A magyar film és filmgyártás hányatott sorsáról ír Kamondi, úgy is, mint aktív filmcsináló-pályázó a mai Magyar Nemzeti Filmalapnál (eddig háromszor pályázott), úgy is, mint a hajdani Magyar Mozgókép Közalapítvány aktív részese… Érthetően elfogult a hajdani, főleg a 2000 utáni és 2010-ig tartó időszakkal szemben, s igyekszik objektív lenni a Vajna-korszakhoz.
A magyar filmélet változásait persze mindvégig belülről élte meg, így az objektivitása is megfelelően szubjektív. A rendszerváltás utáni kezdetekről például így ír: „Kőhalmi Ferenc volt a Kádár-rezsim utolsó filmfőigazgatója – népies nevén főcenzora. Munkásságának emblematikus tetteként például a csodagyerekként induló (©Makk Károly) Jeles András pályáját törte ketté az Álombrigád című film betiltásával. De fő műve saját hatalmának átmentése volt a rendszerváltás után, ami egyúttal az egész filmszakma lenyúlását és szakadékba taszítását jelentette. Gátlástalan kamarillapolitikával sikerült meggyőznie az első demokratikusan választott kormányt, hogy mögötte áll a szakma, vezetőjüket benne látják és senki másban. (…) Így hozta létre 1991-ben a Magyar Mozgókép Alapítványt (MMA) és ezen belül azt a főtitkári pozíciót, amelynek elfoglalásával az akkori alapító szervezetek mögé bújva landolt cenzori ejtőernyőjével a ‘demokratizált’ filmszakma teljhatalmú csúcsvezető állásába, ahonnan csak az általa felkért és az alapítók által mindig megszavazott kuratórium menthette volna föl.”
A filmfinanszírozást a nemzeti költségvetésből hasították ki, így az akkori 20 százalékos infláció mellett ínséges idők jöttek: a támogatás reálértéke egyre erodálódott, fele a működtető apparátusra és a kijáróemberek lélegeztetésére ment el… A kilencvenes évek második felére az évi filmszám tíz alá esett…
„Ezzel párhuzamosan a nézőszám is radikálisan csökkent. Kőhalminak ebben is elvitathatatlan szerepe volt. A rendszerváltás körül számos privát, főleg amerikai tulajdonú forgalmazó cég jött létre, minden törvényi szabályozás nélkül, a Kőhalmi vezette Filmfőigazgatóság jóváhagyásával. Ezeknek a cégeknek a menedzsmentjébe, majd tulajdonosi körébe is a cenzori hivatal számos munkatársa került. A magyar film forgalmazásának piaci részesedése 1-2 év alatt a töredékére zuhant.
Egy identitásában megrendült, társadalmi pozícióit és szociális biztonságát elveszített szakma reménytelen fuldoklása közepette született meg Tarr Béla Sátántangó című filmje. Az MMA ezzel a filmmel talált magára, a magyar film ezzel került be ismét a nemzetközi filmélet mainstreamjébe.”
Kamondi részletesen bemutatja a hazai finanszírozás megújulásának időszakát is, benne az Orbán-kormány első központosítási, lenyúlási kísérletét, majd 2003-tól felvirágzását, nemzetközi sikereinek kezdetét. És részletesen szól a Vajna-korszak három eddigi évéről… Lát jövőt a jelenben…
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
