Belföld

Villanyoszlopon kampányolni: szembement a Kúria az AB döntésével

A plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárás szabályait, így emiatt a választási bizottságok nem állapíthatnak meg jogsértést - áll a Kúria végzésében, amit egy Hajdú-Bihar megyei választási plakátkihelyezéssel kapcsolatban hozott.

Az ügy előzménye, hogy egy magánszemély kifogást nyújtott be a berettyóújfalui választási bizottsághoz, mert egy villanyoszlopra választási plakátokat helyeztek el. A választási bizottság helyt adott a kifogásnak, megállapította, hogy a képviselőjelölt plakátjának elhelyezése megsértette a reklámtáblák, reklámhordozók közutak melletti elhelyezésének részletes szabályairól szóló kormányrendeletet, és így a választási eljárási törvényt. A jogsértés tényének megállapítása mellett eltiltotta a jogsértőt a további jogsértéstől. Az ügy fellebbezés nyomán a Nemzeti Választási Bizottsághoz került, amely helybenhagyta az oevb határozatát.

Nincs helye jogorvoslatnak

A kérelmező ezt követően bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, kérve a határozat megváltoztatását és a kifogás elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a kormányrendelet nincs összhangban az alaptörvényben is elismert véleménynyilvánítási szabadsághoz való joggal és a választhatóság jogának gyakorlásával, és azt állította, a választási plakát elhelyezése a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog védett gyakorlása körébe esik. A Kúria végzésében megváltoztatta az oevb és az NVB határozatát, és a kifogást elutasította. A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria végzésében arra mutatott rá – ellentétben az NVB határozatában megfogalmazottakkal szemben -, hogy a választási plakát elhelyezésére vonatkozó szabályokat a választási eljárásról szóló törvény (Ve.) választási kampányról szóló fejezete tartalmazza. A választási plakát tekintetében a törvény azt az általános szabályt rögzíti, hogy a plakát a kampányidőszakban – meghatározott kivételekkel – korlátozás nélkül elhelyezhető.

A Kúria szerint ez a szabályozás összhangban áll az Alkotmánybíróság határozataival, amelyek szerint a véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed a választási kampány során a jelöltek és a jelölő szervezetek által folytatott kampánytevékenységre – amelynek egyik eszköze a plakátok készítése, elhelyezése -, valamint, hogy a választási kampány a véleménynyilvánítás szabadságának megnyilvánulási formája.

Ezért nem sérti a választási eljárási törvényt

A választási eljárási törvény helyes értelmezése szerint a választási plakát elhelyezésére kizárólag a Ve. rendelkezései az irányadóak. A választási szervek az e rendelkezéseknek való megfelelést vizsgálhatják, míg a közúti közlekedési szabályok, továbbá a reklámtáblák elhelyezésére vonatkozó rendeleti szabályokat nem alkalmazhatják, tekintve, hogy a Ve. egy zárt szabályrendszert alkot – hangsúlyozta a Kúria.

A Kúria emlékeztet rá: a Ve. rendelkezik az egyes építményeken való plakátelhelyezéshez nélkülözhetetlen tulajdonosi, bérlői, vagyonkezelői hozzájárulás szükségességéről, a meghatározott célú, így műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból indokolt közterületeken érvényesülő önkormányzati rendeleti tilalomról, az önálló hirdető-berendezés és óriásplakát elhelyezéséhez kapcsolódó közterület-használatra vonatkozó szabályok alkalmazásáról. Tiltja a jogszabály a plakátok egymást eltakaró, fedő kihelyezését és előírja, hogy az károkozás nélkül legyen eltávolítható.

A választási szervek által alkalmazott, a közúti közlekedésről szóló törvény (Kkt.) a reklám célú berendezések esetében tiltja a villanyoszlopon való elhelyezést, de a Kkt. a reklám célú berendezés fogalmát nem határozza meg, így nem vonja szabályozási körébe a választási plakátot. A kormányrendelet ugyan pontosítja ezt a fogalmi kört, abba beleérti a választási plakátot is, azonban e rendelkezés alkalmazását a Ve. nem teszi lehetővé, így a korlátozás nélküli elhelyezés főszabályát e rendelkezés sem ronthatja le – olvasható a Kúria végzésében.

Ezek alapján a Kúria megállapította, hogy a plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárási törvényt, így emiatt jogsértés megállapítására és az attól való eltiltásra nem kerülhet sor.

De az Alkotmánybíróság nem így gondolja

Még egy hét sem telt el, miután az Alkotmánybíróság visszautasította a villanyoszlopokon elhelyezett plakátok tiltása miatt benyújtott alkotmányjogi panaszt, amit Karácsony Gergely adott be. A képviselőjelölt azt követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, hogy a budapesti 13-as számú egyéni választókerületi bizottság jogsértést állapított meg egy villanyoszlopon elhelyezett választási plakát ügyében.

Az AB határozata szerint az indítvány nem tartalmazott alkotmányjogilag értékelhető indokolást az alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegére, illetőleg arra nézve, hogy a bírói döntés miért ellentétes az alaptörvény megjelölt rendelkezésével. Az AB szerint nem teljesültek az indítvánnyal szemben törvényben megkívánt formai feltételek, ezért a testület az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik