Belföld

Szobalánytörténet a szegedi zeneházban

pavlovits-miklos
pavlovits-miklos

2013. 01. 02. 09:53

Szobalányokról jót vagy semmit – mondhatnánk a szegedi Nemzeti Színház év végi produkciójáról a zenekari próbateremben - Pavlovits Miklós írása.

Mert hát, mi érdekes lehet egy múlt századeleji cselédsorsban, hogy egy pályája delelőjére érő kitűnő színésznő, hónapokat szánjon arra, hogy veretes szépségekkel, pszichológiai hitellel és sorsfilozófiai eszmefuttatásokkal telt sűrű szöveget úgy tegyen magáévá, mintha ez életének eszenciája lenne?…

Mint tette ezt jelen esetben Fekete Gizi, a szegedi társulat művésznője.

Magyarázat: dehogyis így van ez! A szobalány irodalmi figurája más képzetet kelt nyugaton és mást kicsiny honunkban… Idehaza többek között Hunyadi Sándor tollából érkezett a magyar irodalomba, – s a Bakaruhában című filmben, Darvas Iván megnyerően aljas udvarlása nyomán lett közismertté a feudális kiszolgáltatottságban élő, átejtett cselédlány szomorkás története.

A nyugati irodalomban azonban a szobalány sem akárki. Valójában társadalmi szerepétől függetlenül, természetes vonzerővel, vágyakkal és akaratokkal ékes nő. Ez azután nem kevés fegyvert (is) ad a kezébe környezetének hímjeivel szemben. Például a klasszikus drámaíró, Strinberg nőfiguráinak őse sem más, mint a kedves mama, aki cselédlányként vettette el feleségül magát a nemes származék apával. Ennek nyomán született meg a briliáns Júlia kisasszony című egyfelvonásosa. De hozhatjuk példának Luis Buñuel Egy szobalány naplója című örökérvényű filmjét is. Benne ugyancsak erőteljes női karakterrel, s vonzerővel lép elénk az amúgy nehéz helyzetű főhősnő.

A szegedi produkció alapműve is hasonló. A Zerline, a szobalány története című, majdnem monodráma, a kitűnő osztrák író, Hermann Broch  A bűntelenek című regényéből fogant. Fordulatos cselekménye és életigazságai mellett a lélektani hitel és a drámai sodrás ereje teszi súlyossá mindazt, ami a színpadon elhangzik.

Főhőse egy igazi Nő, akit ebben a vonatkozásban – gondolja a jegyzetíró – leginkább e témára hangolt férfiak képesek mélységében (meg)érteni.

Vagy mégsem?

Miről is szól e színdarab?

Az avítt bútorokkal, relikviákkal zsúfolt játéktérben, mondjuk bérelt szobában, egy fiatal (Jókaival szólva) arszlán unatkozik, és a lustaság örömeiről elmélkedik; A. úr, az albérlő: Barnák László. Ide lép be a lakáshoz tartozó, foglalkozására nézve szobalány, egyúttal házvezető, társalkodónő, Zerline, napi teendőinek végezésére. A hölgyet valamilyen oknál fogva beszéd / pletyka kényszer fogja el, s elkezdi bemutatni a tulajdonos, grófi család felmenő tagjait, s viselt dolgaikat. Aztán maga is feltűnik eme, mind bonyolultabb érzelmi, hatalmi, szexuális história aktív szereplőjeként. A fiatalember kevéssé érdeklődik a régi ügyek iránt, ám az asszony egyre jobban belemelegszik a múlt kitárgyalásába, s monológja is hovatovább saját gyötrődéseinek felidézésévé válik.

Egyben ítélkezéssé is önmaga és a többiek felett.

Mint Karinthy ismert, sminkjeit rétegről rétegre levetkező asszonya, az előadás során róla is sorban hámlanak le sorsának álarcai, jelmeze, szerepei.  De ellentétben az előbbivel, Fekete Gizi alakításában a szobaasszony meztelenítése, egy életen át tartó pszichodráma végeredményeként, az önmagát letisztító asszony megtört, ám egyszersmind fájdalmasan diadalmas portréja lesz.

Általa születik meg egy, napjaink színházában ritkán tapasztalható, kitűnő, felszabadulást és katarzist hozó produkció a szegedi zeneházban Sándor János rendezésében, Molnár Zsuzsa díszletei között. A mindvégig feszült, a színészi átélés teljes érzelmi gazdagságát és feszültségét megteremtő előadás végére pedig Fekete Gizi /Zerline teljes, emberi-asszonyi magányában áll a színpadon.

Kifosztva és győztesen.

Saját emberi-, és a szerepének megérlelt életigazságaival együttesen formázva meg azt az esendő embert, aki a semmivel szemben láttatja önmagát: ez vagyok én vonzalmaimmal, gyűlöleteimmel, félelmeimmel, elfojtott és szabadjára engedett szenvedélyeimmel… Ítélkezzetek, ha van merszetek!

Ide kell még idéznünk korábbi főszereplői nyilatkozatát, hogy érthetővé váljon az a meghatóan fogékony elismerés miértje, amellyel a képzeletbeli függöny lehulltával köszönték meg rangos produkcióját a nézők.

Ebben az előadásban: „máig érvényes módon benne van minden, ami az élet: egyaránt szól a szerelemről, gyűlöletről, haragról, szenvedélyről, gyerek utáni vágyról, egymás kijátszásáról és becsapásáról. Zerline alakjában sok eddigi szerepem, színpadi életem is benne van. Nem “átváltozó művész” vagyok, így mint minden szerepemet, ezt is önmagamból építettem föl”. (Fekete Gizi)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.