Számos kegyetlen és párját ritkító eset történt a szegedi Csillag börtönben átadása (1885) óta. Ezek közül is nagy visszhangot váltott ki 1964-ben az a kettős kivégzés, amikor egy félórán belül két Csillag rab fejezte be életét a bitófán.
Az utolsó, még élő szemtanú, dr. Erdélyi Endre vállalta, hogy felidézi az akkor történteket. Erdélyi doktor élete is megérne egy külön riportot – gondoltam, amikor a Szeged városában közismert, egykori többszörös magyar bajnok cselgáncsozó, orvos, a ma, 70 évesen is fáradhatatlan sportember elárulta: hogyan került a kettős kivégzés helyszínére.
“A Ságvári gimnázium tanulójaként 1956-ban a forradalmi lelkesedés engem sem került el. Tagja voltam annak a csoportnak, amelyik lecibálta a vörös csillagot a Kárász utcához közelebb eső Széchenyi téri szovjet hősi emlékmű tetejéről. Mivel erről fotó is készült, amin szerepeltem, természetesen kicsaptak a gimnáziumból. Asztalos inasként tanultam szakmát, majd a Csillag üzemébe, az Alföldi Bútorgyárba kerültem. Elmondhatom: művezetői beosztásban éppen csak néhány órányira voltam a haláltól. Ugyanis azon a napon, amikor az a szörnyű gaztett történt, délelőtti műszakban dolgoztam, engem váltott Horváth Iván kollégám, akit meggyilkolt két fegyenc” – mesélte Erdélyi doktor.
Mielőtt felelevenítenénk a párját ritkító, kettős kivégzés történéseit, járjunk utána, mi is történt pontosan 1964. október 3-án a bútorgyárban. Két, erőszakos bűncselekmények miatt elítélt, név szerint Less István és Pósa István délután a lakköntő- és szárítóüzemben dolgozott. Hat óra tájban Pósa szándékosan megrongálta egy szekrény oldalát, Less pedig – eltitkolva a szándékos rongálást – a csiszolóüzemből áthívta Horváth Iván bévés alhadnagyot, mondván: adjon tanácsot, miként javíthatnák ki a sérült szekrényt. A mit sem sejtő művezető, akinek ruháját szerették volna megszerezni a szökésre készülő rabok, lehajolt, hogy megvizsgálja a szekrényt, és ekkor az egyik rab hátulról egy vasreszelővel fejbe vágta. (Hogy melyikük volt, soha nem derült ki pontosan, ugyanis a vizsgálat során mindketten a másikra akarták kenni a támadást.)
A művezető azonnal eszméletét veszítette, és a magatehetetlen embert (aki később a kórházban belehalt sérüléseibe) az anyagszállító kocsik mögé rejtették a támadók. Ekkor Pósa egy másik művezetőt is a tett helyszínére akart csalni azzal a szöveggel, hogy rabtársa leütött egy bévést. A terv szerint ezzel a művezetővel is végeztek volna Pósáék, ám a férfi gyanút fogott, riasztotta az őrséget. Pósáékat elfogták, és a bíróság sem tétlenkedett: gyorsított eljárásban ítélték halálra mindkettőjüket.
“Minden ott dolgozót nagyon megrázott ez a szörnyű tett, éppen ezért a börtön vezetése lehetővé tette, hogy a börtönablakokból mindaz végignézhesse a kivégzést a börtön alkalmazottjai közül, aki úgy érezte, nem retten vissza a látványtól. Hát nem volt nagy tolongás. Messze én voltam a legfiatalabb a jelentkezők között, ezért mondom, nagyon valószínű, hogy már senki nem él a szemtanúk közül” – mondta Erdélyi doktor.
“Ami magát a kivégzést illeti: számomra is megdöbbentő volt, milyen gyorsan lezajlott. Két bitófát állítottak fel a kivégző udvarban, ami, tudomásom szerint, köztörvényes bűnösök esetében rendkívül ritkán fordult elő. Szegeden talán soha korábban, és azóta biztos nem. Előbb Less Istvánt vezették ki az udvarra, kezén megbilincselve, és az a bíró olvasta fel a rövid szöveget – „Az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényét elutasította, az elítéltet átadom az ítéletvégrehajtóknak.” –, aki halálra ítélte. Less szólni sem tudott, máris megragadták, a bitóhoz vitte a két hóhérsegéd, egy sámliszerű dobozra állították, és már rakta is nyakára a hurkot a hóhér. Eközben egy szemvillanás alatt a segédek összekötözték a lábát, a dobozt kiemelték a lába alól, a kötelet bevezették egy csigába, majd ezt a szerkezetet megtekerték, így rántva szét a gerincoszlopot a nyakcsigolyánál.
A börtönorvos aztán úgy három-négy perc múlva széthúzta Less ingét, meghallgatta, ver-e még a szíve, és jelentette, hogy az elítélt elhalálozott. Az előírások szerint ezután még fél órán át a bitón kellett hagyni a tetemet, csak azután emelhették le. Úgy látszik, ezt az időt a börtönvezetés nem akarta kivárni, ezért szólították Pósát, aki szembe találta magát bitón lógó, csuklyával letakart fejű cimborájával. Mondanom sem kell, a látvány letaglózta, de arra maradt ereje, hogy annyit mondjon: „Nem én voltam, nem én öltem meg, én ártatlan vagyok.”
“Ez persze ott nem hatott meg senkit, és fél perc múlva már ő is letakart fejjel lógott a bitón. Mi aztán elmentünk az ablakokból, így nem tudom, végül mikor kerültek koporsókba Lessék” – fejezte be történetét Erdélyi doktor, aki ma is azt vallja: aki más embert megöl, igenis végezze akasztófán.
Nincs egyedül véleményével ebben az országban. Ám a hatályos törvények és a megkötött nemzetközi szerződések egyaránt kizárják a halálbüntetés visszaállítását. Vagyis a Csillagban soha többet nem lesz kivégzés. Bár, mint mondják, a bitófa még mindig ott fekszik a börtön padlásán…
