Belföld

Alföldi: Nem a fasisztákra fogok emlékezni

Balla István
Balla István

2013. 06. 02. 18:00

Nem akar azonosulni a mai kultúrpolitika nézeteivel, de komolyan hitt abban, hogy van esélye nyerni. Abszurdnak tartja, hogy ekkora hír, ha a „jobbos” Szörényi Leventével dolgozik. Mire a legbüszkébb, mit bánt meg az öt évből, miért nem hívta meg Vidnyánszky Attilát rendezni, és miért nem ő játszotta a Mephisto főszerepét – ezekről is beszélgettünk Alföldi Róberttel, akit az X-Faktor mentoraként hamarosan a képernyőn láthatunk viszont. Az interjú végén kiderül, mi az az egy dolog, amiben biztosan megrendült a hite az elmúlt években.

„Hiszek abban, hogy Magyarországon a teljesítmény számít, hiszek abban, hogy az elvégzett munka elnyeri méltó jutalmát” – ez írta többek között a pályázata végén. Ma is hisz ezekben?

Az öt év munkának az a jutalma, hogy most gyorsan húzzak el innen… A Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint fontosabbak a művészileg gyengébb, de a nemzet megmaradása szempontjából hasznos alkotások, mint a „haszontalan” nagy művek. Ezt a kijelentést nagyon nehéz manapság értelmezni. Ezzel én nem tudok és nem is akarok azonosulni. Nekem fontosabb a létrejövő előadás vagy bármilyen művészeti alkotás minősége, mint az, hogy az mennyire hasznos a nemzet megmaradása szempontjából. Ha így nézzük, most egy tiszta helyzet állt elő. Annak a művészetpolitikának, ami a Fekete György által mondottakat vallja, nem én vagyok az embere.

Alföldi Róbert (Alföldi Róbert)
Fotók: Ancsin Gábor

Amikor a pályázatot beadta, komolyan gondolta, hogy van esélye nyerni?

Persze. Bármennyire is belekeveredtem az elmúlt években a politikába, én nem vagyok politikus. Egy kulturális intézményt vezetek még egy hónapig. Ebben az univerzumban gondolkodom, nem a politikáéban. Ha politikusabban gondolkoznék, nyilván megpróbáltam volna egy kicsit másképp csinálni a színházat, úgy, hogy „kifizetődőbb” legyen.

A beiktatásakor azt mondta, hogy az a sokszínűség, nyitottság, amit az elkövetkezendő öt évben szeretne képviselni, valamelyest hatni fog az országra. Úgy vélte, ha az látszik majd, hogy itt beszélgetés van, és nem a „hülye vagy, mert mást gondolsz” típusú kommunikáció, az hatni fog az emberek gondolkodására. Ez a hatás, nagyon úgy tűnik, nem jött be.

A színház pont azt csinálta, amit ígértem, és igenis, szerintem hatott a közgondolkodásra, az emberekre. Folyamatosan megmutatta, hogyan kell önállóan, szabadon gondolkodni és véleményt alkotni bármilyen körülmények között. Példát mutatott, hogyan kell dolgozni, hogyan kell elegánsan és tisztességesen nem reagálnia mocskolódásra. Tehát szerintem, így visszatekintve, nagyjából rendben van ez a 2008-as mondatom. A politikusokat, a politikai és a társadalmi kommunikáció stílusát nem változtattuk meg, de nagyon erőteljesen képviseltük azokat az elveket, amiket akkor mondtam.

Mondhatjuk, hogy egy bizonyos körnek változtatta meg a gondolkodását?

Nem, nem tudok bizonyos körről. Nem tudom, kik járnak ide, sem vallásilag, sem politikailag, sem szexuális beállítottságukat tekintve. Azt tudjuk, hogy sokféle korú, sokféle iskolázottságú ember jár ide, akinek fontos, hogy megnézze ezeket az előadásokat, és fontos, hogy akár pró, akár kontra elgondolkozzon rajtuk.

Azt szokta mondani, hogy a 2008-as pályázatában leírtakat számon lehet kérni. Hány százalékban valósultak meg az ott leírtak?

Minimum 80 százalékban.

Ami nem teljesült, annak mi az oka?

Elsősorban pénzhiány. De nem akarom a felelősséget hárítani. Van egy csomó dolog, amit egy második ötéves ciklusban lehetett volna megvalósítani: koprodukciókat csinálni, megpróbálni együtt dolgozni más városbeli, akár más országbeli színházakkal, kimenni az épületből, megpróbálni nyitni mindenki felé.

2008-ban nem a nyertes beosztottjai döntöttek

Ha már a pályázatnál tartunk. Öt évvel ezelőtt is botrányt, simlit, politikai kinevezést emlegettek e körül. Miben volt más az akkori pályáztatás, mint a mostani?

Mondták, hogy én politikai kinevezett vagyok, igen. Ez azért vicces, mert semmiféle – sem olyan látványos, mint az utódomnak, sem pedig titkos – kapcsolatom nincs és nem is volt a politikával. Az mindenesetre nagy különbség a két pályázati eljárás között, hogy öt éve nem az én beosztottaim, az általam irányított szervezet tagjai ültek a bíráló bizottságban, nem ők döntöttek a pályázatról. És abban a kuratóriumban sokkal több szakmai ember volt, mint politikus. Valóban voltak polémiák a pályázattal egyébként, a minisztérium elismerte, hogy először kihagytak Balikó Tamás pályázatából oldalakat. De aztán újra összeült a kuratórium. Ha politikai döntés született volna, akkor szerintem nem engem hoznak ki győztesnek. Hiszen nagy rizikót vállalt az akkori kulturális kormányzat, hogy engem nevezett ki. Az életkorom miatt, amiatt, hogy pontosan lehetett tudni előre, hogy nagyon végletes vélemények lesznek a munkámról.

Alföldi Róbert (Alföldi Róbert)
Le lehet írni három sort, amitől az Újszínház igazgatójának lehet lenni

Mostanában a sorozatos pályázati furcsaságok miatt fellángolt a vita arról, hogy kell-e, jó-e a pályázati rendszer. Önnek mi a véleményed?

Ha ennyire hazug és ennyire álságos a pályázat, mint a Nemzeti Színház esetében – amit még a nyertes és a kuratóriumi tagok némelyike is elismert –, akkor méltatlannak, megalázónak tartom a rendszert. Tökösebb, bátrabb, korrektebb lenne, ha azt mondanák: „téged nem akarunk, téged akarunk”. Ha nem jön be, akkor az a döntéshozó hibája és felelőssége is. Ha úgy tudna működni a rendszer, ahogy a világ demokratikusabb részén, hogy valóban azonos esélyekkel indulnak a pályázatok, és nem a politikai beállítottság dönt, akkor persze nem lenne baj. Nagyon érdekes, hogy nálunk nem kérik számon a pályázatokat. Ha számon kérnék, akkor nem lehetne blöffölni, bármit beírni a dokumentumba. Most le lehet írni három sort, amitől az Újszínház igazgatójának lehet lenni és maradni, akkor is, ha nem működik a színház.

Kiről szóltak a botrányok?

A Nemzeti Színház elmúlt öt évét egyrészt a tomboló sikerek, nézői rajongás és szakmai elismerések, díjak jellemzik, másrészt az állandó botrányok, demonstrációk, méltatlan parlamenti felszólalások, az igazgatói szék többszöri megingása. Melyik oldalára fog emlékezni a korszaknak, mondjuk 20 év múlva? Csak a szépre?

Hát, nem a fasisztákra… Arra fogok visszaemlékezni, amit esténként átélünk. Hogy 700 ember áll és könnyes szemmel üvölti, hogy köszönöm. Ezt nagyon kevés színházi ember tudja elmondani magáról. Ezen dolgozni kell, el kell határozni, hogy ezt visszük tovább. Én nem vagyok hajlandó továbbvinni a mocskolódást, mert én is bekoszolódom. Megpróbáltam az elmúlt években is kerülni ezeket a játszmákat, megpróbáltam úgy válaszolni a támadásokra, ami a dolgom: a munkámmal. A támadások egyébként sem rólam szólnak.

Hanem?

Azokról, akik a botrányokat csinálták, és a mai magyarországi közállapotokról. Amíg egy ország, egy nemzet nem néz szembe saját magával, és nem vállalja saját magát, addig mindig talál magának bűnbakot, és el tudja magától hárítani a minimális felelősséget is. Az összes botrány, méltatlan támadás – a zsidózástól a buzizáson át a románozásig – mind arról szólt, hogy valakire rá lehessen fogni valamit. Nem egyszer, nem kétszer kerültek nevetséges helyzetbe azok, akik támadtak minket, hiszen bevallották, hogy nem is látták azt az adott előadást. Ez önmagáért beszél, ehhez nincs mit hozzáfűzni.

Kevesebb lett volna a támadás, ha a nemzetis darabok nem tépnek fel fájó, kibeszéletlen témákat? Nem a darabok generálták a problémát?

Nem a darabok generálták a problémákat, a problémák vannak. A színház maximum a felszínre hozza ezeket. Csinálhatunk úgy, mintha nem lenne semmi baj, mondhatjuk, hogy remekül működik a gazdaságunk, hogy minket irigyel Európa, hogy minden csodálatos, de az emberek pontosan tudják, ez nem így van. Lehet hazudni hosszan, de ez előbb-utóbb kiderül. És én nem szeretek hazudni, se ködösíteni, még akkor sem, ha kellemetlen. Szeretek nyugodtan aludni. És én az öt év után is nyugodtan alszom, bármikor bele tudok nézni a tükörbe. A botrányok egyébként pont azt igazolják, hogy jó felé kapiskáltunk.

Jobb későn,  mint soha

Van valami, amit – így utólag – másképp csinált volna az elmúlt öt évben?

Lényegi dolog nincs. De ez nem arról szól, hogy én mennyire jó vagyok. Ahhoz, hogy valami ilyen jól tudjon működni, nem elég a vezérürü – nem árt hozzá, persze –, ahhoz nagyon kellenek azok az emberek, akik részt vesznek ebben, kell, hogy elkapja őket is a gépszíj, kell siker, szerencse, egy csomó előre nem kiszámítható dolog. Az fontos, hogy legyen egy vezérlő elv, és az ember ne próbáljon meg napi, pillanatnyi, rövid távú vélt vagy valós érdekeknek megfelelni, ne próbáljon dörgölőzni. Hinni kell abban, amit a világról gondolunk. A botrányok is kellettek, azok is ránk irányították a figyelmet. Azt szoktam mondani, hogy ezt is rosszul csinálták, mert nem azt érték el, hogy engem eltávolítanak, hanem hogy még több ember jött hozzánk.

Alföldi Róbert (Alföldi Róbert)
Én még nem vagyok klasszukus, csak élő

Azért majdnem elérték az eltávolítását, volt egy-két necces helyzet…

Több necces helyzet is volt. Mindig más oka volt, hogy nem rúgtak ki. A román botrányból diplomáciai balhé lett volna, amikor a Jobbik elkezdett támadni, akkor a kormánypárt nem akart „ajándékkal” kedveskedni a szélsőjobbnak. Ha kirúgnak azért, mert egy újságírónőnek azt mondtam, amit mondtam (azt a mondatot nem dühömben válaszoltam a hölgynek, azóta is vállalom), az megint nemzetközi botrány. Minden egyes esetben volt valami, ami megakadályozta a kirúgásomat. És az is hozzátartozik az igazsághoz – mert ez is csúsztatás, még ha nekem kedvez is –, hogy a végén engem nem kirúgtak, egyszerűen lejárt a mandátumom. A szerződésemet nem újították meg. Az, hogy milyen pályáztatás előzte meg a döntést, már egy más kérdés. Tény, hogy bár néha magam is meglepődöm ezen, de kitöltöttem az öt évet.

Az utolsó hetekre-hónapokra is jutott botrányból. „Vidnyánszky meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről” – mondta Kerényi Imre. Mit szól ehhez?

Semmit.

Ezt követően Vidnyánszky Attila is tett egy méltatlan megjegyzést ez ügyben, de később elnézést kért, hogy nem szólt Kerényinek. Elfogadja a bocsánatkérést?

Ez az egész megint csak nem nekem szólt, hanem a Nemzeti Színháznak. Az elmúlt öt évnek. Hála Istennek, kezd ott tartani az ország, hogy ennek sokan hangot is adtak. Az egész a beszélgetésben részt vevőket minősíti. Nem dolgom és nem is akarok erre reagálni.

De az elnézéskérést el tudja fogadni?

Jobb későn, mint soha.

Ki tud emelni az öt év terméséből egy darabot?

Többet is. A Mohácsi-féle Egyszer élünket biztos, de fontosnak tartom a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországbólt, A parkot, azt, hogy itt dolgozott Andrei Serban. Sok ilyen van. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült nehezen emészthető kortárs műveket színpadra állítani (Esterházy, Závada, Tábori és mások művei) és ezekkel sikereket elérni. Volt egy csomó olyan darab, ami a papírforma ellenére aratott zajos sikert. Én ezt mind annak tulajdonítom, hogy minden előadás akart valamiről beszélni.

Volt olyan előadás, amit kár volt műsorra tűzni?

Volt ilyen, de nem mondom meg, melyik.

Miért?

Megbántana embereket. Nem illik. Volt egy-két előadás, amit nem kellett volna bemutatni, mert nem sikerült.

“Nem politikai üzengetésre használom”

Nem említette a kiemelten fontos darabok között az utolsó nemzetis bemutatót, a Mephistót. Miért?

Az önfényezés lett volna. Meg még nagyon friss élmény.

Nem fordult meg a fejében, hogy ön alakítsa a főszerepet, Hendrik Höfgent?

Eszembe nem jutott. Nem magánügyekre használtam a színházat, így ezt a darabot sem. Höfgen szerepe Stohl Andrásra lett kitalálva. Különben is: önmagát rendezni eddig egy ember tudta, Charlie Chaplin.

Alföldi Róbert (Alföldi Róbert)
Ne kezdje cenzúrázni a gondolatait

Jóval a bemutató előtt kijelentette, hogy kerüli a Mephistóban a direkt politikai utalásokat, nem lehet majd felismerni a karakterekben ma élő közszereplőt, a mondatokban aktuálpolitikai mondatokat.  A nézői visszajelzések, a megjelent recenziók azonban igencsak beleláttak ilyeneket a darabba. Zavarja ez?

Nem zavar, de nagyon szomorúnak tartom. Nem azt, hogy belelátják ezeket, hanem hogy ismerősek a helyzetek, a szereplők.  A regény a harmincas évek Németországáról szól, arról, hogy csúsznak át emberek a hatalom totális kiszolgálásába. Az előadás is ezt vizsgálja. Nem politikai üzengetésre használom a Nemzeti Színházat, pár ember véleményével ellentétben. Engem az érdekelt, egy művész hogyan gondolja, hogy kis kompromisszumokat megtehet a hatalommal való összekacsintásban, és hova vezet ez az út. Bárki szavazhat bármelyik politikai erőre, de fontos, hogy az önálló, szuverén gondolkodását ne adja fel, ne kezdje cenzúrázni a gondolatait.

Szabó István, a történet alapján forgatott Oscar-díjas film rendezője azt mondta, nem keresték meg a darab előkészítése során. Ön viszont azt nyilatkozta, hogy megkeresték, de nem engedélyezte a forgatókönyve felhasználását. Mi történt?

A film forgatókönyvének társszerzője odaadta, ő nem járult hozzá. Ennyi.

Miért?

Ezt tőle kell megkérdezni.

“Erről az ötvenes, hatvanas években kellett beszélni”

A jelenlegi időszak legutolsó előadása is a Mephisto lesz június 22-én, 30-án pedig egy gálával búcsúzik a társulat. Azt már tudjuk, hogy ezután sem fog unatkozni, beleveti magát a munkába. Ez egyfajta gyászfeldolgozás, munkaterápia?

Én eddig is ennyit dolgoztam, legfeljebb annyi a különbség, hogy eddig jellemzően itt a színházban, ezután pedig – mint a Bárka és a Nemzeti előtt – mindenfelé megyek. Nyáron csináljuk az István, a királyt és a Kőműves Kelement, aztán a Vígszínházban a Danton halálát rendezem, majd megyek Újvidékre, Ausztriába, Németországba, a Radnótiba, az Operaházba. Durván két és fél évre előre be vagyok táblázva.

Hogy találtak egymásra Szörényi Leventével és Bródy Jánossal?

Rosta Mária, a Szörényi-életmű „szeretőanyja” hozott össze Leventével, mert meggyőződése volt, hogy nekünk együtt kell dolgozni. Aztán ez egy természetes állapot lett. Mert a különbözőségeink éppen az egymás iránti kíváncsiságot erősítik. De Levente ezzel kapcsolatos legfontosabb mondata az, hogy ő a minőséget tartja a legfontosabbnak. Nagyon felnőtt és bátor művészi hozzáállás Levente és Bródy János részéről, hogy vállalják azt a rizikót, hogy kortárs színházként értelmezzük az elmúlt 30 év legsikeresebb magyar darabját, amelynek dalait mindenki népdalként, kívülről fújja. Ez azt jelenti, hogy bennük ma ugyanúgy megvan az a művészi kíváncsiság, mint 30 éve. Én meg miért ne vállalnám? Egy ilyen darabot? Nagyon izgalmas, hogyan tud ma ez a történet működni. Ha belegondolunk, milyen konfliktusról szól, rájövünk, túl sok mindent nem kell aktualizálni benne ahhoz, hogy arról is szóljon, ami körülöttünk történik. István és Koppány sem akart mást, csak egy normális, élhető országot.

Miért rizikós önt felkérni a rendezésre?

Azért, mert nem tartozom egyik politikai oldalhoz sem, és nem is fogok. De nagyon sok minden nem tetszik, és ennek hangot is adok és az előadások is hangot adnak. Egyébként elég vicces, hogy ilyenekről beszélünk 2013-ban Magyarországon. Erről az ötvenes, hatvanas években kellett beszélni. De már 23 éve, elvileg demokráciában élünk! És most egyre többször felmerül ez a kérdés.

Tény, hogy erős hírértéke volt, amikor megtudtuk, hogy Szörényi együtt dolgozik Alföldivel…

Ez teljesen abszurd! Szörényi Levente és Bródy János két élő klasszikus. Én még nem vagyok klasszikus, csak élő, de eléggé benne vagyok a szakmában. Ennek az egésznek nem azért volt hírértéke, hogy a nagy öregek felkérték ezt az őrültet, hanem, hogy „juj, a jobbos Szörényi felkérte ezt a balos Alföldit, és ráadásul még a Bródy is ott volt”. Hol élünk? Hova tartunk? Mi a cél? Az nem lehet cél, hogy visszafelé menjünk az időben! Akkor sem, ha a Kossuth teret több tízmilliárdos költségvetéssel visszaépítik a háború előtti állapotára. Több tízmilliárd forintért! Ennek a  töredéke rendbe tenné a magyar kultúrát!  Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy bárkinek célja lenne, hogy a gondolat ne legyen szabad, és az határozza meg egy színház milyenségét, hogy politikailag tetszik-e a hatalomnak vagy sem.

alfoldi-robert(960x640)(3).jpg (alföldi róbert)
Eljövök, kíváncsi vagyok

Ha felkérné Vidnyánszky Attila két-három év múlva, hogy rendezzen egy darabot a Nemzetiben, vállalná?

Ez nem fordulhat elő. Egyetlen darabot sem tart meg a mostaniak közül. 29 teltházas előadásból egyetlenegyet sem! Sóval hinti be az eddigi Nemzeti helyét.

De ha mégis felkérne.

Nem foglalkozom „mi lett volna, ha” vagy „mi lenne, ha” kérdésekkel. Ha ez előfordulna, nagyon erősen elgondolkodnék.

Egy újabb bombahír lenne…

Az tuti.

És önnek miért nem jutott eszébe, hogy felkéri rendezni az elmúlt években Vidnyánszkyt?

Eszembe jutott, csak nem tartottunk ott. Aztán meg elindult ez az egész hiszti, és akkor már hülyén vette volna ki magát. Olyan „biztos valamilyen hátsó szándékkel hívta meg” kinézete lett volna.

Nézőként ellátogat majd a Vidnyánszky-féle Nemzeti előadásaira?

El. Nem tudom, hogy minden darabra-e, de persze, eljövök, kíváncsi vagyok.

Még egy ilyen „mi lesz, ha” kérdést azért engedjen meg! Ha öt év múlva újra kiírják a pályázatot a Nemzeti Színház élére, megpályázza?

Nem tudok erre válaszolni. Nem akarom hárítani a kérdést, de most nem vagyok olyan objektív érzelmi és gondolati állapotban a Nemzetivel kapcsolatban, hogy erre válaszolni tudjak.

Az X-faktor profi műsor

Sok évvel ezelőtt azt mondta, hogy unja a tévézést, most mégis egy kereskedelmi csatorna tehetségkutatójában lesz mentor. Mit keres ott? Az X-Faktort minőségi műsornak tartja?

Valóban ezt mondtam sok éve, és nem is tévéztem azóta. Jól fog esni egy kicsit mást csinálni. És nagyon bízom abban, hogy ugyanúgy magamat tudom képviselni, mint eddig. Most sem csinálok nagyon mást: fiatalokból próbálom kihozni a legjobbat. A minőséggel kapcsolatban pedig azt tudom mondani, minden műsor olyan, amilyenné teszik a szereplői. Egyébként voltam már tehetségkutatóban. A Társulatban az István, a királyhoz kerestünk szereplőket. Akkor nem merült fel az a kérdés, mit keresek ott.

Az mégiscsak egy színházi castingszerű produkció volt, egy klasszikus műre alapozva, itt meg fiatalok sokszor gagyi popzenét adnak elő. Nem ugyanaz.

Itt is fiatalok vannak, és engem ugyanaz érdekel: hogyan tudják képviselni a saját személyiségüket. Van egy amerikai barátom, ő azt mondta, nem sok olyan ország van a világon, ahol egy népszerű tévécsatorna legnézettebb produkciója felkér valakit, ő pedig szorong attól, hogy elvállalja-e. Attól függ, hogy csinálják. Az X-Faktort lehet szeretni és nem szeretni, de az egy profi műsor.

Aminek az első részeiben jót röhögünk az önjelölt tehetségteleneken, az énekelni nem tudó kamaszokon. Elég megalázó szokott lenni az első néhány válogató…

Én nem fogok megalázni senkit. Kemény leszek velük, de személyiségükben nem fogom bántani őket.

Végül még idecitálok a pályázata végéről néhány „hiszek”-et: „Hiszek abban, hogy a nehézségeken valódi nemzeti összefogással úrrá leszünk.”

Én azt gondolom, kénytelenek leszünk, mert rá leszünk kényszerítve. Különben nagy baj lesz.

„Hiszek abban, hogy minden itt élő állampolgár magyarsága ugyanannyit ér.”

Ebben már nem hiszek. Aki veri a mellét, aki hangos, aki táblán viszi a magyarságát, az ma, úgy tűnik, többet ér. Én meg úgy látom, hogy az igazán mély érzelmek – a hazaszeretet, a hit, a szerelem, szeretet – szemérmes dolgok, ezek belül vannak. Nem kérkedünk velük. Ma kifizetődőbb, ha valaki kérkedik, és méricskél: ki a magyar, ki a magyarabb. Majd elmúlik.

„Hiszek abban, hogy munkámmal hozzájárultam és a jövőben is hozzájárulhatok hazám boldogulásához.”

Ezt így gondolom. Teljesítettem, amit vállaltam.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Domenico Lucano, mayor of the small Italian fishing village Riace, receives the 'Dresden Peace Award 2017' at the Semper opera in Dresden, Germany, 12 February 2017. Lucano receive the award for his committment to helping refugees. The 58-year-old man has been welcoming refugees flying from war and poverty since 1998. Photo: Arno Burgi/dpa-Zentralbild/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.