Belföld

Orbán Opel akar lenni

Mi inkább Csepel Camping lennénk. Üdv Szentgotthárdról.

Két emberről kell ma írnunk: Orbán Viktorról és Simon Miklósról. Az egyikükről kötelező tudósítani, mégiscsak ő nyitotta meg az Opel új csarnokát, a másikukról pedig öröm rögzítenünk pár sort.

Orbán

Orbán Viktor egy a minap nálunk is emlegetett Volkswagen Mutivannal érkezett Szentgotthárdra. (Ezzel kapcsolatban el kell meséljük, hogy idefele jövet lekörözött formaegyesként, tizen kilométeren keresztül szeretett Toyotánk tartotta fel a miniszterelnöki konvojt. Sőt amikor odaléptünk, ezernégyszáz köbcentivel is sikerülgetett le-leszakítani az állami gépparkot. Aztán persze csak legyűrtük magunkban a proletáröntudatot, s az utolsó etapra lemondtunk a polpozícióról. Hiszen mindig Orbán győz.)


Simon úr és a negyvenéves Csepel Camping Fotók: Kummer János

Simon

Simon Miklós pedig egy klesszik Csepel Camping kerékpárral érkezett belvárosi otthonától a gyárhoz. Nem lehetett nem észrevenni azt az öltönyös, ősz férfit, ahogy tekert kifelé.

Negyven esztendeje vásárolta Miklós bácsi a bringát. A hetvenes évek hiánygazdaságát okolhatjuk, hogy összesen három darabot kapott a friss szériából Szentgotthárd. Citromsárga volt mind, fekete csíkokkal; igazi küllős darazsak. Az egyik példány tehát Miklós bátyánké lett, aki elkövette azt a hibát, hogy kölcsönadta feleségének a szerzeményt. Az asszony csak öt percre ugrott be a munkahelyére, a helyi ÁFÉSZ-ba, letámasztotta a bicikilit a ház előtt, és mire visszaért, lába kélt a kerékpárnak. Nem volt mit tenni.

Kaszagyár

A kaszagyárban dolgozott akkoriban Miklós, s pár nap múlva arra lett figyelmes, hogy egyik kollégája vadiúj Campinggel jár melózni. Hasonlóval, mint az övé, csak ez zöld volt, olyan, amilyennel a lapátokat festették odabent. Három év telt el eztán, amikor is szólt valaki Miklósnak, nézd má’ azt a zöld bringát, odaverték valaminek, és sárga alatta a zománc! Szerencsére megvolt még odahaza a garancialevél, s benne az „alvázszám”. Ne szaporítsuk a szót: némi rendőri segédlettel visszatért eredeti tulajához a Camping, mi több, kis réztáblát kapott az első kerékagyra, rajta név, cím, ahogy illik.

Becsülettel hajtotta és hajtva becsülte Miklós a gépet. Vitték egymást munkába: a rendszerváltásig a kaszagyárba ingáztak együtt, aztán pedig a frissen nyílt Opelbe egészen 2002-ig, amikor is nyugdíjasok lettek. Még az aktív időkben tovább gazdagodott az egyedi fényezés: alul ugye a csepeli sárga, fölötte a lapátzöld, erre jött minden színek kevercse, a szürke.

A gyár kerékpártárolójában állt a bicikli akkor is, amikor 1992 márciusában legördült a szalagról az első magyar Opel, s maga Antall József miniszterelnök ült a kormányhoz. És odakint állt akkor is, amikor Göncz Árpi bácsi járt Gotthárdon. Elnökünk mosolyogva nézte, ahogy bizonyos Simon Miklós villanyszerelő mester megilletődötten „kezel” egy emelőt, majd a szakihoz lépett, jattolt, bemutatkozott, és szólt valami kedveset a melósnak. Miklós aznap este azon gondolkodott: egy darabig tán nem kéne kezet mosni.

Lekörözve

Jó hely ez a Szentgotthárd, jobbra az Őrség, balra az Alpokalja. Működött itt egykor selyemgyár, téglagyár, kaszagyár, faüzem, de a kapitalizmus mindet felfalta. Mázli, hogy időben idekeveredett az Opel.

Külön szerencse, hogy a cég a mai kormányfő szemében is jó multinak minősül: nem karvaly, hanem beruház, különösen, ha némi állami támogatás – most éppen öt és félmilliárd forint – is acélosítja a tőkét. Másfél éve, hogy utoljára itt járt Orbán Viktort, akkor betonozták a mezőbe az új gyáregység alapkövét, s ma harmincezer négyzetméteren, az iparág legmodernebb gépeivel, robotjaival termel a gigacsarnok. Van, amihez borzongatóan nem értenek a németek (például gyármegnyitót rendezni; erről alább), de tervezni, építeni, háborús megsemmisülések után világot, vagy legalábbis kontinenst lekörözni baromira tudnak.


A képre kattintva Orbán-beszéd és gyár nyílik

Mondta is Orbán a mai megnyitó beszédében: bő ötszáz napja maga sem hitte, hogy 2012 koraőszén motorok gördülnek majd le a gyártósorokról, „bár tudja az ember, hogy a németek nem beszélnek a levegőbe”.

Provincia

Sejtelmünk sincs, milyen világ lesz itt pár év múlva, ugyanez nem mondható el a kormányfőről. Gotthárdon is vázolta a „válságot követő új világrendet” (miért ugrik össze a gyomor erre szóra?), melyben “sikeres” lesz Magyarország. Az orbáni vízióban Dél-Európa nem játszik, spanyolok, portugálok, olaszok, görögök mennek a lecsóba, a franciák remegnek, a skandinávok elvannak a kütyüjeikkel meg a halaikkal.

A németek pedig mindent visznek. Amiben a keleti karéj, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország a germánok támasza, partnere, „növekedési tartaléka”. (Vagyis provinciája, de Orbán persze sose húzná szabadságharcos kishazánkra e pejoráló kifejezést.)

Közgazdászok fejüket fogják erre az ideára, Róna Péter a minap egyenesen lehülyézte a kormányfőt, de Orbánt ez láthatóan hidegen hagyja, ő már az év végi EU-csúcstól csoda dolgokat vár, a jövő tavasztól pedig még csudábbakat. Mi úgy summázzuk a helyzetet: vagy tud valamit ez az alcsúti futballista, vagy iszonyúan megszívjuk mindannyian.


A képre kattintva galéria nyílik

De ne nézzünk ily magasra, maradjunk Szentgotthárdon egy pöpec, az autógyárat százötven éve alapító, addig írógépek és kerékpárok gyártásával foglalkozó Adam Opelt fényező idézet erejéig. Orbán szavai következnek.

„Tisztelt hölgyeim és uraim, minden ilyen nagy történet általában egy nyughatatlan és lázas elméjű emberrel kezdődik, aki nem törődik bele a saját helyzetében, elég bátor és szabad ahhoz, hogy másképp gondolkodjon, hogy nagyot gondoljon. Ilyen ember volt Adam Opel… akit nyilván sokan próbáltak százötven évvel ezelőtt lebeszélni a tervéről. Biztosan neki is sokan mondták akkor, hogy ne vágjon bele egy ilyen kockázatos üzletbe. Biztosan sokan le akarták beszélni, talán még azt is mondták neki, hogy inkább tanuljon meg kicsi lenni. Ehelyett azonban nagyot gondolt, és nagy gyárat alapított. Nem hagyta magát lebeszélni, nyilván bízott magában és a munkatársaiban, bízott a mögötte álló családjában, saját erejében, kitartásában és a munkabírásában. Nekünk, mai magyaroknak van mit tanulnunk ettől a német embertől… Az ilyen példákból merítjük az erőt, amikor Magyarországot megpróbáljuk a sikeres nemzetek sorába emelni.”

Nem túl bonyolult párhuzam: Orbán egy kortárs Opel.

Emulziómentes

Gotthárdon Orbán mellett beszédet mondott a cég német alelnöke is, érezni lehetett, nem csupán udvariaskodásból paroláznak egymással, aztán a protokoll részeként el kellett viselni az „első új motor leleplezését”, utóbb meg kultúrelemként egy légtornász mutatványt. (El tudják képzelni, milyen az, amikor ücsörgő öltönyösök és karba tett kezű, kisterpeszben álldogáló, overallos munkások előtt százhúsz decibeles posztkraftwerkes gépzenére egy áttetsző dresszbe gyógyult ritmikus sportgimnasztalány acélgerendákra aggatott szalagokon, hatméteres magasságban lógva-pörgögve bemutatja fünfkomafünf gyakorlatát?)


A képre kattintva galéria nyílik!

A sportsokk után, ahogy illik, Orbán túlesett néhány új Opel-modell megtekintésén. Lehetetlen volt feszengés nélkül nézni, ahogy a német fővezér fölnyitja egy középkategóriás autó motorháztetejét, „ezt vegye meg, herr Orbán, örök élet meg egy nap”, aztán pedig végigvonulnak a gyártósorok előtt, méghozzá úgy, hogy emulziómentes forgácsolásról és edzett felületekről szóló előadást hallgatnak egy kravátlis mérnök-yuppie-től.

Ebéd lett a megpróbáltatások méltó jutalma. Orbán állva-csevegve falt be egy tányér keteringes pörit Szijjártó államtitkár, Cséfalvay szintén államtitkár és Thomas Segran Opel-alelnök társaságában. Nem merték őket megszólítani a körülöttük étkező gotthárdiak, Miklós bácsi is három asztallal odébbról lesett át a nagyemberekre, s nem hallotta, ahogy háta mögött egy bőrpíres hoszteszcsaj odasúgta sorstársa fülibe, hogy „gyere, nézzük már meg közelebbről”.

Nincs ok fanyalogni, valóban nagyot emel az alig kilencezer lelkes Gotthárdon a nyolcszáz munkahelyet hozó új szárny, de a világ egyensúlya szempontjából, úgy hisszük, legalább ennyire fontos, hogy amint elkopnak az őszi kerti munkák, generál vár Miklós bácsi kerékpárjára. Ígéret van rá, hogy október végére feszülni fog a ma még petyhüdt lánc, olajozottan pörög majd az összes csapágy, és megkapja élete negyedik fényezését a váz. Sárga lesz, naná, fekete csíkokkal.

Wir leben bringa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik