Nem a cigányokkal van a baj, hanem velünk, a többségi társadalommal, az intézményeinkkel. Szeretjük a hatalom pozíciójába helyezni magunkat, szeretjük a megmondóember szerepét játszani, közben a külső jegyek alapján stigmatizáljuk a cigányságot – adta meg a tanácskozás alaphangját Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem szociológusa az általa szándékosan provokatívnak nevezett előadásában. Arról beszélt, hogy míg a fogalomalkotás a cigányságról homályos – azaz: nem tudjuk valójában, kiket is értünk a cigány kifejezés alatt –, addig
előszeretettel ítéljük meg őket olyan olyan stigmák alapján, hogy az a cigány, aki cigánytelepen lakik, sok gyereke van, nem dolgozik és hasonlók.
Holott ezen jegyek mindegyike jellemző a többségi társadalomra is. A szociológus mindezt a következő példákkal támasztotta alá. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán egy kutatása során beszélt egy olyan idős emberrel, aki történetesen a cigánytelepen lakott, de felmenői között talán egy cigány ős, ha akadt. A férfi ezt mondta a kutatónak:
„Ha lenne hárommillió forintom és beköltöznék egy házba a faluba, meg lenne autóm, senki sem tartana cigánynak.”
A sok gyerekkel kapcsolatos vélekedést Krémer Balázs azzal cáfolta, hogy Illyés Gyula, Kovács Imre, vagy Móricz Zsigmond műveiben a szegény embereknek kivétel nélkül sok gyerekük van, ráadásul hasonló a helyzet a mai Latin-Amerikában, ahol a társadalmak többsége szegény és sokgyerekes nagycsaládokból áll. A munkanélküliségről pedig kiderült: ha van egy településen közmunka, a cigányok mennek dolgozni, és elvégzik, bármi legyen is az. Ám mivel az általuk lakott települések zömében nincs munkalehetőség, ezért nincs mit dolgozniuk. „De – fűzte hozzá Krémer Balázs –, mi inkább azt mondjuk: a cigány, az cigány”.
Fotó: Kummer János
Papp Laci, Caramel, Gáspár Laci – és a többiek?
Az, hogy valakinek nincs pénze, nincs munkája, vagy nem tud enni adni a családjának, nem etnikus karakter. Ezért az olyan alapvető problémákat kellene megoldani, mint a nyomor – Krémer Balázs szerint eufemisztikus kifejezéssel: mélyszegénység –, ami ma nagyjából 500-800 ezer embert érint Magyarországon. Lehet, hogy szegények maradnak – mondta a szociológus –, de legalább ne éhezzenek.
A nyomor azért is veszélyes, mert kontraproduktív, azaz a normánkívüliséget és az intézményenkívüliséget hívja életre.
Fontos lenne továbbá, hogy a cigányságnak legyen saját értelmisége. „Miért nincsenek cigány orvosok, jogászok?” – kérdezte Krémer Balázs. Jó példaként említette a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok Papp Lacit – akiről a rendszerváltás után derült ki, hogy cigány, mert addig nem volt érdekes –, Caramelt és Gáspár Lacit, valamint azt a jelenetet a Barátok köztből, amiben felbukkant egy cigány ügyvédnő. „Bizonyított tény ugyanis, hogy ez erős integratív hatással bír” – mondta a szociológus.
Caramel
Fotó: Ancsin Gábor
Mi jellemzi a cigányok egészségügyi ellátását?
A tanácskozáson orvosok hoztak példákat arra, mivel szembesülnek az egészségügyi dolgozók, ha cigány beteggel találkoznak, vagy a cigányok, ha orvosi ellátásra szorulnak. Szabó János háziorvos Hevesen és a megye észak-alföldi részén lévő Átány településen praktizál. Hevesen a betegek 20 százalékát cigányok teszik ki, Átányban 60 százalék a cigányok aránya. Egy kórház, vagy rendelőintézet személyzete, ha cigányokkal találkozik, általában fél tőlük, előítéletesen viszonyul hozzájuk, és rossz tapasztalataik vannak velük kapcsolatosan.
Hogy mitől fél egy orvos, vagy ápoló, ha cigány betege van? A csoportos megjelenéstől, attól, hogy öten, nyolcan, tízen jönnek a rendelőbe, illetve az ösztön- és érzelemvezérelt viselkedéstől.
„Pedig minden egészségügyi dolgozónak fel kell készülnie, hogy találkozik cigány beteggel. A cigányság kultúrájának, szokásainak, hagyományainak, szabályainak ismerete azonban sokat segít a problémás helyzetek kezelésében” – mondta az orvos.
Saját praxisából a következő példákat említette. Egy cigány beteg sohasem egyedül tartózkodik a rendelőben az orvossal, mert egyszerre többen is bemennek a helyiségbe. Ehhez tudni kell, hogy közösségeikben minden döntés együtt születik, a közösség hozza meg. Egy másik példa: ha mondjuk egy fiatal fiú beteg, és az orvos őt kérdezi a panaszáról, valószínűleg a család legidősebb asszonya fog válaszolni, mert a családban övé a döntő szó. Szabó János elmesélte:
egy alkalommal injekciót akart beadni egy asszonynak a csípőjébe, de a nő nem engedte. Az orvos felajánlotta, hogy a fenekébe adja az injekciót, de ezt sem lehetett. Ennek az volt az oka, hogy a nők semmilyen foglalatosság közben nem fordíthatnak hátat a férfiaknak. A tűt végül az asszony vállába szúrta.
Fotó: Kummer János
Hány cigánygyereket látunk a képen?
Ezt a kérdést Krémer Balázs előítéleteket is érintő előadásához kapcsolódva Fogarasi András, a Bethesda Gyermekkórház neurológusa tette fel. A fotón, egy csoportképen öt gyerek volt látható, amint egy szemüveges nőt állnak körül. A hallgatóság soraiból bátortalan válaszok érkeztek. „Kettőt? Egyet? Hármat?” – találgatták a résztvevők. „Ezek a gyerekeim” – mondta Fogarasi András. – „Középen pedig a feleségem.” Szavait derültség fogadta. Pedig a „kísérlet” nem tűnt olyan viccesnek; valahogy azt mutatta, az előítéletek, a stigmák valóban bennünk rejlenek.
