Grúzia a gazdasági összeomlás szélén áll, ismerte el Nino Burdzsanadze, a kaukázusi köztársaság ideiglenes államfője. “A gazdasági helyzet sokkal súlyosabb, mint azt korábban gondoltuk – mondta. – További romlásának
elkerüléséhez radikális intézkedésekre van szükség.” Részleteket Burdzsanadze nem mondott azon túl, hogy a vállalatokat sürgette: dolgozzanak teljes kapacitással.
A statisztikai adatok pontossága azonban némiképp vitatható. Grúziában igen kiterjedt a szürke-, illetve feketegazdaság, de ezek teljesítménye nem jelenik meg a hivatalos statisztikákban. A grúz lakosság életszínvonala ezzel együtt drámai mértékben zuhant az elmúlt években. A Nemzetközi Valutaalap szerint a kaukázusi köztársaság jelentős lépéseket tett a piacgazdaság megteremtése felé, de ez maga is jelentős jövedelmi szóródáshoz vezet.
Szegénység, termelés-visszaesés
A kaukázusi országban a gazdasági elmaradottság odáig terjedt, hogy ma már közel 20 százalékos a munkanélküliség, a lakosság 54 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, a nyugdíjasok havonta átlagosan 6 dolláros jövedelmet kapnak, a dolgozók havi átlagjövedelme pedig mindössze 40 dollár. Hivatalos adatok szerint Grúziában az össztermelés mintegy 70 százalékkal csökkent 1990 és 1994 között. Azóta évről évre bővült ugyan a gazdaság, de a termelés volumene továbbra sem több, mint az 1989-es év szintjének 40 százaléka. Az egy főre jutó árutermelés majdnem ebben az egykori szovjet köztársaságban a legalacsonyabb.
Grúzia korábban a volt Szovjetunió egyik leggyorsabban fejlődő utódállamának számított, jelentős gyümölcsexportja miatt gyakran nevezték „gyümölcskosárnak.” A Szovjetunió összeomlása után meredeken csökkent az összes utódköztársaság gazdasági teljesítménye, Grúziában azonban az átlagosnál is nagyobb volt a visszaesés. 1992-es függetlenségének kivívása óta a fellendülést megakasztották a belső etnikai konfliktusok, a széleskörű korrupció és a jogrendszer hiányos működése.
A kaukázusi köztársaságot emellett anyagilag igen súlyosan érintette az olcsó szovjet energiaszállítások megszűnése és a korábbi orosz kereskedelmi kapcsolatok intenzitásának csökkenése. Gazdasági függése Oroszországtól továbbra sem szűnt meg, hiszen energiaellátásának számottevő részét a volt anyaország szolgáltatja. Oroszország ígéretet tett, hogy a választási csalást és a zavargásokat követően is fenntartja a létfontosságú áramszállítást Grúziába, a függőség mégis folyamatosan fenyegeti a kis országot. Szimbolikus momentum, hogy csak Igor Ivanov orosz külügyminiszter látogatása után határozta el magát Sevarnadze a távozásra, korábban határozottan visszautasította ennek lehetőségét.
Sevarnadze a felelős
Sokan a lemondatott Eduard Sevarnadze elnököt tartják felelősnek azért, hogy tizenegy éves uralma alatt az ország gazdasági összeomlásba szédült: nőtt a szegénység, virágzott a korrupció, és szeparatista megmozdulások voltak. Grúzia nem kapott hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), amely mindaddig megtagadta ennek lehetőségét, amíg Sevarnadze korrupcióval és adócsalással összefonódott kormánya van hatalmon.
A hitelező kormányokat tömörítő Párizsi Klub most ultimátumot adott Grúziának: előbb az IMF-fel kell rendeznie kapcsolatát, csak azután lehet bármi esélye is adósságkönnyítésre. A kaukázusi állam külső adóssága pedig nem csekély: 1,78 milliárd dollárral tartozik a külföldi hitelezőknek, ebből 600 millióval a Párizsi Klubnak, amelyik 2001-ben ütemezte át Grúzia adósságát. Az új feltételek szerint így 20 év alatt kell törlesztenie tartozását, és az első befizetés 2004-ben esedékes. Mivel a mostani ultimátum adósságkönnyítést nem enged, és a kirobbanó fellendülésre vajmi kevés az esély, Grúzia egyedüli menedékét a stratégiai érdekeiket szem előtt tartó külföldi partnerek jelenthetik.
Bársonyos forradalom
Kontinensszerte ismét bársonyos forradalomról írnak a lapok. A francia Libération többek közt kiemeli: miután a Kreml mindent megtett, hogy Grúzia kormányozhatatlan legyen, most nagylelkűen lecsendesíti a dolgokat. A spanyol La Razon viszont amerikai szerepvállalást gyanít a történtek mögött, amerikai és nyugat-európai cégek sok milliót fektettek be Grúziában olajberendezésekbe, Oroszország ezt ellenezte, és igyekezett fenntartani régi befolyását. A svájci Tages-Anzeiger szerint Sevarnadze távozása nem változtat Grúzia “alapvető stratégiai gyengeségén” az orosz és a nyugati érdekekkel szemben. A Berliner Zeitung több más újsághoz hasonlóan a nyolcvanas évek végén bekövetkezett európai fordulatokhoz hasonlítja a grúziai eseményeket, a Frankfurter Algemeine Zeitung pedig a három évvel ezelőtti belgrádi eseményekhez, de csakúgy, mint a Tageszeitung-nak, kétségei vannak a grúz ellenzék demokratikus mivoltát illetően.
Grúzia, szegénysége ellenére, a külföld számára kiemelt stratégiai jelentőségű hely. Tranzitszerepét jól jelzi, hogy északon Oroszországgal, délen Törökországgal és Iránnal határos. Grúziában Oroszország mellett a legjelentősebb érdekeltsége az Egyesült Államoknak van.
Washington óriási politikai és pénzügyi tőkét helyezett a Baku-Tbiliszi-Ceyhan vonalon fekvő kőolajvezeték 2002-ben elindult építésébe. Ez a vezeték a Kaszpi-tengeri olajat szállítana Azerbajdzsánból Törökország déli partjaira. A közel-keleti olajforrások bizonytalansága miatt jelentősen felértékelődött az Egyesült Államok számára ez a stabil alternatív energiaforrás. A Grúziába irányuló 25 millió dolláros külföldi befektetéseknek több mint a fele az Egyesült Államokból származik.
Talán éppen ez az érdekeltség fogja Grúziát megmenteni a végső összeomlástól. Visszafelé követve a szálakat, amennyiben az Egyesült Államok nem hagyja veszni olajat adó kaukázusi gyöngyszemét, megfelelő gazdasági hatalmánál fogva meg fogja győzni a Valutaalap többi tagját is, hogy egyezzen ki Grúziával, és nyújtson számára életet adó hitelt. Az IMF feloldozó szava után pedig csak egy lépés, hogy a Párizsi Klub is feloldja ultimátumát, és könnyítsen Grúzia adósságterhén.
