Tanár úr a hétvégén ismét jól beledurrantott a nullás lisztbe.
Ismét. Az önök lapjában nyitottam frontot a magyar föld védelme érdekében, most…
Mi lesz most? Nem fejezi be a mondatot?
Még nem. A remény hal meg utoljára. Azon erőlködöm jó ideje, hogy visszafordítsam a szekeret.
Aligha fog sikerülni. Célegyenesben a földtörvény, két hét múlva zárószavazás.
Valóban nincs sok okom optimizmusra.
Szóba sem áll önnel a pártja. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában rá se néztek a módosító javaslataira, arra sem kaptak esélyt, hogy a Ház elé kerüljenek.
Felháborító. A testület egyben szavazott kétszáz módosító indítványról, MSZP-sekéről, jobbikosokéról, benne a mi hetven javaslatunkról. Tizenhárom kormánypárti képviselő együtt emelte a kezét ellenem. Ez elég világos üzenet. Eldőlni látszik, hogy a nagybirtok előtt Magyarországon nem lesz felső határ.
Fotók: Berecz Valter
Lesz az. Igaz, emelték: ezerkétszáz hektárról ezernyolcszázra.
Saját tagoktól, részvényesektől, alkalmazottaktól, azok rokonaitól bármennyit tovább-bérelhet egy-egy társaság. Ráadásul az előhaszonbérleti jogban az állattartó telepek működtetői mindenkit beelőznek.
Csányi Sándor ezt kérte a csípőteleki tehenészet megnyitóján.
És meg is kapta, amit követelt: kiváltságot.
Miért fáj önnek néhány gazdaságosan működő nagybirtok? Budai Gyula azt mondta hétfőn a Parlamentben, az állam tartja magát ahhoz, hogy a kiadott állami földek nyolcvan százaléka kis- és középbirtokosokhoz kerül, és csak a maradékot kapják a nagybirtokosok.
Egyelőre azt sem tudni, mi az a kicsi és mi az a közép, ugyanis nem definiálták. Az üzemszabályozási törvény csak eztán jön, miközben úgy lenne logikus, hogy a földtörvénnyel együtt tárgyaljuk.
Ötszáz hektár lehet a középbirtok teteje.
Franciaországban 274 hektár a nagybirtok átlaga. A másik akna, hogy az úgynevezett integrátorok is állami földhöz juthatnak, méghozzá korlátlanul. Miközben normális viszonyok között ők nem termelnek, hanem a gazdálkodók összefogása a feladatuk. Őrület, ami itt megy. Az oligarcháké lesz minden.
A kormány cáfolja ezt. És arról beszél, hogy különösen a külföldiektől igyekszik megvédeni a földet.
Ki is számít külföldinek?
Aki nem magyar állampolgár.
Úgy általában ez a helyes válasz. De a földtörvény tervezetében az EU-n kívüli állampolgárok a külföldiek. Az unión belüliek nem.
Vannak egyéb kritériumok is. Például a helyben lakás.
Simán kijátszható. Tudja, mit csinál itt egy osztrák vagy egy holland? Beballag az adóhivatalhoz, fizet valamennyi adót, és megkapja az igazolást, miszerint itt gazdálkodik.
Több év helyben lakás kell, hogy földhöz jusson.
Megoldják.
Jövő májusban lejár a külföldiek magyarországi földvásárlását ideiglenesen lehetetlenné tevő moratórium. Sőt a moratórium hosszabbítása is. Többször nem kérhetünk hosszabbítást.
Már miért ne kérhetnénk?
„Történtek már csodák végszavazás előtt az utolsó pillanatban is”
Mert ezt írja elő az uniós szabályozás.
És? Ki hozta ezt a szabályt? Nem az EU? De. Akkor meg is változtathatja. Legalább föl kéne vetni a kérdést. De a mi kormányunk meg sem említi ezt Brüsszelben. Miért?
Nyilván puhatolóztak a színfalak mögött, s lepattantak.
Az a helyzet, hogy jottányit sem változtak az okok, melyek miatt annak idején moratóriumot kértünk. Például nem közeledett egymáshoz a magyar és az európai földár. Kataklizmát okoz, ha jövő tavasszal rászabadítjuk a magyar földre a piacot.
Azzal aligha vádolható a kormány, hogy külföldiek kezére akarná játszani a magyar termőföldet.
Én sem hiszem, hogy akarattal csinálják.
Hát akkor?
Nem tudom. Nem értenek hozzá. Vagy nem elég bátrak. A csatlakozási szerződés aláírása óta átalakult a világ, benne Európa. Új összefüggésbe kerültek az erőforrások, a föld, a víz és a többi. A nemzeti megmaradás szempontjából stratégiai kérdés, hogy az ország rendelkezhet-e az erőforrásai fölött. Külföldön is egyre többször kerül elő ez a gondolat, lehetne szövetségeseket találni. A gyógyszer és a fegyver nem tartozik az áruk szabad áramlásának kategóriájába – az élelmet, legalább az alapvetőeket is ide kéne sorolni, hiszen az is nemzetbiztonsági kategória. A táplálék nem olyan, mint egy ceruza, hogy mindegy, Kínában gyártják-e, vagy a szomszédban. Na, ebben volna értelme szabadságharcnak.
Mi lesz most önnel? Már a múlt héten azt lehetett hallani, a tavaszi idényt kihúzza a frakcióban, aztán ősztől kiül a függetlenek közé. Most hétvégén azt nyilatkozta a NOL-nak: úgy látja, addig maradhat, amíg kedve tartja. Biztos ebben?
Nagyjából. A főnök…
Orbán.
Igen. Szóval azt mondta a gyulai kihelyezett frakcióülésen – ez lejött a sajtóban is –, hogy „nem csinálunk belőled mártírt”, meg azt is, „addig maradsz, amíg bírod”. Én pedig elég szívós vagyok.
Mivel húzta ki Gyulán a gyufát?
Fölálltam, és szépen elmondtam, mi a baj ezzel az egész földüggyel. Mire a miniszterelnök úr ideges lett. Pedig olyan szakmai kérdéseket tettem föl, hogy mi lesz az integrációval, és a többi. Azt is elmondtam, nem úgy van, ahogy a miniszter úr állítja, hiszen nem ezerhatszáz család kapott földet.
„Eszem ágában sincs menni, maradok köztetek, hogy lássatok”
Hanem?
Hát, ha a Mészáros családot huszonöt családnak veszem, kijön az ezerhatszáz, de az a huszonöt família mind Mészáros. Na, ne szórakozzunk már egymással. Ugyanez a helyzet a harmincötszörös nyertes Gerzsánszkiékkal Borsodban. Ezt így elmondtam a frakció előtt, gondolhatja, micsoda örömünnep tört ki. A kormányfő azonnal magához vonta a szót, nem hagyta, hogy a minisztere, az előterjesztő Fazekas válaszoljon, és durva személyes támadást intézett ellenem. Megállt a levegő, láttam a frakciótagok arcán: nem sejtették, hogy ilyesmi indulat is van a miniszterelnökükben. Példát akart statuálni. Megmutatni a frakciónak: az Ángyán, akit én hoztam ide, az is így végzi, ha nem tagozódik be.
Megijedt?
Áh.
Tényleg Orbán emelte önt államtitkárrá. Legalább elgondolkodott, hátha jogos a miniszterelnöki felháborodás?
Nincs min morfondíroznom, hiszen tudom, hogy a tények engem igazolnak. Persze, nem esett jól. Különösen azután, ahogy a kormányába invitált annak idején. A botrány után többen odajöttek hozzám a frakcióból, köztük egykori tanítványaim is, kérdezték, nem érzem-e rosszul magam. Javasolták, menjek haza.
És?
Mondtam, eszem ágában sincs menni, maradok köztetek, hogy lássatok. Hagyok esélyt a léleknek, hadd dolgozzon. A lelkiismeretem tiszta: elmondtam, mi az igazság, figyelmeztettem a társaságot a következményre, és azt is láthatták, hogy egyetlen felvetésemre sem válaszolt a miniszterelnök. Lelke rajta mindenkinek.
A hétvégi mondatai miatt nem állították szőnyegszélre?
Nem. Bent ültem a hétfői frakcióülésen, nem szóltak egy szót sem, még csak nem is utaltak a konferencián elhangzottakra. Tényleg nem akarnak mártírt csinálni belőlem, még a nagyfiúk sem. Sosem tartoztam a belső körhöz, nem tudom, mi folyik fönt. Abban sem vagyok biztos, hogy földügyben zajlik még bármiféle gondolkodás, vagy ez már a végrehajtás fázisa. Sőt, inkább az ellenkezőjében vagyok biztos.
Földügyben ki osztja a lapokat? Orbán?
Van válaszom, de bizonyítani nem tudom, ezért nem is mondom.
Szóval mi lesz most önnel?
Megvárom a földtörvény június tizedikei végszavazását. Előtte a részletes vita során ezen a héten teszek még egy kísérletet, igyekszem ismét elmagyarázni, micsoda szakadék felé száguldunk. Hogy engem aztán semmiféle vád ne érhessen. Ez az utolsó esély.
Mármint a Fidesznek is arra, hogy házon belül tartsa önt.
Arra is. Történtek már csodák végszavazás előtt az utolsó pillanatban is.
Ez most nem az a helyzet.
Nem. Ezzel együtt lehetőséget kínálok az én oldalamnak, hogy gondolja át. Hogy velem mi lesz, teljesen mindegy, na de a néppárti politikához meg a vidékstratégiánkhoz csak vissza kellene kanyarodni.
És ha tizedikén mindent a terv szerint szavaz meg a frakció?
Akkor lépnem kell. Ott már nincs sok gondolkodnivaló.
Azon azért vacillálhatna, visszaadja a listán szerzett mandátumát a pártjának, vagy kiül a függetlenek közé.
Már ezen sem kell gondolkodni: kiülök a függetlenek közé. Annyival csak tartozom az embereknek, hogy nem hajítom a lovak közé a gyeplőt, hanem végigcsinálom a maradék időt a parlamentben, akármilyen nehéz lesz is. A függetlenek közül próbálom majd folyamatosan összehasonlítani a kormányprogramot a tettekkel.
„Elég kínos lesz, ha netán nem adnak szót”
Sok nyilvánossághoz nem fog jutni.
A viták, például az üzemszabályozási törvény vitája során nem lehet korlátozni a hozzászólást sem az általános, sem a részletes vitában. Finomkodnom nem kell, nem köt majd a frakciófegyelem. Mondjuk eddig sem finomkodtam. Nyilván kitesznek majd a mezőgazdasági bizottságból, mert ott aztán végképp nem hiányzom. Állítólag kicsit kritikusabb vagyok, mint az ellenzék. Közölte is Font Sándor elnök a legutóbbi ülésen, hogy háromszáz százalékkal többet teljesítek kormánypártiként, mint az ellenzékiek. Szóval kitesznek, nem úgy, mint a Balogh Józsit.
Orbánnal verekedni veszélyesebb, mint komondoros Terikét tanítani.
Szűkebb lesz körülöttem a tér, ez biztos, de a bizottsági ülésekre bemehetek, és elég kínos lesz, ha netán nem adnak szót.
Hat hónapig kötelező lesz a függetlenek között ülni. És aztán? Onnan merre vezet a sorsa? Hívják önt az LMP-be és a Jobbikba is.
Ahhoz képest, ami ezen az úton az országra várhat, elhanyagolható, mi lesz velem. Összekapaszkodtam az Élőlánccal és a Váralja Szövetséggel, velük jártam az országot, tizennyolc fórumot tartottunk. Ez egy tisztességes társaság. Velük vagyok.
Ők aligha juttatják be önt a 2014-es országgyűlésbe – már ha egyáltalán ambicionál még négy év képviselőséget.
Az Élőlánc pártként is be van jegyezve.
LMP, Jobbik?
Ők is csatlakozhatnak az Élőlánchoz.
Az Élőláncból aligha válik parlamenti párt.
Nem tudom. Egy biztos: én nem fogok pártba beülni. És egyéniben sem indulok.
Vagyis jövő tavasszal befejezi a parlamenti pályafutását.
Be. Jön a nyár, lesz idő átgondolni az életemet, ősszel pedig meglátjuk, kik, milyen csapatok mozdulnak. Egyre több a várakozó, akinek nincs megfelelő politikai ajánlat, amire szavazna… Volt ebben az országban valamikor Bölcsek Tanácsa, ahová nem választották az embert, hanem a tisztes élete vége felé természetesen bekerült. Jó néhány erre méltó nagyszerű magyar embert látok én, aki még, hála Istennek, velünk van, velük – a nemzet élő lelkiismereteként – föl lehetne állni. Hetven-nyolcvan fölött ugyan milyen ambíciója lehetne más az embernek, minthogy szeretné ezt a népet segíteni, és más szintre helyezni ezt az egész politikát.
Naivnak tűnik.
Lehet. De ez a lezsugázás, ami zajlik, nem az én világom.
