Az elmúlt időszakban egyre inkább előtérbe került az európai szélsőjobboldalhoz köthető szervezetek és szimpatizánsok tevékenysége. Ezzel párhuzamosan azonban egyre szélesebb a szakadék a nyugat-európai „bevándorló-ellenes” szélsőjobb és a kelet-európai „tradicionális” szélsőjobb között. Hogyan hatnak ezek a folyamatok kompországunkra? Lesz-e liberális politikus Vona Gábor? Kiáll-e a melegek jogaiért Novák Előd? Alakulnak-e nálunk is a rohamosztagok, vagy csak a huhogók sütögetik pecsenyéjüket a politikai pánikkeltéssel? A Political Capital vezetőelemzőjével, Juhász Attilával készített interjúnk harmadik, befejező része.(1.,2. rész)
Számos eset mutatja, hogy a nyugat-európai és kelet-európai szélsőjobboldali pártok egymással sokszor teljesen ellentétes tulajdonságokkal és célokkal rendelkeznek. A folyamatnak Morvai Krisztina esete is élő példája volt nálunk. Milyen azonosságokat találhatunk mégis? Közeledés, vagy konfliktus várható?
Semmiféle közeledés nem látszik. A nyugat- és kelet-európai szélsőjobboldali ideológiák önmagukban is színes változatai között talán csak az etnicizmus az egyetlen azonosság. Ez nyugaton a bevándorlók, míg keleten a cigányok etnikai alapú megkülönböztetéséhez és kirekesztéséhez vezet. Ugyanakkor még ebben a vonatkozásban is nagyon óvatos lennék az összehasonlítással, mert amit például a holland Szabadság Párt képvisel a bevándorlókkal szemben, annak nem sok köze van a Jobbik cigányellenességéhez. Az azonban kétségtelen, hogy mindkettő gerjeszti az amúgy létező etnikai konfliktusokat, ezért az ilyen politikának mind nyugaton, mind keleten komoly veszélyei vannak.
Minél magasabb a Derex Index értéke, annál nagyobb a szélsőséges eszmék iránti társadalmi kereslet. Forrás: Political Capital
És melyek a legfőbb különbségek?
Az idegengyűlöletet leszámítva a keleti és nyugati szélsőjobboldaliság gyakorlatilag ellentéte egymásnak. Míg Keleten antiliberális a szélsőjobboldal, addig az ide sorolt nyugat- és észak-európai pártok nagy része a magyar jobboldal szóhasználatában egyenesen ultraliberálisnak lenne mondható. Gyakran kifejezetten neoliberális, piacbarát politikát képviselnek, küzdenek az alacsony adókért, fontos számukra a képviseleti rendszer, kiállnak a homoszexuálisok jogaiért, iszlámellenességük miatt pedig Izrael-barát politikát folytatnak, az antiszemitizmus még nyomokban sem jellemző rájuk. Utóbbi Nyugaton többnyire inkább a szélsőbaloldali mozgalmakon belül jelenik meg, vagy marginális szélsőjobboldali, újnáci szervezetekben.
Ez azt is mutatja, hogy Nyugat-Európában hatásosabbak a szélsőjobb-ellenes politikai stratégiák és sikerült megszelídíteni ezeket a pártokat?
Teljesen nem sikerült megszelídíteni, de az biztos, hogy a szélsőjobbhoz való hozzáállás politikai és társadalmi szinten is más képet mutat. A 32 ország adatait összehasonlító vizsgálatunk szerint a szélsőjobb iránti társadalmi kereslet kelet–nyugat és észak–dél törésvonalat mutat. Minél keletebbre, illetve délebbre megyünk, annál kedvezőbbek a szélsőjobboldal számára a feltételek. Ott van nagy igény az eszméikre, ahol diktatórikus vagy autoriter rezsimeknek jelentős szerepük volt a huszadik század során, és a szélsőséges ideológiák máig hatóan formálni tudták a közgondolkodást. Németországban vagy Spanyolországban viszont jórészt hitelüket vesztették a szélsőjobboldali eszmék, mert a múlt ezen szeletének feldolgozása őszintébb és sikeresebb volt.
Kelet-Európában nem igazán volt szembenézés. Nézzük meg, mi történik például nálunk. Magyarországon a Jobbik mintája alapján normává válik a nyílt cigányellenesség, az összeesküvés-elméletekben való gondolkodás, a torz nemzetfelfogás. Az autósok jelentős része egy, abban a formában sohasem létezett Nagy-Magyarországot ábrázoló matricát hurcol a kocsiján. A politika szintjén a jobboldal nagyobbik része pedig úgy próbálja gyengíteni a szélsőjobboldalt, hogy lovat ad eszméik alá a nemzeti szimbolizmus tematikájában hozzájuk közelálló intézkedésekkel. Észre kellene venni, hogy ez eddig sem vált be, hiszen fel tudott nőni egy önálló szélsőjobboldali párt, több mint 850 ezer szavazóval.
Nick Griffin (BNP), a brit szélsőjobboldal emblematikus figurája, pártja az utóbbi időben visszább vett
Fotó: AFP
Nem lehet általános recepteket mondani a szélsőjobb ellen, de azt hiszem, pont fordítva kellene csinálni mint eddig. Szervezeteket és személyeket nem feltétlenül kell karanténba zárni, mert a szélsőjobboldali politikusok képesek változni és mérsékeltebb irányba terelni a saját táborukat. Érdemes megnézni az olasz Északi Liga vagy a görög Laos példáját. A szélsőséges eszmének azonban nem szabad átengedni a terepet, azok köré karantént kell húzni, ez nálunk még nem történt meg.
Nevezhető homogénnek a kelet-európai szélsőjobb?
Nem, de vannak párhuzamosságok. Ilyen volt az utóbbi években a gárda mozgalmak megjelenése egyes szélsőjobboldali pártok körül. Nem a Jobbik találta fel a spanyolviaszt, 2007-ben először Bulgáriában alakult gárda, utána Magyarországon, majd Szlovákiában és Csehországban. Tőlünk Nyugatra csak Olaszországban váltak jelentőssé hasonló alakulatok, ahol a balkánról bevándorló cigányokkal szemben léptek fel. A romaellenesség, a paramilitáris jelleg, a féllegális státusz, az etnikai ellentétek kiélezése a gárdák közös vonása. A legnagyobb kockázatot azonban az jelenti, hogy ezek a szervezetek megkérdőjelezik az állam erőszak-monopóliumát. Ezt a kelet-európai szélsőjobb erősebb rendszerellenessége alapozza meg. Nem meglepő, hogy a gárdajelenség Nyugat-Európában nagy figyelmet keltett, az ottani szélsőjobb meghatározó része ugyanis idegenellenes, de nem rendszerellenes.
