„A mesehallgató gyerekből lesz olvasó gyerek” – összegzi tapasztalatait Nagy Attila olvasáskutató. Azaz, nem az iskolában tanulunk meg olvasni, hanem otthon: a mesehallgatás mellett a sok beszélgetés alapozza meg az olvasóvá válást. Az iskolázott szülők gyermekei azért érnek el jobb eredményeket a tanulmányaikban, mert otthonról hozzák a stabil kulturális tőkét. És emiatt van az is, hogy egyre nyílik az olló a szegényebb, és ebből adódóan ingerszegényebb környezetből származó gyerekek (akik sokszor nem is látnak könyvet az iskolába lépésig, akik szegényes szókincset szednek csak fel a családban) ás a középosztályi társaik között. Lemaradásuk szinte behozhatatlan hátrányt jelent számukra már a „startvonalnál”, az iskolakezdéskor.
Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szintén azt vallja, hogy a legfontosabb az olvasóvá nevelésben mindennapos mese. „Ha a gyerek mesét hall – nem lát, az egész más! –, akkor megtanul intenzíven belső képeket készíteni a hallott meséhez. Akinek vannak ilyen belső képei, az élvezettel fog tudni később regényt olvasni. Kimutatták, hogy aki így olvas, annak egy jól leírt futásról szóló rész közben a lábikrájában több vér gyűlik össze. Ezt ő nem tudja persze, de ez a fiziológiás változás nagymértékben segíti az érzelmi azonosulást. Ettől élvezet olvasni.” Vekerdy szerint a felolvasást ne hagyjuk abba később sem, 7-8-9 éves korában is meséljünk a gyereknek, akkor persze már regényt olvassunk. Dickens Copperfield Dávidját, vagy Jókait, Mikszáthot vagy mást. „Nem igaz, amit a nagyszülők gondoltak, hogy nem fog a gyerek olvasni, ha egyfolytában felolvasnak neki. Pont fordítva: ez a dolog továbbviszi-vezérli a saját olvasás felé.”
Karácsonyra ír-olvas?
Vekerdy szerint a meseolvasás mellett nagyon fontos e téren is a családi minta. Ha a szülők újságon és magazinon kívül könyveket is lapozgatnak, akkor a gyerek – 1-1,5 éves korára – szintén hasra fekszik és lapozgat, leporellóval, ahogy látta a szüleitől.
Még egy összetevő van – mondja a pszichológus. Meg kell tanulni az iskolában olvasni. És ez, szerinte manapság általában elmarad. Még mindig dívik az iskolában az az abnormális ötlet, hogy az elsős gyerek karácsonyra (vagy legkésőbb első végére, iskolája válogatja) írjon, olvasson. „Ez egy marhaság. Van gyerek, aki úgy jön az iskolába, hogy ír-olvas, mert mondjuk volt három nővére és tanító nénit játszottak; és van gyerek, aki harmadikra fog tudni stabilan olvasni és írni. Miért baj az?”
Egyáltalán nem azzal kellene kezdeni, hogy „ez itt az „a” betű”, ez a „b”. A tanító néninek izgalmas-érdekes dolgokat kellene felolvasnia – amit, ha a gyerek kéri, és van elég példány, hazavihet és otthon is izgatottan nézheti. „Egy soha nem olvasott gyerek jut eszembe, akivel tíz éves korában találkoztam, és akinek Rejtőt kezdtem el felolvasni a terápiás órán. Elkérte a Rejtő Jenőt és izgatottan hazavitte és úgyszolván felfalta. De gondoljunk csak arra, hogy amikor az egész világ panaszkodik, hogy a gyerekek már nem olvasnak, a Harry Pottert tízmillió szám kapkodták el a gyerekek, nagyon sok nyelven. Igenis vannak könyvek, amik „beszippantják” őket. Csak ezek persze nem a kötelező olvasmányok közül kerülnek ki. Az egy további ostobaság.”
Azt kell elérnie az iskolának, hogy megszeretesse az olvasást, s ez által „élvező olvasóvá” váljon a gyerek, akinek nem probléma maga az olvasás technikája. Ne kelljen töprengenie, hogy milyen betűt lát (még ha jó megfejtést ad is). Aki tud olvasni, az nem tudja, hogy milyen betűt olvasott el.
Kortárs szerzőket keresnek
A 25 éve gyerekkönyvtárban dolgozó Budavári Klára optimista. Elmondása szerint a szünidőben lépni nem lehetett a könyvtárban. A Magyar Könyvtáros Egyesület Gyermekkönyvtáros Szekciójának alelnöke arról számolt be, hogy a legtöbben a Rosszcsont Petit, az Olvasó Leót, az Olvasó Kalózt, Berg Judit, Bosnyák Viktória köteteit keresik. Azaz a Nemzeti alaptantervben szereplő klasszikusokkal szemben a kortárs gyermekirodalmat.
És e téren jól állunk. Both Gabi, a meseutca.hu főszerkesztője szerint a kortárs kínálat mind a magyar, mind a külföldi irodalomban nagyon magas színvonalú. Abban kell a gyerekeknek segíteni, hogy ne a ponyvát, a silányat, az igénytelent olvassák. Szerinte a gyerekek arról olvasnak szívesen, ami épp foglalkoztatja őket. És semmiképp nem azt, amit kötelezően előírnak nekik. Both Gabi úgy véli, a pedagógusok is egyre inkább belátják, hogy az olvasás az egyik leghasznosabb tantárgy az alsó tagozatban, mert rengeteg készséget fejleszt egyszerre. „Az úgynevezett Betűfaló program, abban a néhány iskolában, ahol a mintaprogramot végigcsináltuk, bebizonyította, hogy a legkülönbözőbb társadalmi helyzetben lévő gyerekek ugyanolyan éhesek a betűkre, és végtelenül lelkesek attól a gondolattól, hogy találkozhatnak kedvenc könyvük írójával.”
