Belföld

Gitárral a rákos gyermekek ágyánál

A zene a gyógyíthatatlan betegséget is elviselhetőbbé teszi, sőt az életet is meghosszabbíthatja. A szentesi Seres Antal alapítványa és kisbarátai már megtapasztalták ezt.

Csongrádon született, de Szentesen él Seres Antal, akit két testvérével talán már nem is kell bemutatni, hiszen ők a Fivérek zenekar, akik a Megasztár ötödik döntőjében országos hírre is szert tettek. Antal zenepedagógus is és 2011 novembere óta rákos gyermekeken segít a zene erejével.

A Heim Pál gyermekkórházba látogattak először majd a szegedi onkológiát látogatják rendszeresen.

“A szülőket kell először meggyőzi, utána a gyermek bizalmába férkőzni, hiszen nagyon beteg, és végtelenül szomorú gyermekek fekszenek ezen az osztályon. Ha érdeklődésük megnyílik, már odaadással hallgatják, sőt tanulják a zenét.” -” – meséli Seres Antal

Pár dal, mint utolsó kívánság

Egy szál gitár csodákra képes. Megható történetekben sincs hiány a látogatások során. A Heim Pálban találkozott azzal a 17 éves sportoló fiúval, akinél először torokfájás jelentkezett, majd kiderült súlyos leukémiája van. Kilenc hónapig feküdt lélegeztető gépen, agyvérzést kapott, többször élesztették újra. Kristóffal külön kérésre kezdett foglalkozni Antal. Az első pillanattól kezdve megnyílt, pedig addig közömbösen feküdt kórházi ágyán, a plafont nézte.

A közös zenéléssel állapota javulni kezdett, lekerült a gépről, öt kilót hízott és már mentőt is szerveztek, hogy élőben lássa a színpadon Seres Antalt. A történet szomorú fordulatot vett. Az újra indított kemoterápiát szervezete nem bírta. Utolsó kívánsága az volt, hallhassa a négy hónap közös zenélés négy kedvenc dalát, még egyszer.

A zene életben tart

Most Szegeden egy Bence nevű kisfiúval foglalkozik immáron 9 hónapja, aki visszaesett a betegségébe, haza sem engedik. Antal elmondta, a visszaeső gyermekek mindössze 10 százaléka éli túl a kórt. Az alapítvány kisfilmjének forgatásakor mondták meg Bence édesanyjának, hogy gyermeke visszaesett és négy napja van hátra. Álma egy fekete gitár volt, ezt ekkor adta át neki Seres Antal. Mindez három hete történt. Azóta Bence gyakorol, kapaszkodik a gitárba, tartja benne az életet, hogy jövő hétre meg kell tanulni a Magna Cum Laude Vidéki sanzonját, pedig nagyon nincs jól – meséli Seres Antal a szívszorító történetet.

Az agydaganatos 9 éves Gálos Ivett is csodás emlékeket őriz Seres Antal látogatásáról. A vásárhelyi kislánynál eredményes volt a kemoterápia, így most vele már nem találkozik a zenész.

Antal még elmondta, gyógyult gyermekekkel is foglalkoznak. A zenének gyógyító ereje van és célt ad az életben, gyógyultnak pedig csak 5 év után mondható egy ilyen súlyos betegség.

Sztárok az ügy mellett

Az alapítvány mögött egy páratan stáb áll. Vezetője a zenekar egykori menedzsere, Ombodi Csilla.

Mező Misit 15 éve ismeri, azonnal igent mondott a kampányfilmes szereplésre, Szekeres Andrienn szentesi kötödése kapcsán is az ügy mellé állt, de már támogatásról tárgyalnak Palya Beával és Zoránnal is. A film narrátorának pedig maga jelentkezett Szabó-Kimmel Tamás színész, aki a Voice műsorvezetője is volt.

Antal még elmondta, sokat beszélgettek a művészekkel, de úgy gondolják nekik nem kell foglalkozni azokkal a botrányos ügyekkel mely a Gyermekrák alapítvány körül terjednek. Hitetlenek az emberek az alapítványokkal szemben, de az, hogy ők őszintén próbálnak segíteni, és ilyen emberek álltak kezdeményezése mellé, meggyőzheti őket. Ha az anyagiak megengedik, zenei táborokat szerveznének, és céljuk egy zenei gyógyító ház felépítése stúdióval, táncteremmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik