Belföld
Lackfi János (Array)

A költő hatodik gyermeke már az anyaméhben az unokája nagynénje volt

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2015. 05. 18. 11:01

Születésnapos nagyinterjú a 44 éves Lackfi Jánossal, aki a Mandinernek elárulta, mit gondol nagycsaládról, kultúráról, politikáról, Istenről.

A költő, író egy hónapja nagypapa, miközben pénteken született meg hatodik gyereke. Nem akarja egymaga megállítani a nemzetfogyást, egyszerűen csak – mondja viccesesen – nincs otthon tévéjük, feleségével úgy voltak vele, „hogy ha a Jóisten gondolja, akkor beköszön.” Hat élő gyermekük van, és „kettő odafenn”, Róza és Lőrinc. Őket is számon tartják, beszélnek róluk. Amikor fia bejelentette az unoka érkezését marhára örültek. „Julival, a feleségemmel átálltunk erre a projektre. Hogy akkor most illő módon hozzáöregszünk a nagypapa- és nagymamaszerephez. És akkor, becsúszó szereléssel… A Jóistennek van humora. Küldött nekünk is egy kisbabát. Egyszerre kell tehát megfiatalodnunk, visszababásodnunk, meg előre nagyszülősödnünk.”

Természetesen néha aggódott amiatt, íróként képes lesz-e eltartani ekkora családot, „de a kereskedelmi szemlélet okafogyott, ha egy élőlényről beszélünk. Az aggodalmakat nem lehet megúszni, minél több gyerek van, annál többért aggódsz. Abban azért bíztam, hogy ha odateszem a magamét, a Jóisten is megsegít.” A gyerekeit is arra neveli, hogy nem minden a pénz. „Hiába úszol a pénzben, ha végigszenveded az életed” – mondja Lackfi, majd visszaidézi, ők is ismerték huszonévesen a szegénységet, amit mégsem éltek meg annak. Észre sem vették, hogy szűkölködnek, „nem volt idő siránkozni. Most meg öröm öröm hátán. Friss gyermekem már az anyaméhben nagynéni volt! A tetejébe az unokám nagynénje.”

Megverselte unokája és lánya születését is, Facebook-oldalán írta: „Eszelős nagy / buli van ma, / ide huppant / Julianna…” Alig él, máris nagy lájkvadász. És itt azt, hogy „alig él”, szó szerint kell venni – mondja. Ha az orvos előző délután be nem fekteti a kórházba feleségét, alighanem sem anyuka, sem leánya nem ússza meg élve. „Ilyen pengeélen táncolás az életünk. (…) Szakadék peremén billegünk mindannyian”. Oláh Jánosként indult, de a gyerekek és az unoka is már az írói álnévnek indult Lackfi nevet viselik. Az elején evidens volt szüleinek is – Oláh Jánosnak, Mezey Katalinnak – hogy ezt fogja tenni. Sőt, tanácsolták – mindketten írók, tudták, ilyen ez a szakma. Amikor aztán igazságügyileg is felvették a Lackfi nevet, az azért megsuhintotta őket – teszi hozzá. Sokan róla sem tudták a szakmában, kik a szülei.

Nem a katolicizmusával magyarázza, hogy nem iszik, nem dohányzik, hanem azzal, hogy mindkét örvény be akarta szippantani. Onnan fordult vissza, ahonnan terápia nélkül még egyáltalán lehet. Szenvedélyes emberként úgy véli, jobb nem játszani a tűzzel. Nem is akar i megveszekedett katolikusokat nevelni, „Ha nem küzdenek meg a hitükért, az nem is lesz önálló életvitel alapja, csak rájuk nyomott kaloda”, ő meg szabad embereket szeretne nevelni.

Nem feltétlenül generációs különbség az oka, hogy a politikáról – Esterházyval, Nádassal ellentétben – ő nem beszél. A rendszerváltáskor mindenki el akarta mondani véleményét, ma viszont már profik foglalkoznak ezzel, nem biztos, hogy íróknak, költőknek kell üzenni. Ez alkati kérdés, például Erdős Virág munkáit puszta irodalom-alapon nagyon szereti, de azzal sincs baja, ha barátja. Jónás Tamás egy tüntetésen mondja el a versét. Ez nem az ő útja, az ő könyvei olvasásához amúgy sem kell párttagkönyv, őt egyik oldalhoz sem sorolják. Volt olyan boros esten, ahol jobbján „ajropéer kozmopoliták ültek”, balján meg a népiek, így hol népdalt dalolt, hol Rilkéről értekezett, kicsit az ütköző szerepét is betöltve. Akkor érezte, hogy a helyén van. Mélyen érti-érzi mindkét tábort.

Kapolcson, a Kaláka Versudvarban ötödik éve tart versműhelyt. „Babzsákon ücsörögve írogatták verseiket a népek csodás hangulatban”. Aztán bejelölték Facebookon. Az egyiknek akkora karmos turul volt a háttérképe, hogy el sem fért a képernyőn, a másik meg tagja volt a „Most rögtön akasszuk fel a miniszterelnököt, de előtte még heréljük is ki lehetőleg” nevezetű nemes társadalmi mozgalomnak. Ez a két ember úgy tudott együtt ülni, verset írni, hogy nem ontották ki egymás belét. Valahol tehát létezik Magyarország. Egy Magyarország. Nem kettő, meg sok. Egy.” Ebben makacsul hisz. Amit a politikáról gondol, magában játssza le, végkimerülésig, meg egyszer majd megírja egy regényben. A közélettől nem ódzkodik és sorolja is, milyen fontos dolgok mellé kell odaállni, azt viszont nem árulja el, melyik párt kereste meg, arra pedig nem hajlandó, hogy L. Simon László költészetét értékelje. További részletek a Mandineren.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.