Sólyom László március 15-i erdélyi látogatására árnyat vetett, hogy a román fél visszavonta az elnök leszállási engedélyét, majd a határon alaposan átvizsgálták. Ennyire rossz a viszony a két ország között?
1989-től azon a véleményen vagyok, hogy az informális román-magyar emberközi, szomszédsági, felebaráti kapcsolatok egészében véve jók, ezzel szemben mindig a politika szól bele és rontja meg ezeket a kapcsolatokat. Mélyen gyökerező gyermekkori, ifjúkori tapasztalatok mondatják ezt velem, egy vegyes város egykori lakójaként – Kolozsváron születtem, ott is éltem ifjúkoromig. 1989-ben például Temesváron egy szempillanat alatt olyan módon sikerült együtt éreznünk és összefognunk a közös nyomorúságban, mint most Marian Cozma meggyilkolása nyomán a magyarok és a románok Veszprémben. De úgy látom, hogy időről időre előveszik a nemzeti kártyát azok, akiknek érdekében áll: ez történt Sólyom László látogatásakor is. Ilyen értelemben nem látok különösebb gondot, sőt például azt is el tudnám képzelni, hogy az erdélyi románokkal közösen akarjuk Erdély autonómiáját. De gondot látok a politikusokkal, és amikor engem példának okáért romángyűlölőnek, vagy szélsőségesnek tartanak, akkor sohasem a románokra haragszom, hanem a román nacionalista politikára.
Akkor tehát a Sólyom László körüli botrány hátterében Basescu, illetve az őszi elnökválasztások állhatnak? Vagy mi lehet a magyarázat?
Van egy előítéletekből fakadó, történelmi dimenziójú, történelmi természetű beidegződés: a románok jogtalanul megszerezték Erdélyt, elszakították Magyarországtól, ez szerintem ténykérdés. Ez azóta frusztrálja őket, és valamilyen tudat alatti félelem él egyes politikusokban, és a politikusok által gerjesztett módon egyes románokban Erdély elvesztése miatt. De hangsúlyozom, ez ma teljesen tudat alatti, és konkrét formában teljesen megalapozatlan félelem. A másik magyarázat pedig, az aktualitás jegyében, a közelgő választások kérdése. Választáskor eddig is mindig hatékonyan lehetett igénybe venni a magyarellenességet, nincsen ez másképp most sem. Közeledik az európai parlamenti választás, a romániai elnökválasztás, és folyik a harc a nemzeti érzések befolyása révén megszerezhető szavazatokért.
Tőkés László (Fotó: Angyal Ágnes/FN)
Azzal, hogy ön lett az RMDSZ EP-listavezetője, ismét egységesebb lett a magyar képviselet Romániában. Mit vár ettől az egységtől?
Egyértelmű, hogy erdélyi magyarságunk érdekeit csak egy plurális összefogás révén tudjuk hatékonyan képviselni, és ebből a szempontból a legszemléletesebb példa az autonómia kérdése. Ha mást mondok én, mint független képviselő, és mást az RMDSZ, akkor eleve nem vesznek komolyan bennünket. Azt kívánják tőlünk ugyanis nemzetközi téren, hogy tisztázzuk előbb, hogy mit akarunk, és azután lehet szó arról, hogy támogatják, vagy ellenzik a politikai törekvéseinket. Mindenképpen szükség van erre az egységes képviseletre. De rögtön hozzá teszem, hogy egy plurális egységben kell gondolkoznunk, mert nem lehet minden magyart beszorítani az RMDSZ szabványegységébe. Ez a régi totalitárius rendszernek volt a jellemzője. Amikor magyarországi barátaink azon csodálkoznak, hogy miért nem vagyunk egységesek az RMDSZ ernyője alatt, akkor csak gondoljanak bele abba, mit jelentene egyetlen egy pártba begyömöszölni az MDF-et, az SZDSZ-t, a Fideszt és az MSZP-t, hogy csak az országgyűlési pártokat említsem. Természetes politikai létállapota a magyarságnak is a többszínűség, a többféleség, a politikai pluralitás. Ezért külön is jónak tartom a megállapodást, mert úgy tudtunk megegyezni, hogy ez esetben nem támasztott az RMDSZ olyan igényt, hogy feladjuk identitásunkat. Sajnos azonban még mindig hiába van ez a pluralizmus, hiszen a Magyar Polgári Párt (MPP), vagy az RMDSZ-en kívüli erők jogilag nem férnek be ebbe az összefogásba. Személyi elven benne vannak, de jogi alapon még mindig az RMDSZ jogi korlátai között tudnak politikailag megnyilvánulni.
Ez viszont az MPP politikai ellehetetlenülését jelenti.
Itt ok okozati kérdésről beszélhetünk. Vajon ez jelenti az MPP halálát, vagy pedig amiatt nem sikerült egy plurális szövetséget összehozni, mert az MPP erre nem volt képes? Azt mondanám, hogy mind a kettő közrejátszik. Egyfelől nem vívott ki a Magyar Polgári Párt olyan meggyőző súlyt, amely arra késztethette volna politikai vetélytársát, az RMDSZ-t, hogy vele szövetkezzen. Másfelől viszont az RMDSZ-ben még mindig élnek a totalitárius időkre emlékeztető kizárólagossági reflexek, amelyek alapján igyekeznek távol tartani a Magyar Polgári Pártot a politikai érvényesülés pályájától.
Az EP-választáson hány helyre számít, illetve hány mandátummal lenne már elégedett?
Hát százalékarányunk szerint két hely illetne meg bennünket, ám ha az összefogás jól működne, akkor gyenge vagy átlagos román részvétel mellett három, sőt nagyon jó magyar részvétel mellett és nagyon rossz román részvétel mellett, négy hely is juthatna nekünk.
Azaz jobb szereplésre számít, mint 2007-ben?
2007-ben rendkívül jól működött a demokratikus versenyhelyzet, 1990 óta soha nem vettek a magyarok olyan nagy arányban részt a választásokon, mint akkor. Mintegy 10 százalékot tettek ki a magyarok, ami jócskán meghaladja a romániai hivatalos százalékarányunkat. Tehát a látszat csal, nem igaz az, hogy rosszul szerepeltünk 2007-ben, és a románok gyenge részvétele miatt nyertünk 3 helyet, hanem épp ellenkezőleg. Igaz, hogy a románok kevesen vettek részt, mindazonáltal mi százalékarányban minden előbbinél jobban szerepeltünk. Mostanra gyökeresen megváltozik a helyzet, nem a demokratikus versenyhelyzet, hanem az összefogás jellemzi a magyar választásokat. Kérdés, hogy ez az összefogás hajt-e annyi eredményt ebben az új helyzetben, mint a versenyhelyzet hozott a konyhára. Ezt csak találgatni lehet. A demokrácia versenyben működik, tehát megtörténhet, hogy a sokat emlegetett összefogás nem jár olyan eredménnyel, mint a versenyben való megméretkezés. Ez önmagában is nagy tanulsággal fog szolgálni a választások nyomán.
—-Háromszintű autonómia-törekvések—-
Az Európai Parlamentben mennyire tudja érvényesíteni a kisebbségi kérdést?
Az, hogy valami nem nyer kellő figyelmet nemzetközi téren, az nem feltétlenül annak az ügynek, hanem inkább az európai viszonyoknak a gyengeségét, adott esetben az európai viszonyok éretlenségét tükrözi. Példának okáért a kisebbségi kérdés nagyon háttérbe szorul Európában. Pedig ha jól megnézzük, minden tízedik polgára Európának valamely kisebbséghez tartozik. Ennek ellenére fájdalmasan és szégyenletesen lebecsülik ezt a kérdést. Így vagyunk az autonómia kérdésével is, mint sajátos kisebbségpolitikai intézményes formával, ez azonban nem jelenti azt, hogy az autonómia ne jelentene nagyszerű eszközt a kisebbségi gondok megoldására. Bizonyíték erre az Európában jól működő autonómiák esete. Most Európában, ebben a hátrányos helyzetben kell érvényesítenünk egyfelől általános kisebbségi jogainkat, másfelől autonómia iránti igényünket. Az ilyen jogokat és igényeket csak politikai harc révén lehet érvényesíteni. Sok helyen erőszakos módszerekkel tették (lásd Koszovó), vagy sikerült eredményeket elérniük az erőszak és a tárgyalások ötvözésével (lásd Olaszországban Dél-Tirol). Létrehoztuk a Kárpát-medencei Magyar Autonóm Tanácsot is, amely az összes határon túli magyar közösségek helyzetére nézve egységesen kínálja az önrendelkezés eszköztárát. Ha idetársulna még az anyaország politikai ereje is, akkor egy 13-15 milliós magyarság közös politikai célkitűzéseként képviselhetnénk nemzetközi szinten az autonómiatörekvéseket, ami nagymértékben megnövelné a sikerességét.
Ez azt jelenti, most nem érzi az anyaország elégséges támogatását?
Sajnos a magyarországi kormánypártok, megelőző kormánypártok nagyon felemás módon viszonyulnak a határon túli magyarsághoz, illetve az autonómia ügyéhez. Hadd ne mondjak példákat az elmúlt egy-két évből csupán, hogy milyen zavar van még mindig ezen a téren.
Ön szerint a Fidesz többet tenne az ügyért?
Nem kell a véleményemre hagyatkozni, hanem a valóság bizonyítja, hogy a Fidesz-kormányzat alatt beindult egy úgynevezett határok feletti nemzetegyesítő politika. Akkor született meg a státustörvény, és a Fidesz kormányzata idején és azon túl is mindig támogatta az autonómiatörekvéseinket. Úgyhogy ilyen szempontból nem tudunk pártatlanok lenni a magyarországi pártokkal szemben. Így aztán nincs mit csodálkozni, hogy ha a határon túli magyarok általában fideszbarát álláspontot foglalnak el.
Az imént felsorolt több autonómiapéldát is. A magyar kisebbség számára melyik út lenne a leginkább járható?
Egészen mások az igényei az egyszerű kisebbségben vagy a halmozottan hátrányos helyzetet jelentő, szórványban élő magyarok esetében, és egészen más a helyzet a többségileg magyar székelyföldön, és más erdélyi magyar többségű vidékeken. Ezt úgy kell elképzelnünk, mint amikor az ember testére szabják a ruhát; a magyarság sokrétű igényeihez kell szabni az önkormányzat egész rendszerét. Ilyen értelemben mi, leegyszerűsítve, egy háromszintű autonómiarendszerről beszélünk: a személyi elvű vagy kulturális autonómiáról, mely minden romániai magyar nemzetiségű állampolgárra érvényes volna. A területi autonómiáról, amely leginkább Székelyföldet illetné meg, de más kisebb régiókban is alkalmazni lehetne. Végül pedig a sajátos státusú önkormányzati rendszerről, amely a román vidékeken lévő szép számú magyar többségű településeket vagy azok csoportjait illetné meg. De továbbfejleszthető ez a rendszer a helyzetnek megfelelően. És akkor még nem beszéltem arról, hogy egész Erdélynek is ki lehetne vívni egy autonóm státust. Valamikor Trianon után a románok is úgy gondolták, hogy Erdélynek is autonómiája lesz románostól, magyarostól, csak aztán a román nacionalizmus letörte a román autonómistákat, és egy-két év alatt az egységes nemzetállam sínpályára állottak rá. Azóta is ezen a rossz hagyományon, a totális román nemzetállam, a pán román és a pán ortodox politika vonalán haladunk, ami teljesen ellehetetleníti a kisebbségek helyzetét. Ennek meg is volt az eredménye sajnos, a németek már-már eltűnőfélben vannak, a zsidókról ugyanezt mondhatjuk el. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos volna, hogy felgyorsuljon az autonómiapolitika folyamata, mert itt az idő életet jelent. A kipusztulás fenyegetettségében küzdünk az autonómiáért.
Mindezt hátráltatja a mostani magyar helyzet, a pénzügyi- és kormányválság egyidejű jelenléte?
Úgy látom, hogy a mostani folyamatok Magyarországnak és a határon túl egyaránt egy irányba mutatnak, és érik egy olyan változás, amely által megnyílhatna a ’89-ben elkezdődött rendszerváltozás folyamatának a második nagy fejezete.
Mit ért ez alatt?
Minden esélye megvan hamarosan a magyar összefogásnak, nemzeti érdekeink egységes képviseletének.
