2,96 millió négyzetméterenként
Akár kísértetház is lehetne, ha nem laknának benne. De laknak. Harminc család. Az épület homlokzata reped, mállik, potyog, belül pedig még elkeserítőbb a látvány. Az Andrássy úton vagyunk, a Kodály köröndnél, az egykor bődületesen sok pénzért árult ingatlanokat rejtő, műemlékké nyilvánított Andrássy Palace Gardensben. 2009-ben ebben az épületben hirdették Pest legdrágább lakását 2,96 millió Ft/négyzetméterért. A hirdetés az Urbanista Blog szerint így szólt: „149 négyzetméteres, 4 szobás, belső kétszintes, tetőteraszos (+76 nm) lakás ára 442 millió forint.”
„Paintballozni még jó lehet” – mondja a ház megbízottja, aki körbevezet minket a lepusztult épületben. Kéri, hogy nevét ne írjuk le, arcát ne mutassuk.
Palota, pénz, pattogzás
A köröndi palota 1882-84 között épült, a MÁV megbízására. Az a Kauser József tervezte, aki a Szent István Bazilikának volt a belsőépítésze. A háború után a lakásokat megosztották és államosították. Azóta semmivel nem foglalkoztak. Egyszer kifestették a lépcsőházat – legalábbis így emlékeznek az idősebb lakók. Statikusok 1986-ben megállapították, hogy életveszélyes a tetőszerkezet, emiatt az ingatlankezelő le akarta cserélni, de pénz nem volt rá. A társasházi forma 1999-ben jött létre – ők szintén próbálkoztak a felújítással, de az túl sokba került.
Megoldásként jött egy cég, mely ígérete szerint a harmadik emeletért cserébe elvégezte volna a szükséges felújítatást. 2002-re engedélyeik is lettek, ám – újra a pénz – mielőtt elkezdődött volna a munka, már meg is torpant. Érkezett hát egy új cég, új befektetőcsoport, ami az eredeti vállalkozástól átvette a beruházás jogait. Ők is nekifutottak, de úgy maradtak. Közben pedig elkezdték eladni a lakásokat a bérlőknek.
Az önkormányzat 220-250 ezer Ft/négyzetméteres áron árulta a lakásokat 2006-ban. Ez később – legalábbis a szóbeszéd szerint – felkúszott 350-400 ezerre is. A beruházás óta azonban szinte eladhatatlanok. „Nincs érdeklődő vagy nevetséges ajánlattal állnak elő” – mondja az egyik lakó.
Fotó: Berecz Valter
Virgin és huszonkettes
A beruházó projektcég az Andrássy 83-85 Kft, aminek tulajdonosa a Belvárosi Rezidencia Kft, aminek tulajdonosa állítólag egy offshore cég, ami a Virgin szigeteken van bejegyezve. Sakk-matt.
Az önkormányzat és a beruházó között kötött szerződés felbonthatatlan. Ha valamelyik fél mégis felbontja, milliárdokat bukik. Azaz: ha az önkormányzat szerződést bont, akkor beperlik szerződésszegésért és az elmaradt haszon után fizethet. Ennyit azonban az önkormányzat nem bír, csődbe mehetne tőle egész Terézváros. Ha pedig a céggel történik valami, akkor az önkormányzat perelhetne – elvileg. A szerződés minimális szankciókat ír elő és igen… itt visszautalnánk az előző bekezdésre.
A projektcég ellen már kezdeményezték a felszámolást, a csődeljárást, adószámukat felfüggesztették, az eljárás azonban még nem indult el.
Padlásról a harmadikra
Felfelé megyünk a lepusztult, de itt-ott vakolattal hibajavított lépcsőházban. A lakók már sok mindent megcsináltattak saját pénzükből, például ezt. Amikor pedig nemrég a csövek állapota miatt kizárták őket a gázszolgáltatásból, azt kellett megjavíttatni hét és félmillióért.
Fent a padláson félhomály van, szivárog be a fény. A tetőszerkezetet, a födémet megbontották, a kéményeket a bontáskor bezúzták. Utóbbiakat elvileg a második emeletig leszedték volna, hogy újraépítsék, de aztán mégsem…
Az építkezés 2008-ban kezdődött – felállványozták az épületet, utána pedig elkezdték bontani a harmadik emeletet: luxus loft lakásokat szerettek volna. Egy évvel később azonban abbahagyták a munkát. Mivel a harmadik szint a beruházó tulajdona, mi az osztatlan közös, a padlás felől közelítünk. Innen könnyű rálátni a félbehagyott luxuslakásokra, hiszen plafon sehol sincs. Választófalak se nagyon. Semmi. Ablakok itt-ott, meg a víz nyoma. A tető palái alá deszkákat erősítettek, de van, ahol az is elmaradt. A szél bevág, az eső beesik. Még a második emeleti lakások is leáznak néha.
Fotó: Berecz Valter
Kémény a pesti Champs-Elysées-n
Pallókon megyünk végig a padláson, egyenesen a tető felé. A kilátás mesés, az egész Andrássyra rálátni. A kémény reped, mállik, elhanyagolt; a feje düledezik, egyenesen a „budapesti Champs-Elysées” fele dől. „Miért nem csináltatta meg a kéményt a projektcég?” – kérdezem. „Gondolom a pénz miatt. Biztos elfogyott” – hangzik a rezignált válasz. Arról pletykálnak, hogy a beruházó kapott 33 millió eurós banki kölcsönt, amiből felépítették a köröndi palota melletti Kodály-házat. A tervük az volt, hogy az onnan befolyó pénzből folytatják majd a rekonstrukciót. Ez nem sikerült.
„Most várjuk meg, míg meghal valaki? Ezt mondtuk az alpolgármesternek is” – teszi hozzá kísérőnk, akitől megtudjuk, bár valódi baleset még nem volt, olyan már megesett, hogy egyikük utcán parkoló autójára törmelék zuhant. „Az a lakó elég agilis volt, le is rendezte a kivitelezővel olyan másfél év alatt. Kapott is valami kártérítést.”
Vörös szőnyeg
„Borzasztó” – röviden így jellemzi a köröndi palota állapotát az egyik idős lakó, akihez becsöngetünk. Ötven éve lakik itt, a férje valaha a MÁV kórházban dolgozott, szolgálati lakásként kapták az ingatlant, és később megvásárolták. Akkor még jó volt a ház renoméja. „Annak idején vörös szőnyeg volt a bejáratnál, kókuszszőnyeg, soha nem felejtem el” – emlékezik.
Fotó: Berecz Valter
„Zűrös”
A Terézvárosi önkormányzatnál azt mondják, a társasház problémája rég túlnőtte hatáskörüket. Közleményük szerint már felvették a kapcsolatot Arie Yom Tovval, a beruházó cég egyik tulajdonosával, valamint a jogi képviselőjével, dr. Tomcsányi Tamás ügyvéddel. A kártérítési szankciók nélküli szerződéssel, a patthelyzettel később szembesültek. Azt mondják, korábban találtak egy olyan beruházót, amely befejezné az elkezdett projektet, az alku azonban nem jött létre, mivel Arie Yom Tov társasága a felajánlott vételár háromszorosát szerette volna.
Zárásként így fogalmaznak: “A terézvárosi önkormányzat minden törvényes lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy a sok száz zűrös ügy mellett rendeződjön az Andrássy út 83-85. szám alatti épület helyzete is.”
Fotó: Berecz Valter
Utcára mennek
A köröndi palota lakói tiltakozó demonstrációra készülnek. Január 30-án, hétfőn délután a Kodály köröndtől a Terézvárosi Önkormányzat épülete elé vonulnak. Azt szeretnék, ha 12 év várakozás után mind az önkormányzat, mind a vele szerződött beruházó haladéktalanul teljesítené vállalásait. Amennyiben ez továbbra sem történik meg, azt követelik, hogy az önkormányzat mondja fel a szerződést és hárítsa el a házban az el nem végzett munkák miatt kialakult életveszélyt.