Belföld

Felakasztott, zsákban kidobott házikedvencek

Évente több ezer kutyát kínoznak meg Magyarországon. Átlagosan naponta 2-3 négylábút ér olyan súlyos bántalmazás, hogy az állatvédőknek a rendőrség segítségét kell kérniük.

Kapcsolódó cikkek

Évente körülbelül háromezer kutyát koboznak el állatvédők megkínzás és felelőtlen állattartás miatt hazánkban, ezekből az esetekből tavaly összesen 1300 alkalommal indult rendőrségi eljárás – tudtuk meg Tornóczky Anitától, az Országos Állatvédőrség Alapítvány kommunikációs vezetőjétől. Hozzátette: pontos adatot azért nem tud mondani, mert sokszor nincs szükség hatósági beavatkozásra: a gazdák vagy önként lemondanak a tulajdonjogukról, vagy a legrosszabb esetben már csak a tetem megtalálásáról kapnak bejelentést.

A volt műsorvezető a Hír24-nek elmondta, nem ritka, hogy felakasztott, bekötözött zsákban kidobott kutyákhoz kell kivonulniuk, akiken már nem tudnak segíteni, és általában ezeknél az eseteknél a tettesnek is nyoma veszik. „A hanyag állattartás ma már az ország felére igaz. Sok gazda nem tartja be például a láncon tartás szabályait. Ez alapján Magyarországon gyakorlatilag minden második ember törvényt sért” – hívta fel a figyelmet Tornóczky Anita, aki szerint a gazdasági válság, az eladósodottság, a növekvő munkanélküliség, a nehéz megélhetés miatt egyre többen válnak meg egykori kedvencüktől.

„Volt olyan, aki Angliába költözött, a kutyát pedig fogta, és magára hagyta. De rengeteg olyan elhagyatott tanyát találni az országban, ahol még ott vannak a lovak, szürkemarhák, kecskék, azonban senki nem gondozza őket. Természetesen van olyan állattartó is, aki új gazdát keres a négylábúnak, de sajnos nem ez a jellemző” – mondta az Állatvédőrség egyik alapító tagja.

Legutóbb egy négy hónapos, leforrázott bulldog keveréket kellett megmenteniük és elhozniuk gazdájától. Tequila a belső combján és a hasán szenvedett égési sérüléseket, most műtétek sora és hosszú gyógyulás vár rá.

„Az égett sebnél jobban kevés dolog fáj. A gazdája ennek ellenére hagyta és nézte, ahogy a kutya szenved. Ezt a mértékű nemtörődömséget és közömbösséget nem tudom megérteni. Sajnos sok ehhez hasonló eset van, kórosan alultáplált, beteg állatok, akiknek láttán nagyon nehéz megállnia az embernek, hogy ne sírja el magát” – nyilatkozta lapunknak Tornóczky, aki hangsúlyozta: ha valaki anyagi problémák miatt nem tudja megfelelően gyógykezelni, ellátni kedvencét, kérje állatvédő szervezetek, alapítványok segítségét.

Évről évre nő a megkínzott állatok száma

2010-ben Magyarországon 1158 esetben érkezett bejelentés a rendőrség felé állatkínzásról,
de 2011-ben ez a szám már több mint 1300 volt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta 2-3 állatot ért olyan súlyos bántalmazás, mely esetében a rendőrség segítségét kérték. És ezek csak az olyan esetek, ahol a szemtanúk tudták hová fordulhatnak. Azonban az állatkínzások száma ennél jóval magasabb, a legtöbb esetben vagy nincsenek szemtanúk, vagy ha vannak is, nem tudják hová, kihez fordulhatnak segítségért.

1 év és 1000 állatmentés
Ezt már biztosan maga mögött tudhatja az Állatvédőrség. A szervezet szerdán ünnepelte megalakulásának egyéves évfordulóját.
Külföldön egyre több helyen találkozhatunk az úgynevezett „Állatrendőrség” szervezetével. Ez – és a Kecskeméten már hasonló módon működő Állatvédelmi Őrszolgálat – adta az ötletet 2009 végén a Cerberos Állatvédő Egyesületnek, az országos szintű szervezet létrehozására. Együttműködésben a Fehérkereszt Állatvédő Ligával 2010 nyarán megtartották az első állatvédőr-toborzót Ráckevén, közel 200 önkéntes jelentkezővel. 2011 elejére, egyezségre jutottak az Országos Polgárőr Szövetség, az International Police Association Magyar Szekciója és a Rendőrtiszti Főiskola mellett, az Országos Rendőr-főkapitánysággal (ORFK) is. 2011. február 24-én pedig ünnepélyes keretek között aláírták az együttműködési megállapodást.
2011 szeptemberében alakult meg az Országos Állatvédőrség Alapítvány, amely hivatalos szervezeti formába önti az Állatvédőrséget a Cerberos és a Fehérkereszt együttműködésével. Az Alapítvány fő feladata, hogy képviselje az Állatvédőrség érdekeit a különböző állami és társadalmi szervezetek felé, valamint biztosítsa az Állatvédőrség működését, pénzügyi, szervezeti és tevékenység irányítási oldalakról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik