Jövő augusztusban minden magyar állampolgár, aki szerepel a népesség-nyilvántartásban, kap egy felhívást arra, hogy döntse el, akar-e szavazni vagy sem, ha igen, hogyan akar részt venni a voksolásban (személyesen vagy levélben), hol akar szavazni (határon belül vagy azon kívül), majd ezt a dokumentumot visszaküldi – ismertette a menetrendet a fideszes politikus. Ezt követően, 2013. szeptember 1-jétől kezdődik az önkéntes regisztráció, amely a választást megelőző második hétig, azaz nagyjából 2014 márciusának második feléig tart majd. Ez az eljárás a Fidesz szerint növelni fogja a részvételt a szavazáson.
A feliratkozás „első vonalhúzása” november-december körül lesz, ekkor kapnak egy visszajelzést az állampolgárok arról, hogy felírták őket, így szavazhatnak, azoknak pedig felhívják a figyelmüket, akik még nem regisztráltak – részletezte Lázár János, megjegyezve, hogy a feliratkozók névjegyzéke 2017-ig fix, vagyis ez alapján bonyolítják majd például a helyhatósági választást és az időközi voksolásokat is.
A feliratkozás bevezetésének indokaként a politikus megerősítette: a határon túli új magyar állampolgárok (akik körülbelül félmillióan lehetnek addigra), a Nyugat-Európában munkát vállaló magyarok (legalább 250-300 ezren) és a leszármazói jogon magyar állampolgárrá váló emberek (akiknek száma jelenleg megbecsülhetetlen) voksolása csak így bonyolítható le. Kifejtette továbbá azt is, a terveik között szerepel, hogy megkönnyítsék a fogyatékkal élők 600 ezres közösségének szavazását. Esetükben szerinte pozitív diszkriminációra van szükség.
Összegzése szerint a 2014-es választáson a jelenlegi 8 millió helyett 8,5-9 millió választójoggal rendelkező állampolgárral lehet számolni.
Az új választási eljárási törvény – amely egységesen tartalmazza majd az összes voksolás szabályát – várhatóan jövő hétfő este kerül az Országgyűlés elé, kikérik róla az Alkotmánybíróság véleményét, így decemberben megszülethet az új jogszabály, és 2013. január 1-jén hatályba léphet.
A kampánykiadások nagy részét az állam fogja biztosítani: a tervek alapján minden jelölt a jelenleginél magasabb összegű, akár két-hárommillió forintos hozzájárulást kap majd, amellyel a választások után tételesen el kell számolnia, és ennek szankcionálása bekerül a büntető törvénykönyvbe (Btk.) is – részletezte a fideszes politikus, hozzátéve, hogy egyéb támogatást csak magánszemélyektől lehet majd elfogadni, de az várhatóan a költségeknek maximum az egyharmadát teheti ki. Az elképzelések között szerepel a kampányeszközök korlátozása is – folytatta –, felmerülhetnek például kereskedelmi hirdetési tilalmak, a közmédiában pedig ingyenes felületek biztosíthatók.
Megszűnik az ajánlószelvény-gyűjtés, annak kiesése rövidíti a kampányt, hiszen a választás előtt 30 nappal derül ki, kik a jelöltek.