Fotó: Cseke Dorka
Miért szeretett volna színésznő lenni?
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai osztályába jártam. A Micimackóban Füles voltam. A születésnapi jelenet felejthetetlen volt. Malacka jön Fülest felköszönteni, és hosszan meséli, micsoda léggömböt hozott neki, majd előhúz egy kidurrant lufit. Malacka ezt oly lelkesen mondta, én oly lelkesen képzeltem el a csodát, hogy valóban fájdalmas volt, amikor nem kaphattam meg az áhított, nagy, kerek buborékot. Tizennégy éves voltam ekkor és megfejthetetlen, izgalmas volt számomra, hogyha tudom a sztorit, akkor miért hiszem el mégis, hogy azt a lufit megkaphatom, és miért fáj a szívem. Ez az ellentmondás varázslatos volt és sorsdöntő.
Hogy került a pályára?
Az Arany János Színházban voltam stúdiós, amikor Bálint András a Radnótiba hívott, pici szerepekre. Elvégeztem Gór Nagy Mária színi tanodáját. A Radnótiban dolgoztam Szikora Jánossal, aki Szegedre csábított, amikor igazgató lett. Kecskemétre Bodolay Géza invitált, egy közös szegedi munka után, azóta is itt vagyok.
Rengeteg darabban játszott, mégis melyik volt a kedvenc szerepe?
Sok szerepem kedves nekem, de talán a Barta Dóra rendezte: García Lorca háza Yermája a legkedvesebb. Öt színész és öt táncos volt benne, a Lorca-szövegek és a tánc különlegessé tette az előadást. De imádom most a Szász János rendezte Boldogtalanok Rózáját is. És nagy kedvencem még a Kurázsi mama néma Kattrinja, Zsótér Sándorral.
Kitartásával és kiváló teljesítményének köszönhetően idén Jászai Mari-díjat is kapott, számított rá?
Egyáltalán nem számítottam semmiféle díjra, de természetesen nagyon-nagyon örülök neki!
Néhány hétig a Barátok közt című sorozatban is feltűnt, nem gondolt rá, hogy a képernyőn maradjon?
A Barátok Közt Ritája két hónapos epizódszerep volt, amit nagyon élveztem, ha egyszer visszatér, szívesen játszom tovább.
Mennyire nehéz manapság összeegyeztetni a munkát a gyerekneveléssel?
Budapesten élek, tehát sokat ingázom. Van egy hétéves kisfiam. Anyukám segít nekünk rengeteget. Amikor próbaidőszakom van, akkor végig nálunk lakik, amikor tudok, hazajövök. Kisfiam és a párom is nagyon szeretik anyukámat, sőt a párom 18 éves nagylánya is. Szóval így, együtt nem nehéz, csak akarni kell! A kisfiam a legnagyobb nyertese ennek, hiszen lényegében egy többgenerációs családban él, ahol mindig ráér valaki.
A párja könnyen megszokta az ön munkáját, nem volt kezdetben féltékeny, amikor egy-egy szerep kedvéért szerelmi jelenetbe keveredett?
Szerintem egyetlen színész párjának sem könnyű, ha a színésznek szerelmi jelenete van. Sőt, magának a színésznek a legnehezebb. Alapvetően ez bizalom kérdése, mint annyi minden más is egy párkapcsolatban.
Bognár Gyöngyvér, Kardos M. Róbert, Rácz József, Tóth Tibor, Király Nina, Szűcs Gábor, Tóth Auguszta, Bartus Gyula, Köles Ferenc, Keresztes Tamás, Kertész Marcella, Nagy Ervin, Szamosi Zsófia.
Bognár Gyöngyvér
Tanulmányok: Arany János Színház – Stúdió 1991-92, GNM Színitanoda 1995-98
Életút: Radnóti Miklós Színház 1992-98
Szegedi Nemzeti Színház 1998-2003
kecskeméti Katona József Színház 2003-tól
Fontosabb színházi szerepek:
Holdvilág és utasa-Erzsi
García Lorca háza-Yerma
Három nővér-Natasa
III.Richárd-Lady Anna
Boldogtalanok-Róza
Eltört korsó-Márta asszony