A Csendkirály programban vizsgálták nyáron és ősszel a főváros belső kerületeiben, hogyan viselik az ott lakók a sok szórakozóhelyet és az azokkal járó kellemetlenségeket.
Mindkét kutatás válaszait figyelembe véve a lakók többsége inkább higiéniai, esztétikai jellegű, illetve infrastrukturális problémákra panaszkodott, a hangosokodás kevésbé zavarta őket.
Külön a nyári felmérésben a VI. és a VII. kerületben is csak az átlagot kissé meghaladó mértékben jelentett problémát a zaj a megkérdezettek szerint, ami mögött részben az állhat, hogy a kerületi romkocsmák az utóbbi időben sokat tettek a zaj mérséklése érdekében.
Az őszi felmérésben valamivel nagyobb problémának látták a helyi lakosok az éjszakai élettel járó zajt – különösen igaz volt ez a VII. és VIII. kerületre. Ennek valószínűleg a cigistop az oka, a dohányzók miatt ősszel többen és tovább vannak éjjel az utcán, a kicsit zajosabb nyári estéken ez kevésbé tűnik fel
A megkérdezettek alapvetően úgy vélekednek, hogy a helyi lakosság és a szórakozni vágyók jól megférnek egymással. E tekintetben nincs jelentős eltérés a kerületek között. A belső kerületi lakosok a kutatások alapján nem gondolják, hogy a szórakozással járó esetleges zajproblémára a szórakozók kitiltásában rejlene a megoldás.
A válaszadók tisztában vannak azzal, hogy a szórakozók kiterelése a kerületekből anyagi kárt is okozna az önkormányzatoknak. Ennek fontosságát a nyár folyamán még közel azonos mértékben ítélték meg a különböző kerületek lakói, ám az őszi felméréskor a belvárosi kerületek válaszadói – a klasszikus mulatónegyedekben élők – a korábbiakhoz képest tudatosabban és határozottabban képviselték ezt az állítást, mint a külsőbb kerületekben élők. Abban továbbra is egyformán derűlátóak többségében a helyiek, hogy a kulturált éjszakai szórakozás megoldható.
A 2012. nyári felmérésben 426 embert kérdeztek. A mintába kerültek kor és nem szerinti megoszlása a jelenlegi fővárosi felnőtt lakosság nem és kor összetételét tükrözi. Így a válaszadók 45%-a férfi, 55%-a nő volt. A mintában a 60 év felettiek voltak a legtöbben (29%), míg a 40-49 év közöttiek a legkevesebben (14%). A megkérdezettek túlnyomó része tulajdonosa a lakásnak, ahol lakik (70%), míg 30%-a bérlője.
A 2012. őszi felmérés a fentiektől annyiban tér el, hogy ebben a kutatásban 420 fő vett rész.