Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult szerdán a Magyar Helsinki Bizottság 12 munkatársa. Szerintük a magyar állam jogsértést követ el, amikor továbbra is levonja a magán-nyugdíjpénztári tagoktól a 24 százalékos nyugdíjjárulékot, viszont 2011 decemberétől nem ismeri el szolgálati idejüket.
Tóth Balázs, a jogvédő szervezet munkatársa elmondta: a nyugdíj nem kegyajándék, elvétele olyan, mintha valakitől a házát, az ingatlanát vennék el. Bízik benne, hogy a strassbourgi bíróság 1,5-2 éven belül megállapítja a jogsértést, és kárpótolják majd a 102 ezer magán-nyugdíjpénztári tagot.
A Helsinki Bizottság szerint a munkában töltött szolgálati idő el nem ismerése sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt hátrányos megkülönböztetést tiltó elvet, ugyanis kizárólag azoknak a szolgálati idejét kívánják a jövőben elismerni, akik az állami nyugdíjrendszerben vannak, a magánnyugdíjrendszerben lévőkét nem. A jogvédő szervezet szerint nem állja meg a helyét a kormány indoklása, miszerint az utóbbiak kiszerződnek az állami rendszerből, hiszen ha ez a 102 ezer ember nem lenne jogviszonyban az állami nyugdíjalappal, nem is lenne köteles utánuk a munkáltatójuk befizetni a járulékalapjuk 24 százalékát.
A jogvédők szerint ráadásul az állam nem is tud most spórolni ezzel a rendelkezéssel, legfeljebb évtizedek múlva tud megtakarítani, amikor a magánnyugdíjpénztárak tagjai elérik a nyugdíjkorhatárt. Így a szabályozás az aktuális költségvetési problémák kezelésére önmagában nem alkalmas.