Belföld

Izgalmas is lehet betlehemi jászol

Öt díjat hoztak el az országos versenyről a Fejér megyeiek. Valamennyi munka egyedi, más, mint amit megszoktunk.

Az idén először négy díjat hoztak el a fehérvári kézművesek a Magyar Kézművességért Alapítvány pályázatáról, és kiválónak értékelték a bicskei Szent László Általános Iskola 2. osztályosainak munkáját is. A megyei díjazottakat Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte, és ajándékozta meg, csütörtökön.

A bicskei gyerekeket ajándékozza meg Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke

A Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai közül Gelencsér Julianna, táci csuhéfonó, Radetzky Jenőné, fehérvári népi iparművész, bútorfestő, Szenczi Jánosné, sárosdi szövő, Tóthné Albrecht Anikó, fehérvári textiljáték készítő kapott elismerést.

Különleges ötlettel állt elő Radetzky Jenőné. A betlehemi szereplőket fából kifaragva, társasjátékot formázott, amivel valóban lehet játszani is. A betlehem mellett ott a játékszabály is.

Kézműves társa mondta, hogy olyanok a bábúi, amelyekkel nyugodtan játékot is lehetne készíteni. Egy éven át dédelgette az ötletet és most megvalósult- mondta a Fehérvár24-nek a bútorfestő népi iparművész.

Gelencsér Julianna kukoricacsuhéból, és termésekből állította össze a díjnyertes betlehemi jászolt.

Évente nagyon sok hasonlót készít, ám ez a Püspöki palota udvarán lévő betlehemet mintázza. Ezt az egyesület készítette, és évente ő újítja meg, díszíti fel. Tavaly decemberben döntötte el, miközben szépítgette az ember nagyságú figurákból álló betlehemet, hogy kicsiben is elkészíti, ám az ő kedvelt eszközeiből, csuhéból és termésekből- mesélte Gelencsér Julianna.

A díjazott munkák Budapesten, a városligeti Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban láthatók január 25-ig.

Aki Székesfehérváron szeretne betlehemi jászlakat nézni, a Szent István Művelődési Házba látogasson el. Itt a díjazott munkák közül látható Radetzky Jenőné társasjáték betleheme is.

A fehérvári kiállítás egyik darabja

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik