssza, ő a király, te meg elhiszed.

Köleséri Sándor (Array)

A Gulliver volt az első előadásom a Tháliában, kilencvenötben, Novák János rendezte. Beváltam, kellettem, maradtam, szivacsként szívtam magamba mindent, ami a színészettel kapcsolatos. Mondták, hogy hadarok, jártam logopédushoz, beszédtanárhoz, hangképzésre. Tanultam énekelni, amikor pedig a Thália fölött laktam, művészlakásban, állandóan lejártam nézni, hogy próbálnak a nagyok: Garas Dezső, Bánsági Ildikó, Törőcsik Mari. Egy színész sosem dőlhet hátra, kondiban kell tartani a testét is. Mindig tanulni és figyelni kell, nincs olyan, hogy már mindent tudok.

Köleséri Sándor (Array)

Bika jegyű vagyok, két lábbal a földön járok. Az emberi kapcsolatok érdekelnek, a motivációk, sorsok. Hogy hogyan jutunk el lelkileg valahonnan valahová. Az ismeretlen emberből hogyan lesz imádott kedves vagy barát, majd esetleg unott és akár nélkülözhető. Hogyan közelednek és távolodnak egymástól azok, akik egyszer már odavonzották a másikat. A sors ajándékaként élem meg, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Az, hogy alacsony termetűnek születtem hendikep. De lehet belőle előnyt is kovácsolni. Azok, akik az utcán esetleg kinevetnek és csúfolódnak, beszólnak, nem tudom, hogy élnék meg ugyanezt a sorsot. Én sem választottam, de mégis vele kell élnem. Sőt, jól megélnem.

Köleséri Sándor (Array)

A színészettel kaptam egy olyan lehetőséget, hogy a színpadon vagy a filmvásznon más és más lehetek. Kibújhatok a bőrömből és talán elérhetem azt, hogy ne a termetem, hanem a szerepem miatt szólítsanak meg. Ez szerencsére egyre többször megtörténik. A Trónok harcában szereplő színész, Peter Dinklage pozitív példája annak, hogy ezzel a termettel is el lehet érni a csúcsra. Ő például Emmy- és Golden Globe-díjas.

Nem a termete kerül szóba, hanem a hitelessége és játéka.

Én már a Csapnivaló vagy az Állomásfőnök című filmekben felfigyeltem rá, aztán láttam a Halálos temetés című filmben is. A Csapnivalóban egy törpenövésű színészt alakít, akit frusztrál, hogy mennyire közhelyes szerepet kap egy készülő filmben. De olvastam egy életrajzi regényt, ami arról szólt, hogy egy magyarországi törpe zsidó család a színészetnek köszönhette a túlélést Auschwitz poklában. Ők ugyanis egy vándorszínész csapat tagjai voltak. Szóval mindig van remény és igyekszem úgy élni, hogy pozitív élményt hagyjak másokban, mert ha esetleg még sincs reinkarnáció, akkor nekem ebben az életben kell kihozni magamból a maximumot.

Köleséri Sándor (Array)

Volt azért pár szerepem, ami nem arról szólt, hogy kisember vagyok. A Verebes rám írta a Lucifer-showt, abban szóba sem került a termetem, egy poén sem volt erre kiélezve, egyszerűen eljátszottam. A Három a testőrben XIII. Lajos voltam, bár ott volt egy-két dal, ami erről szólt. Játszanék azért igazi drámát is. Tallér Edina Egy perccel tovább című darabját már előadtuk, az egy igazi férfi-női kapcsolatról szól. Nulla forintból kezdtük, szerelemből csináljuk, teltházzal ment.  Előadtuk az RS9 Színházban egy februári kortárs fesztiválon is.

Egy normális férfiról és egy normális nőről szól

– már amennyire normálisak az emberi viszonyok. A kapcsolat nem működik, persze, de nem azért, mert alacsony vagyok, ennek semmi köze hozzá.

Köleséri Sándor (Array)

Eljátszanám Az őrült naplóját is. Vagy a III. Richárdot. Egy éve pedig megtaláltam Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját, és most Ábrahám Gabival foglalkozunk vele, szeptemberre jó lenne összehozni. Ebből készült egyébként a Liza, a rókatündér, ami persze más, happy endje van, a lelki részét pedig egy kicsit elmaszatolták. A darab azokról a kompromisszumokról szól, amibe egy nő belemegy, amikor érzi, hogy ketyeg az óra. Na, ebben én lennék az egyik pasi. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Simicska tévéje is döntött

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.