Belföld

“Trafiknépszavazásról ne is álmodjon senki”

Fideszes képviselők szerint felesleges arról álmodozni, hogy a párt engedni fogja, hogy népszavazás döntsön a trafikosok hasznáról.

Szerdán az Országos Választási Bizottság szabad utat adott annak a népszavazási kezdeményezésnek, amely 10% helyett csak 3,3%-os árrést engedne meg a trafikosoknak. A fideszes képviselők ugyanakkor elképzelhetetlennek tartják, hogy ezt a referendumot meg is engedi a kormánypárt.

Az Origo cikkéből kiderül, ha el is jutna az aláírásgyűjtésig a történet, a Fidesznek megvannak az eszközei, hogy okafogyottá tegye a népszavazást. Bármikor módosíthatják például a törvényt úgy, hogy az árrés a kérdésben szereplő 3,3 százalék legyen, és más bevételi forrást biztosítanak a trafikosoknak. Egy fideszes képviselő szerint “ez csak technikai kérdés”.


Mozgolódnak a trafikkárosultak (Fotó: MTI )

Majd módosítjuk a szabályokat és kész

“Legfeljebb majd módosítjuk a trafikszabályokat, a népszavazásról ne is álmodjon senki” – fogalmazott egy fideszes képviselő. Hasonlókat fogalmazott meg egy másik képviselő, mint mondta, ő sem aggódik, mert szerinte “a Fidesz nem fog egy ilyen bakit elkövetni”. A képviselő egyben hangsúlyozta, erről semmilyen felsőbb döntés nincs.

Az árrésről szóló javaslatot a fideszes Lázár János nyújtotta be. A Miniszterelnökség államtitkára az Origo kérdéseire nem reagált, a Fidesz sajtóirodája pedig azt írta a népszavazásról az Origónak: “A Fidesz Magyarország alaptörvényével összhangban fog eljárni: amennyiben az OVB döntése jogerős lesz, és összegyűlik a legalább kétszázezer választópolgár aláírása, akkor az Országgyűlés számára kötelező erejű népszavazást lehet tartani.”

A trafikkárosultak is mozgolódnak

Pénteken egyébként a Trafik-Károsultak mozgalma is belengetett egy népszavazást. Szabados Katalin, a károsultak képviselője elmondta, több mint 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze papíron és interneten a trafikkoncessziós pályázatok megsemmisítéséért.

A károsultak Szabó Máté ombudsmantól azt várják, hogy foglaljon állást az ügyben. El szeretnék érni, hogy alanyi jogon legyen biztosított a további működés lehetősége azoknak, akik a pályázat előtt is főtevékenységként árultak dohánytermékeket – írja az Index.

Szabados szerint végső esetben az is egy jó megoldás lenne, ha legalább néhány éves átmeneti időszakot határoznának meg, hogy akik nem nyertek, legalább legyen idejük átállni valami más árusítására. A mozgalom végső esetben − a kormány segítségének hiányában − népszavazást is kezdeményez, hogy töröljék el azt a korlátozást, mely kétezer lakosra számítva egy trafik működését engedélyezi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik