Belföld

„Meg vannak félemlítve a józsefvárosi civilek”

A Társaság a Szabadságjogokért beperli Józsefvárost, keresetüket már be is nyújtották a bíróságra, egy jegyzőkönyvre kíváncsiak, ami szerintük nem létezik.

Először a TASZ csak azután érdeklődött, hogy hogy mit tett az önkormányzat az ombudsman ajánlásainak végrehajtásáért, aminek értelmében a VIII. kerületnek kell gondoskodnia a tömegesen ellátatlanul maradt drogfogyasztók terápiás és ártalomcsökkentő programokba jutásáról.

Erre azért volt szükség, mert a kerületi önkormányzat korábban szabályos boszorkányüldözést folytatott a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány ellen, ami azon túl, hogy az intravénás droghasználóknak steril tűket adott, vállalta a rejtett droghasználók felkutatását és a nem közterületi droghulladék begyűjtését, valamint a fogyasztók HIV-szűrését. Kocsis Mátéék végül felbontották a szerződést az alapítvánnyal, arra hivatkozva, hogy nem végezték el az utcai droghulladék begyűjtését. Ezt a feladatot az alapítvány nem is vállalta.


A bezárt Kék Pont
Fotó: Neményi Márton 

A TASZ később hiába kérte az önkormányzattól a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) üléseinek jegyzőkönyvét, ezt megtagadták tőlük, mondván: ez a „zavartalan szakmai munka végzését” veszélyeztetné.

“Lehet, hogy csak időt szeretnének nyerni”

A Hír24 megkereste Sárosi Pétert, a TASZ drogpolitikai programvezetőjét az üggyel kapcsolatban. Ő elmondta, már be is adták a kerestüket a bíróságra, ugyanis perelnek a jegyzőkönyvért. A JKEF közfeladatot lát el, jegyzőkönyvei tehát nyilvánosak, vagy legalábbis annak kellene lennie. Sárosi szerint a fórummal kapcsolatos legutolsó hírek szerint dolgoznak a drogstrtégián, de arról még nincs hír, hogy el is fogadták volna. “Az én tippem az, hogy ez még nincs kész, a közérdekű adatigénylés megkövetelésével csak időt szeretnének nyerni” – véli Sárosi. (Ilyenkor ugyanis 15 napja van válaszolni az adatgazdának – a szerk.)

Terrorhangulat a civil szférában

A Kék Pont a szakítás után már csak Ferencvárosban van jelen, ott közre is működik a kerületi drogstratégia kialakításában. “De Józsefvárosban a civil szféra meg van félemlítve, aki ellenszegül, a Kék Pont sorsára jut. A helyi civi szféra és az önkormányzat között eluralkodott a terrohangulat” – vázolta a TASZ drogszakértője.

A probléma nem szűnt meg, csak nem látjuk

A Kék Pont elüldözése után attól lehetett tartani, hogy a kerületben robban az egészségügyi bomba és kitör a HIV-járvány. Sárosi szerint a tűcsereprogram bezárása után a probléma nem szűnt meg, csak nem látható, ami nem ugyanaz. A Kék Pont tűcsere programját működése vége felé 170 drogfogyasztó látogatta naponta.. “A drogfogyasztókat ma már nem látjuk, ha elindulna egy HIV-járvány, semmit sem tudnánk róla” – mondja Sárosi. A fogyasztók ugyanis ma is ott vannak az utcákon, “csak nem eldobják, hanem újra felhasználják a tűket”, ezért lehet olyan hírekkel találkozni, hogy a Kék Pont után sokkal kevesebb az eldobott fecskendő Józsefvárosban.

http://pikax.tumblr.com/post/108823298834/tucsere-at-hos-utca

“Amiről nem tudunk, az nem fáj, ez egy nagyon kényelmes dolog a politikusoknak” – foglalta össze a szakértő.

A másik fél?

Természetesen kerestük Józsefvárost is az ügyben. Már amikor először megírtuk, hogy perel a TASZ, landolt a szerkesztőségben a hivatal levele. Jogi lépésekkel fenyegetva azt közölték, hogy hogy nem igazak azok a “sugalmazások” és állítások, melyek szerint az egyeztető fórum titkolná, mit tesznek a droghelyzet megoldása érdekében. Tájékoztatásuk szerint a városrész drogellenes stratégiája bárki számára hozzáférhető, ahogy a munkában részt vevő toxikológusok, addiktológusok, jogvédők, szociális területen dolgozók névsora is.

Ezt a “bárki számára hozzáférhető” dokumentumot kerestük égen-földön, interneten, végül feladtuk és levelet írtunk a hivatal sajtóosztályára.

“Nem a sajtóiroda kezeli a hivatal dokumentumait. Kérjük, forduljon a hivatal vezetéséhez közérdekű adatigényléssel.”

Megtettük, a TASZ is, mi is. Levélben is kerestük a hivatalt, hogy küldjék el a drogstratégiát, de eddig nem válaszoltak.

Félünk, de csak egy kicsit

Ezzel a közérdekű adatigényléssel egyetlen félelmünk van csak. Kocsis Máté polgármester nemrég ugyanis kifakadt a közérdekű adatokat kikérő állampolgárokra, akik szerinte rosszindulatból kérnek az önkormányzat működésére, költéseire vonatkozó információkat és arra hivatkozott, hogy ez a kerületnek rengeteg pénzbe kerül.

Alternatíva Alapítvány: “a tűcsere program megszűnése után maradt egy űr”

Megkerestük Csák Róbertet, az Alternatíva Alapítvány munkatársát is, hogy megkérdezzük a kerületi droghelyzetről. “A tűcsere program fontos szerepe egyrészt, hogy becsatornázza a klienseket az ellátórendszerbe, másrészt csak ezen keresztül lehet elérni egy amúgy rejtőzködő populációt – kezdi Csák, majd hozzáteszi: “a tűcsere program megszűnése után maradt egy űr, így jóval nehezebb információt szerezni a járványügyi helyzetről, ezen próbálunk segíteni.”

Az Alternatíva jelenleg nem vesz részt a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában, de csak nemrég indult a munka, egy friss projektről beszélünk. “Mi az utcákat járjuk, próbáljuk elérni azokat, akik korábban a tűcsere programba jártak, és próbálunk minél több HIV szűrést végezni közöttük, mert a steril eszközök hiánya miatt nagyobb a fertőzés terjedésének kockázata, hiszen a kliensek beszámolói alapján sokkal több a tűmegosztás mostanában.”

Az Alternatíva munkáját a TASZ is segíti, nemrég 100 HIV gyorstesztet kaptak tőlük, és most indult egy egyéves programjuk is, ami a HIV, szifilisz és hepatitis C gyorstesztelés elterjesztését segíti.

A cikk megjelenése után egy nappal megérkezett Józsefváros közleménye. Közzétesszük a levél fő mondanivalóit, nem is kérdéses.

„Nem igaz az, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat szabályos boszorkányüldözést folytatott a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány ellen, az Alapítvány nem lett elüldözve, önként távozott a kerületből.”

„Nem igaz az, hogy a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak (JKEF), mint közfeladatot ellátó testület jegyzőkönyveinek nyilvánosnak kellene lenniük. A JKEF nem közfeladatot lát el, e testület a drogproblémák megoldásában döntés-előkészítő jelleggel részt vevő, a meghívott és állandó tagok jelenlétében ülésező a Nemzeti Drogellenes Stratégiáról szóló 80/2013. (X.16.) számú Országgyűlési határozatban meghatározott közjogi keret alapján működő független munkacsoport, amelynek tagjai szakmai, szakértői minőségükben vesznek részt a testület munkájában, és nem diszponálnak közpénz felett. A JKEF szervezeti struktúráját, a működés szintjeit, valamint az ellátandó feladatot, cselekvési tervet nem jogszabály, hanem normatív országgyűlési határozat állapítja meg.”

Végül: „Hazugság az, hogy az Önkormányzat a közérdekű adatigénylés ellenére nem adná ki a stratégiát. A törvényben meghatározott időtartam a közérdekű adatigénylés teljesítésére 15 nap. A Hír24 adatigénylése 2015. április 13-án érkezett meg. A TASZ 2015. április 14-ig nem kérte közérdekű adatigénylés formájában a drogellenes stratégiát.”

Várjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik