„Az önkormányzatok szarnak az elesettekre… mert lusták, és mert nem szeretik a szegényeket”. Ezt Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vezetője nyilatkozta lapunknak március elején.
„Nem, én nem szarok a szegényekre” – ezt meg most mondja nekünk Dombovári Edina, a Nógrád megyei Nagybárkány polgármestere.
Nem tisztünk igazságot tenni a fekáliadilemmában, alább megelégszünk azzal, hogy ismertetjük a két közember vitáját.
Hegedűs Zsuzsa alapítványa tavaly jött létre, és indított Magyarország negyvenhét leghátrányosabb kistérségének háromszáz településén úgynevezett miniháztáji programot. Ennek keretében 2011-ben bő tizenötezer gyermekvédelmi támogatásra szoruló nagycsalád kapott vetőmagot és „kishaszonállatot”. A cél egyrészt az volt, ne haljanak éhen ezek a mélyszegénységben élő emberek, gyerekeiknek jusson zöldség, tojás, hús az év hátralévő hónapjaiban, másrészt maradjon néhány tyúk a következő szezonra is, így téve lehetővé a „bővített újratermelést”. A legfőbb törekvés pedig azt célozta: bírják gazdálkodásra a „földtől elszokott”, segélyre szocializált falusi nincsteleneket.
Volt, ahol bejött az ötlet, másutt kudarcot vallott, a sajtó természetesen a balul sikerült adományozásokat dolgozta fel. A hírek szerint Edelényben halomra pusztultak az ajándék jószágok, Mezőkovácsházán közvetlenül az osztás után egy kereskedő vásárolta fel a vemhes kecskéket a helyiektől. Szendrőládon pedig egyenesen a polgármester állította azt, hogy kidobott pénz az akció, hiszen a nép rég képtelen gazdálkodni; a faluvezér arról is beszámolt, hogy egy asszony a kocsmában ötezer forintért adott túl naposcsibe-kontingensén.
Hegedűs Zsuzsa szerint igenis sikeres a program.
Fotó: Berecz Valter
Hegedűs Zsuzsa viszont elégedett, az önkormányzatoktól kapott visszajelzésekből azt számolta ki, hogy 2011-ben „nyolcvanegy százalékos sikert” ért el kezdeményezése. A folytatásról pedig ekképpen nyilatkozott: „Idén további tizenkétezer-ötszáz család kap miniháztájit, sőt a tavalyiak közül, aki igényli, ismét átveheti a teljes vetőmagpalettát. Plusz a legsikeresebb nyolcvan százaléknak adok családonként tíz előnevelt csirkét vagy malacot, lehet választani. Ezzel már fenntartható, sőt némi jövedelmet is biztosító baromfiudvarra tesznek szert, a tojásból akár értékesíthetnek is.”
Sittnyikek
A hatszázhetvenöt lakosú, zömmel romák lakta Nagybárkány bekerült az első, tehát a tavalyi körbe. A településen huszonöt százalékos a munkanélküliség, a férfiak építkezésekre járnak segédmunkára, „sittnyiknek”, így mondják arrafelé.
A faluban Dombovári Edina maga az önkormányzat. Meséli, egyedül intézte a pályázatot, fogadta az adományt, osztott magot és állatot, majd járt ki ellenőrizni, gazos-e a kert, áll-e víz a csirkeitatóban. „Ugyan késve kaptuk a naposcsibét, de utóbb nem bántam, mert legalább nem jártunk úgy, mint a közeli Mátraverebély, ahol egy váratlan fagy április elején elpusztította baromfik többségét” – mondja most a polgármesternő. Aki szerint „nevelésben” is nagyot léptek előre: „Jöttek a tizenhat-tizenhét éves lányanyák, akik soha földet nem műveltek, kérdezték, hogyan gondozzák a krumplit meg a paradicsomot, egyeljék-e a répát, mit adjanak az állatoknak. Segítettünk, hamar beletanultak. És azt is megszokták, hogy a polgármester ellenőriz.”
A programba vont negyvenkilenc nagybárkányi családból kettőt zárt ki Dombovári Edina. „Ők nem ásták fel a kertjüket, nem vetettek, ráadásul az első napon eladták a tyúkokat. Ezért az utóbb szállított csibékből már nem kaptak.” A faluvezér úgy kalkulált, hogy „bár néhány állat elhullott”, mivel a negyvenkilencből negyvenhét família az adományért cserébe teljesítette, amit vállalt, a község kilencvenöt százalékos sikert könyvelhet el Hegedűsék felé. Ami több a minimálisan elvárt nyolcvan százaléknál, következésképpen 2012-ben bizton számíthatnak a családonkénti „tíz előnevelt csirkére vagy egy malacra”.
“Aztán felhívtak, hogynincs elég forrás”
Fotó: Varga Csaba
Dombovári Edina az általa készített értékelést beküldte az alapítvány központjába, egyúttal jelezte, maradnának a programban, nem mellesleg immár nem negyvenkilenc, hanem hatvankilenc családdal, hiszen Hegedűsék kikötötték: az összes gyermekvédelmi támogatásban részesülő famíliát be kell vonni. Ezt követően a polgármester elvégeztette a részvétel feltételéül szabott rágcsálóirtást, és nyugtázta, hogy az előző évi bő termésen fellelkesült falubeliek felásták a kertjeiket, a többség ráadásul a minimális kétszáz négyzetméternél nagyobb placcot.
Az alapítvány ismét elküldte számukra azon kisállatok listáját, melyek közül választhatnak, Dombovári szerint még ekkor sem volt szó kizárásról. Várták hát a pakkot. „Aztán valaki azzal hívott fel, hogy nincs elég forrás, így kimaradunk a szórásból.”
Dombovári Edina botrányt csapott. „Ennek köszönhetően a vetőmagokat mégiscsak megkaptuk. Az állatokkal kapcsolatban viszont kerekperec kijelentették, ne számítsunk rájuk. Ezt én nem tudom elfogadni. Egyébként is, ha ez a döntés, miért csak most szólnak? Miért nem novemberben, amikor megkapták az értékelést? Miért hülyítették az embereket? Hogy állok most eléjük? Csak most indul az adománygyűjtési kampány, honnan tudja az alapítvány, hogy ránk nem jut majd pénz? A legfontosabb pedig: hol marad a hivatalos tájékoztatás és indoklás, hogy értsük, miről is van szó?”
„Nagybárkány nem érte el a nyolcvan százalékot – ezt Hegedűs Zsuzsa főtanácsadó személyi titkára mondja. Majd idéz a polgármester asszony által nekik írt értékelésből: „A napos állatok nagy része megfázott és elpusztult, az ólakban közülük sok ragadozó állat (görény, nyest) táplálékává vált.”
Bogdán László azt mondja, „Nagybárkány ezért nem kap idén kisállatokat”. Hozzáteszi: „Vetőmagcsomagot viszont idén is kaptak. És nem azért, mert a polgármester botrányt csapott, hanem mert tavaly mind a tizenötezer-száznegyvenhét családnak ígéretet tettünk erre. Hogy idén is legyen elegendő zöldségük.”
Hagyjuk most, hogy megfagytak-e azok a csibék, és azon se lamentáljunk, mi ér meg nyolcvan százalékot. Ennél fontosabb szelete is van az ügynek: Dombovári Edina attól tart, ha a program elakad, épp a legfőbb cél, a „visszaszoktatás” vész el, hiszen az érintetteknek nincs pénzük kisállatokat vásárolni, és „pluszinspiráció nélkül” hamarosan gaz veri fel a kerteket is.
Bogdán László hangsúlyozza, hogy „a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány az összes forrását a hátrányos helyzetű gyerekes családokra fordítja”.
Azt a forrást, ami lehetne bővebb is. Ugyanis Hegedűs Zsuzsa nem hajlandó állami pénzt engedni a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványba, keleti agyunkkal mi se nagyon értjük, miért. (Erről hosszan polemizáltunk a már idézett interjúban, itt is ajánljuk olvasásra.) Az évtizedeket Franciaországban töltő főtanácsadó asszony inkább a kalapozást választja. Az idei tervekhez szükséges százkilencvenhárommillió forintból negyvenhatmillió hiányzik.
Nem milliárdokról van tehát szó. A programhoz idén csatlakozó családok „nagycsomagja” egyenként tizennégyezer forintjába van az alapítványnak, a „másodéves” nyolcvan százalék fölöttieké mindössze négyezerbe. Vagyis a hatvankilenc nagybárkányi famíliát szűk háromszázezer forintból bent lehetne tartani a programban.
Hogy mi a megoldás? Aki tud, utaljon pár ezret az alapítvány számlájára. Vagy/és: Hegedűs Zsuzsa hívja már föl Orbán Viktort.
