Belföld

Toldi akció a gyerekekért

Élelmiszerlavina indult Toldon is. Idén 25 rászoruló család kezdett önfenntartói termelésbe.

Idén negyedszer szervezte meg a rászorulókat segítő Élelmiszerlavina Kistermelői Programot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a vetőmagokat biztosító Syngenta Kft. A kezdeményezés lényege, hogy a programban részt vevő civilszervezetek és önkormányzatok közreműködésével a rászoruló családok maguk termelnek meg néhány alapvető élelmiszert. Az akcióhoz évről évre egyre több önkormányzat és civilszervezet csatlakozik, idén már 23 helyszínen 1000 fő részvételével zajlik a program.

A betakarítás júliusban kezdődött el, a programban részt vevő Toldon már véget értek a munkálatok. Mint arról már korábban írtunk, a keleti határtól nem messze lévő zsákfaluban hatalmas a nyomor, munkalehetőség nincs, az ottlakók helyzete pedig szinte reménytelen. Az Igazgyöngy Alapítvány már több éve dolgozik a községben, hogy a kialakult helyzetet elmozdítsák. Az Alapítvány álalt adott vetőmagokkal például már tavaly zajlott háztáji termelés, idén pedig az Élelmiszerlavina programra is benyújtották a pályázatot.

„Mivel Alapítványunk főleg a gyermekek esélyteremtéséért küzd, a termelői programban is javarészt ők vettek részt. 25 családot tudtunk bevonni az akcióba, ők többnyire félhektáros kertekben termesztettek zöldségféléket.” – mondta L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány elnöke. „Mivel itt minimális a foglalkoztatottság, óriási dolog, hogy a termeléssel lehetővé válik a családok önfenntartása, ami korábban nem volt jellemző” – tette hozzá.

Az időjárási viszontagságok miatt Toldon nem sikerült mindenből a várt mennyiséget megtermelni, de a burgonya és a hagyma például bőséges termést hozott. A megtermelt zöldségek egy részét a program záróünnepségeként közös főzésen fogják feldolgozni. Ennek célja egyúttal a közösségfejlesztés, az összefogás erősítése, de a kívülállók figyelmének felhívása is.

L. Ritók Nóra elmondta, a kerteket továbbra sem hagyják műveletlenül, és jövőre is szeretnének részt venni a kistermelői programban.

Az Élelmiszerlavina programhoz hasonló kezdeményezés a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány miniháztáji programja, aminek keretében a 300 leghátrányosabb településen vetőmagokat és kishaszonállatot kaptak a családok. Az akció vegyes eredményekkel zárult, de az alapítvány elnöke Hegedűs Zsuzsa, miniszterelnöki főtanácsadó szerint idén újabb tizenkétezer-ötszáz családot szeretnének bevonni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik