Belföld

Szeged kincsei: a szögedi embör

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2014. 03. 12. 11:33

Árvíz volt. Méghozzá nagy, város pusztító. De ez már csak egy emlék. Nézzétek a szép palotákat, tereket, széles sugárutakat, a szobrok bronzarcát. Szeged, igen, a palotás szebb lett mint volt.

Jómagam is írtam már hosszangyarapodó sorozatomban a Tisza parti nagyváros kincseiről, a Dómról, a városházáról, a Kárász utcáról, Klauzál térről, a Takarékpénztár palotáról, és még folytathatnám a sort. De mit ér ez a sor, ha a Szegedet pusztító nagy árvízre emlékezve, most, a 135. évfordulón nem írok Szeged legértékesebb kincséről: a lakóiról.

Igen, azokról az ezrekről, akik a víz betörésekor még jajveszékelve futottak magaslatot keresve, hol nem lepheti el őket az ár. Az emberekről, akik másnap, és talán még egy héttel később is azon törték fejüket, hol kellene egy új város építeni, amit nem veszélyeztet még egyszer ilyen szörnyű katasztrófa.

Az emberről, aki aztán megmakacsolta magát, eltakarította a törmelékeket, új alapokat ásott, hallgatta okos mérnök szavát, miért is kell új nyomvonalon meghúzni az utcákat, feltölteni a területet, kemény téglából építeni a házat, és ásót ragadott a kezébe.

Igen, itt Szegeden épített, nem más vidékre menekülve. Dühösen köpött a tenyerére és csak ásott, lapátolt, akkor is, ha szakadt a bőr. Alapot rakott, falat emelt, tetőt ácsolt, majd fákat ültetett, teret csinosított, és mit törődött azzal, hogy az ő nevét soha senki nem fogja beleírni a történelem könyvekbe.

A szögedi embör konok düheelpárolgott aztán. Nézzék csak a palotákat, amit nem is építhetett másként, csak szelíd szeretettel, hiszen oly csodásak a házak díszei, amilyen csoda csak örömből születhet. Igen, palotákat épített, örömmel, büszkeséggel a városnak, és földszintes, gyorsan átvizesedő házakat magának a külvárosokban, ahol aztán se szép díszekre, se köves útra nem futotta még évtizedekig.

De a szögedi ember akkoriban még nem panaszkodott, hogy nem tudja a legújabb modellre lecserélni az okos mobiltelefonját, és lakásában akadozik a széles sávú internet. A szögedi embör ásott, lapátolt, több volt benne az erő és a hit, mint amennyit mi, a XXI. századot megért emberek el tudnánk képzelni.

És a szögedi embör vasárnap délelőtt ünneplőben hallgatta a térzenét az új városháza előtt, megcsodálta tornyát, de megcsodálta az úri kisasszonyok hosszú szoknya alól kivillanó kecses bokáját is. És másnap indult a dolgára, mert munkája akadt ezernyi. Körtöltést is kellett építenie, meg színházat, múzeumot, iskolákat, szállodákat, vendéglőt, ahol kérges tenyerével ölelhette a boros poharat.

Ésmeg kellett építenie a Dómot, a fogadalom templomát.

Oda kellene ma minden szegedivé vált szögedinek kivándorolni, és letenni egy szál virágot. Mert ma minden tisztelet Szeged legnagyobb kincsét, a várost újjáépítő polgárt, kereskedőt, mérnököt, kubikost, kőművest, tetőfedőt illet.

A névteleneket, akik dehogy voltak névtelenek. Szögedi embörnek hívták mind, mosolyukat megfakult képeslapok őrzik, emléküket, ugye nem feledjük soha…

A Nagyárvízre emlékeztek március 11-én délután

„Ha egyszer tavasz akar lenni, az összes jégpáncélok hiába erőlködnek és hiába tiltakoznak” – írta Szeged nagy költője, Juhász Gyula. Hiszem, hogy Szegeden és az országban 2014-ben tavasz akar lenni – mondta Botka László a megemlékezésen.

A Dóm összes harangja egyszerre szólalt meg

Az évforduló alkalomból március 12-én, szerdán hajnal 2 órakor megszólaltatták a Fogadalmi templom harangjait. Különlegessége ennek az alkalomnak, hogy a Dóm összes harangja egyszerre szólalt meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.