Belföld

Büntetőeljárás indult Weinek ellen

Zugló volt polgármesterét hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Weinek Leonárdot, a XIV. kerület volt SZDSZ-es polgármesterét – közölte a Magyar Televízió hétfőn.

Mint az MTV déli híradójában elhangzott, a politikust kétrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az ügyészség szerint Weinek Leonárd fiktív tanácsadói szerződéseket kötött a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Hunvald György – korábbi erzsébetvárosi polgármester – ismerősével, valamint egyik vádlott-társával is.

A Központi Nyomozó Főügyészség 20,6 millió forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja Zugló volt polgármesterét – közölte Fazekas Géza, a szervezet szóvivője az MTI-vel.

A Hunvald György korábbi szocialista erzsébetvárosi polgármester elleni eljárás során derült ki, hogy a politikus két fiktív tanácsadói szerződést is kötött havi 400 ezer forint értékben. Ugyancsak ekkor került napvilágra, hogy az SZDSZ-es zuglói polgármester is hasonló fiktív szerződéseket kötött Gaál Györggyel, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökével, valamint Hunvald György moldáv-magyar kettős állampolgár ismerősével.

A főügyészség a volt zuglói polgármestert december 15-én kihallgatta. Az érintett nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt – mondta a szóvivő.

Az ügyészség Hunvald Györgyöt már augusztusban meggyanúsította hűtlen kezeléssel két szintén fiktív tanácsadói szerződés miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik