Jó nekünk az unió? Többet ehetünk EU-tagként, mint ha a közösségen kívül étkeznénk?
Ha valaki hisz a közös Európa eszméjében, nem a gazdasági előnyökért támogatja az integrációt.
Hagyjuk a haladó szintet. Nekünk, magyaroknak miért jó az unió?
Már csak azért se hagyjuk a haladó szintet, mert nehéz lenne egy vacilláló osztrákot, finnt vagy svédet meggyőzni a közösség hasznáról, ha pusztán anyagi érvekkel hozakodnánk elő.
Most azzal is megelégednénk, ha az itthoni szkeptikusokat meggyőzné.
Aki nacionalista, ne adj’ isten, kirekesztő nézeteket vall, azt azzal se tudnám meggyőzni, hogy a városában uniós forrásból újítódik fel a kórház. De szerencsére a többség híve az uniós tagságnak, és jobban bízik az uniós intézményekben, mint a hazaiakban.
Csökken az unió népszerűsége.
De még mindig pozitív.
Kritikusai szerint a nyugat a rendszerváltás után felzabálta a magyarországi piacot, ellehetetlenítette kereskedőinket, fényes jövőt ígérve fillérekért megvásárolt, majd beszántott nagy múltú, tízezreket foglalkoztató, exportra is termelő, nyereséges szektorokat, mint például a cukoripart.
Európa-szerte léteznek politikai erők, melyek a nemzeti érdek sérelmét hozzák fel az EU ellen. Pedig az egységes piac, a gazdasági és politikai együttműködés mindenkinek többet ad, mint amennyit visz, vagyis pusztán a pragmatikus szempontokat nézve is érdemes bennmaradni az EU-ban. És akkor az egyéb előnyökről, értékekről nem ejtettünk szót. Amúgy a cukorgyártás meg a magyar nehézipar meg a vegyipar akkor is megszűnt, vagy legalábbis zsugorodott volna, ha Magyarország nem csatlakozik az unióhoz. Ráadásul a nyugatnak köszönhető modernizáció nélkül hazánk végleg lemaradt volna a nemzetközi versenyben. Kétségbe vonható a nyugati orientáció, de én nem tudok olyan gazdasági és politikai berendezkedésről, ami akár csak hasonló növekedést produkálna, mint az államilag szabályozott szabadpiaci verseny.
Hol tartanánk most, ha tíz évvel ezelőtt nem lépünk be az unióba?
Egész biztosan nem ott, ahol az unión kívüli Svájc.
A mostani önmagunkhoz képest hol tartanánk?
Az 1989-90 utáni hatalmas gazdasági átalakulás jó részt a nyugati tőkére és tudásra támaszkodott, és persze a privatizációra – ezek nélkül sehol se lennénk. Az egész régiónk rengeteget profitált az uniós csatlakozással: közeledtünk a fejlett nyugathoz, úgy, hogy közben ez a fejlett nyugat is fejlődött.
A vidéki Magyarország zöme mára kilátástalan helyzetbe került.
Az unión kívül még kilátástalanabb helyzetben lenne.
A nyugathoz tartozás mixelhető a keleti nyitással? Orbán Viktor azt mondja, készülni kell a válság utáni új világrendre, melyben a mostani nyugatnak kisebb szerepe lesz a mostaninál.
Ha azt kérdezi, előfordulhat-e, hogy Magyarország kisodródik az EU-ból, akkor az a válaszom, hogy ennek most kisebb a veszélye, mint egy évvel ezelőtt. Emlékezetes, hogy az Országgyűlés tavaly határozatban utasította el az európai parlamenti kormánybírálatot, a Tavares-jelentést. Még jó, hogy aztán Orbán az ötödik alkotmánymódosítással szép csendben visszacsinálta mindazt, amit a negyedikkel bevezetett. Amikor a miniszterelnök szembeszállva az Európában elfogadott eszmékkel, normákkal és gazdasági szabályokkal úgymond küzd a gyarmatosítás ellen és szabadságharcot folytat a nemzeti szuverenitásért, akkor valójában a saját politikai manőverezési lehetőségeit kívánja növelni.
Szóval higgyük el Orbánnak, hogy esze ágában nincs kivezetni Magyarországot az EU-ból.
Lehetetlen belelátni a fejébe, de úgy tetszik, tényleg nem célja a szakítás. Más kérdés, hogy amiről ő azt gondolja, növeli saját manőverezési terét, azzal csupán azt éri el, hogy új és újabb kényszerpályákra viszi az országot. Keresi a konfliktust, aztán meghátrált, s megint támadásba lendül – ezt nevezi pávatáncnak. Úgy véli, a keleti nyitással végre két lábon áll Magyarország, csakhogy ez a gazdaságot és a külkereskedelmet nézve a legkevésbé sem stimmel. Ráadásul több mint kommunikációs probléma, hogy míg a gyöngécske keleti lábat sose bírálja, és egyetlen rossz szava sincs az orosz, a kínai meg egyéb posztszovjet köztársaságokról, addig Európát, a hagyományos nyugatot – átvéve a szélsőjobb retorikáját – kulturálisan és ideológiailag is támadja, családellenesnek, internacionalistának bélyegzi. Furcsa manőverezés ez: épp azt üti, amihez tagállamként elvileg szorosan kapcsolódik.
Szóval?
Teljesen nem zárható ki az a forgatókönyv sem, ami részben tudatosan, részben sodródásként távolítja Magyarországot az unió főáramától, és egy konfliktussorozat nyomán, akár nem szándékolt következményként kilépésbe torkollhat. De ez ma valószínűtlen. Persze azt is ki hitte volna akárcsak pár éve, hogy Országgyűlésünk elítéli az Európai Parlamentet, vagy hogy hatalmas futballstadion épül Orbán Viktor falujában?
