A felmelegedés ára

A globális felmelegedés egyre többek számára jelent komoly fenyegetést. Az elmúlt 20 év során számos kutató mutatott fel bizonyítékokat arra vonaztozóan, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetése a föld hőmérsékletének emelkedését okozza. 

A felmelegedés pontos üteméről és mértékéről azonban továbbra sem tudunk biztosat, továbbá nem ismerjük az emberi tevékenység hozzájárulását a melegedési folyamathoz. Arról sincs letisztult vélemény, hogyan kellene leszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Mindenki veszít 

Az azonban biztos, hogy a felmelegedés óriási gazdasági károkat okozhat. Ezek mértéke jelentősen függ attól, hogy a jövőben mennyire és milyen gyorsan emelkedik majd a hőmérséklet – számol be az Economist William Cline, a Globális Fejlődési Központ szakértője tanulmányáról. Egy becslés szerint, ha a szén-dioxid mostani koncentrációja a mostaninak kétszeresére nő, az a föld teljes GDP-jének 1-2,5 százalékos csökkenését vonja majd maga után.

Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség részletesen is beszámol a lehetséges költségekről. A gazdasági károk egynegyedét a mezőgazdasági termelők viselik majd, akik bizonyos területeket nem lesznek képesek tovább hasznosítani. A többletráfordítások egyhatoda az irodák és az otthonok hűtéséből származik majd (beleszámítva már a csökkenő fűtési kiadásokat is). A tengerszint megemelkedése miatt olyan károk érik majd az ivóvízkészleteket, amelyek gazdasági értelemben 10 százalékot tesznek majd ki az összes többletköltségből. Ehhez további 10 százalékkal társulnak majd az erdőirtások és az ózonszint miatt keletkező veszteségek.

Ezek a számítások valamelyest alul is becsülik a potenciális költségeket, hiszen nem tartalmazzák a „kényelmi értéket”. Azt az összeget, amennyit az emberek hajlandóak lennének fizetni csak azért, hogy a melegedés okozta kényelmetlenségeket elkerüljék.

Nincs helyes módszer A jóval alacsonyabb diszkontráta mértéke közgazdaságilag nehezen indokolható. Miért éppen 1,5 százalék? Több kutató magát a Yale egyetem oktatója, William Nordhaus által kidolgozott csökkentett diszkontrátás értékelést is megkérdőjelezi. Ezek a szakértők alapvetően úgy érvelnek, hogy a klíma megváltozása, illetve a környezet rombolása nem visszafordítható folyamat. Az emberi tevékenység miatt olyan környezeti értékek pusztulnak el, melyeket később nem lehet újra megteremteni, éppen ezért értékük felbecsülhetetlen, illetve végtelen nagy.

Mennyire számít a távoli jövő?

Pontos költség-haszon elemzést mégis nehéz ebben a témában készíteni, hiszen hasznok akár évtizedeken keresztül sem jelentkezhetnek, miközben a költségek nagyon is maiak. A közgazdászok az idő áthidalására alapvetően a különböző időtávra a pénzügyi piacokon kialakuló kamatokból származtatott diszkont rátákat alkalmazzák, ezek azonban ebben az esetben teljes tévútra vihetik az értékelést.
Például a rövid távú értékeléshez gyakran alkalmazott 3-6 százalékos rátát használva a 100 év múlva jelentkező költségek és hasznok mai értéke olyan apróvá válna, mintha figyelembe sem vettük volna. A környezetgazdászok, velük együtt William Cline ezért 1,5 százalékos diszkont rátával értékel, amelynek hatására sokkal nagyobb jelentőséget nyernek a klímaváltozás lassításának hasznai a hagyományos elemzésekkel szemben.

Cline további tényezőket is figyelembe vett, így a kiotói egyezmény miatt keletkező hozadékokat. Az egyezmény célja az volt, hogy a gazdagabb országok szénkibocsátását 5 százalékkal alacsonyabb szinten fagyassza be, mint az 1990-ben mért teljesítményük. A globális felmelegedés lelassítása ezzel a módszerrel összesen 166 trillió dollár nyereséget jelent majd (az inflációs hatást kiszűrve 1990-es árakon). A csökkentés költsége ezzel szemben csak 94 trillió dollárra rúg, így a hozadékok aránya a költségekhez képest 177 százalék.

Komoly probléma ugyanakkor, hogy a kiotói megközelítés alapján a költségek és a hasznok nem egyformán oszlanak meg az egyes országok között. Az ipari országokban a szén-dioxid kibocsátásának erőteljesebb visszaszorítása mellett viszonylag kevés hozadéka jelentkezik az önmegtartóztatásnak. Számukra a hasznok és a költségek aránya kisebb lehet, mint 100 százalék, a klímaváltozás lassítása tehát több pénzt visz, mint amennyit hoz. Érthető ezért, hogy sok magas jövedelmű ország miért utasította vissza az egyezmény aláírását.

Agresszív kármentesítés William Cline agresszívebb csökkentést tartalmazó javaslatot is megvizsgált. Ennek értelmében a várható károk 95 százalékát akarnák semlegesíteni, minél gyorsabban. Az eredmény: egy komoly hasznokkal járó, ám a politikai akarat miatt kevés reménnyel kecsegtető indítvány. Ehhez a szcenárióhoz a világ gazdasági növekedésének 3,5 százalékát kellene feláldozni a 21. század fennmaradó részében. A másik oldalon azonban a rákövetkező időszakra már évi 5 százalékos növekedést vonna maga után. Miközben a diszkontált értéken 458 trillió dollárt kitevő költségek 95 éves időtávban jelentkeznének, a közel négyszeres értékű hasznok jóval később és hosszabb időn keresztül mutatkoznának meg.

Nemzetközi szénadó

Az egyezményen kívül azonban léteznek más gazdaságpolitikai alternatívák, ilyen például a nemzetközi szénadó bevezetése. A piaci koordináció hívei szerint ez mindenképpen hatékonyabb lenne, mint a politikai elkötelezettséget kívánó egyezmény betartatása.

További érv az adók bevezetése mellet, hogy amíg a kiotói egyezmény mindenkire érvényes fix csökkentési arányokat szab meg, az adózás arra ösztönözné a szereplőket, hogy először és gyorsan a legkisebb költséggel járó kibocsátás-csökkentések valósuljanak meg.

Az adózás diszkontált költségei 128 trillió dollárt tesznek ki a 2030-ig terjedő időszakban. Ugyanakkor a hasznokat 271 trillió dollárra becsüli a szakértő. A hasznok a költségek nagyjából 210 százalékát érik el, arányuk tehát az adózás esetében jóval magasabb, mint az egyezménynél valószínűsíthető.