Belföld
Mikecz Dániel (Mikecz Dániel)

Ma még tüntetnek, holnap a Parlamentben ülhetnek

Egy új korszak nyitánya lehet a netadó miatt megindult tiltakozási hullám: az emberek nyitottabbá válhatnak a közélet iránt, szívesebben vállalnak fel konfliktusokat a jövőben. Mi lehet az utcai tüntetések kifutása? Amortizálódik-e a kormány népszerűsége? Miért gyávultak el a békemenetesek? Mikecz Dániel mozgalomkutatót kérdeztük.

Mi történik az utcákon az elmúlt hetekben?

Amit látunk, illeszkedik is egyfajta ritmusba és sok újdonságokat is tartalmaz. Magyarországon 2002 óta minden választás után elindult egy tüntetési hullám. Medgyessy győzelme után az „Erzsébet hídi csata” a radikáljobbos mozgalmak nyitánya volt: ekkor tűntek fel azok a figurák, akik azóta is meghatározzák a szélsőjobboldali szcénát. 2006-ban az őszödi beszéd robbantotta a bombát, 2010 után pedig a szétesett baloldal alternatíváját keresték a kormányellenes tüntetők. Ami viszont újdonság, hogy olyan tömegeket látunk kint az utcán, akiket korábban nem. Jellemzőjük a nagyon erős elitellenesség, nem csak a politikai osztállyal, hanem mindenfajta intézményesített erővel szemben.

A hétfői Kossuth téri demonstráció erősen kilógott a netadó miatt indult tüntetés-sorozatból. A szónoklatok minősége…

…kis jóindulattal mondjuk úgy, hogy eklektikus volt. Egyrészt megjelentek erős szakpolitikai ügyek, például az oktatás vagy az áfacsalások ügye, másrészt ott voltak azok a szónokok, konferansziék, akik láthatóan kapcsolódnak valahogy a Hallgatói Hálózathoz, ők radikálisabb hangnemet engedtek meg maguknak. Ez az eklektikus jelleg elriaszthat sokakat. A magyar társadalomban most is van egy tapintható ellenérzés az erősen baloldali eszmékkel, elbeszélésekkel szemben.

 Fotók: Berecz Valter

Nem inflálódik el a tüntetések komolysága, presztízse, ha a hétfőihez hasonló szereplők kapnak színpadot? Ami a lelkes jelenlévők számára egy gyújtó hangú beszéd, az a híradók előtt ülők számára visszatetsző, borgőzös ordibálásnak tűnhet.

Persze, és ez a média és a szervezők felelőssége is. Sokat számít, ha képesek a szervezők menedzselni a tüntetések képi megjelenítését, hiszen az emberek többsége az internetről, tévéből értesül ezekről a demonstrációkról, és főleg arról, hogy mi zajlott ott később. A korábbi tüntetések védjegyévé vált a telefonokkal való pózolás, ami önálló, pozitív arculatot adott neki. 

Videók a témában:

Nem hiányzik egy Milla-típusú ernyőszervezet a mostani tüntetések fölé?

Ez most láthatóan más akar lenni, mint a Milla. Leginkább a kétezres évek elejének-közepének globalizációkritikus mozgalmaira emlékeztet, azok is hasonlóan sokszínűek és hálózatos felépítésűek voltak. Ugyanakkor Vágó Gábor arról is beszélt, hogy mindenkivel, akár a Fidesszel is konzultálnának a követeléseikről. Ha így lesz, és sikerül integrálni a pártokat, az csökkentheti az általános elitellenességet.

Az előző ciklusban a hallgatók az utcai jelenlétükkel visszavonatták a tandíjat, most a kormány meghátrálni látszik az internetadó ügyében. Mit érhetnek még el a demonstrálók?

Részsikereket, amelyek azért is fontosak, mert további önbizalmat adnak. Akkor fáradhatnak ki legjobban az emberek, ha azt látják, hogy nincs értelme. A komoly mozgalmaknál bevett módjai vannak annak, hogyan lehet fenntartani a mozgósítást. Nagyon fontos kialakítani egy olyan kultúrát, ami kapcsolódik hozzájuk: szimbólumokkal, rendezvényekkel, egységes arculattal.

Ciklus elején vagyunk, ami hagyományosan a megszorítások ideje. Logikusnak tűnik, hogy ilyentájt bőven lesz újabb muníció.

A netadó egy különleges ügy, mert nagyon kézzelfogható és egy mondatban leírható. Mondhatni az új vizitdíj. Az a kérdés, hogy jönnek-e hasonló ügyek, amelyek ennyire közérthetőek és sok mindent magukba sűrítenek. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a netadó kapcsán átszakadt egy gát, talán nyitottabbak lettek az emberek a közélet felé és szívesebben vállalnak fel konfliktusokat.

Milyen buktatói lehetnek az éppen szárba szökkenő új ellenállásnak?

Elsőként az, ha nagyon ráül valamilyen tiltakozó szubkultúra. Ha például sok a vörös sálas ember a színpadon, az idővel visszatetszést kelthet. Akiknek Magyarországon van tapasztalatuk tüntetések szervezésében, ők jellemzően kapcsolódnak külsőségekben, mentalitásban azokhoz a markánsabb kulturális jegyekkel rendelkező hálózatokhoz, amelyek megfelelőit Nyugat-Európában is ismerjük. Ha az utcai ellenállás túlságosan beleágyazódik egy radikálisan baloldali, anarchista jellegbe, az inkább elriasztja a tömegeket. 

Kockázat az is, hogy amikor beindulnak a bonyolult szakpolitikai viták, elkezdenek kidolgozni alternatív javaslatokat, az sokak számára unalmas és érdektelen lehet. Ha pedig a kormány azt látja, hogy nincsenek az egész mögött olyan sokan, miért üljön le velük tárgyalni?

Hogyan lesz ebből hatékony politikai érdekkképviselet?

Nyilván tudják a tüntetések szervezői is, hogy az intézményesített politika hosszú távon megkerülhetetlen lesz, mert fontos döntéseket nem lehet utcai színpadokról hozni. Maga a tervezett hálózatosodás is a visszájára fordulhat, ha azt látják: minek konzultáljunk egymás között, ha semmi gyakorlati haszna nincs, ha nem tudjuk rákényszeríteni a politikusokat, hogy napirendre tűzzék a témáinkat. Ami még teljesen új, hogy olyan emberek szervezik a tüntetéseket, akik korábban nem is ismerték egymást, a szemünk előtt formálódik minden. Ha képesek lesznek fenntartani ezt az átláthatóságot, az segíthet leküzdeni a politikai apátiát és a bizalomhiányt. Épp ezért nem tartom irreálisnak azt sem, hogy létrejöjjön ebből egy új párt.

Reális-e a veszély, hogy komolyabb erőszakba forduljanak a demonstrációk?

2006-ban úgy tűnt, az egész tüntetési kultúra erőszakosabbá válik Magyarországon. Az 2006-os „forró ősz” példátlan volt, 1956 óta nem voltak olyan események Budapest utcáin. Bár szlogenekben most is feltűnnek a 2006-os jelszavak, mint a „Sün! Sün!” a „Magyar rendőr velünk van”, az „Álljatok át!”, a „Bűnözőket védtek!”, de közel sincs olyan erőszakos jellege az egésznek. A Fidesz-kormány elleni tüntetéseken nincs jelen az a futballhuligán keménymag, akiknek van tapasztalatuk a rendőrökkel való összecsapásban. Időközben a magyar rendőrség is megtanulta, hogyan kell kezelni a demonstrálókat, hogy ne eszkalálódjon a konfliktus. Hétfőn a Parlament melletti mellékutcákban rengeteg rendőr volt, de nem akarták teljes létszámban kivezényelni őket, mert az egyrészt olaj lett volna a tűzre, másrészt visszatetszést kelthetett volna a tévénézőkben, mondván rendőrállamban élünk.

Amortizálhatja-e a kormány népszerűségét, ha állandósul vele szemben az utcai jelenlét?

Természetesen. Lehet erre mondani, hogy csak pár tízezer ember volt, de mindez mégis el tudja bizonytalanítani a kormányt. Nemzetközi viszonylatot is érdemes nézni: ha arról szól a nemzetközi sajtó, hogy az Orbán-oligarchák zsebébe megy az EU adófizetőinek pénze és hogy Magyarországon állandóan tüntetnek a korrupció ellen, az nagyon rosszul jön a kormánynak. Eddig mindig sikerült azt mutatniuk kifelé, hogy a magyar választók velünk vannak.

Ennek demonstrálásáról szólt a békemenet is.

Pontosan. A békemenetes tüntetők is elbizonytalanodhatnak, ha azt látják, hogy olyan a közhangulat, amikor kevésbé lehet büszkén menetelni és megvédeni a kormányt.

Vagy Vida Ildikót. Miért fújta le a miniszterelnök a békemenetet?

Azt lehetett olvasni, hogy még nem akarta ellőni ezt a patront. Másrészt a mai hangulatban fennáll a veszélye, hogy kevesebben mennének el rá, mint a legutóbbira. Az pedig nagyon rosszul sülne el a kormány számára, ha kiderülne: valójában nincs is olyan támogatottsága, mint amilyen sugallni próbál. Másfelől az sem lehet most a kormány érdeke, hogy állandósuljon az utcai mozgósítás.

Mi lehet a legjobb forgatókönyv a kormányellenes tüntetők számára?

Az a kérdés, tudnak-e egy olyan ellenpólust, politikai otthont építeni, ahol megtalálják a helyüket mindazok az emberek, akik elégedetlenek a kormánnyal, a politikai elittel. Adni egy olyan hátteret, amely egyszerre nyújt egyfajta védelmet, elköteleződést és orientálja is a résztvevőket. Közben szükség van a részsikerekre, a kis eredményekre. Arra, hogy lássák: van értelme. Ha létrejön ez a nagy élményközösség, az bármi újnak az alapja lehet a későbbiekben. Megerősödhet az állampolgári tudatosság, és bizonyosságot nyerhet, hogy – sokak állításával szemben – mégsem egy következmények nélküli országban élünk.

Mikecz Dániel (1981)

Politológus, mozgalomkutató. Tanulmányait Budapesten és Berlinben folytatta, majd Robert Bosch-ösztöndíjasként Essenben foglalkozott aktív állampolgári neveléssel. Jelenleg az MTA Politikatudományi Intézetének kutatója, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának óraadója. Elsődleges kutatási területei a politikai tiltakozás, a társadalmi mozgalmak és az állampolgári részvétel.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.