Irigységből, gyűlöletből, rosszindulatból, elégedetlenségból, vagyis negatív érzelmekből fakadhat a munkahelyi pszichoterror. A mobbingnak nevezett jelenség tipikus formája a szisztematikus kiközösítés, kirekesztés, egy munkatárs módszeres kicsinálása. Magyarországon sem egyedül álló eset, ha egy új, fiatal munkaerőt kiszekálnak az idősebbek. De ez csak egy példa a sok közül, becslések szerint a munkavállalók legalább 7 százaléka érintett. A legnagyobb gond az, hogy általában a főnök is részt vesz a kipécézett munkatárs kollektív üldözésében.
Például a csókák
A „mobbing” angol szakkifejezés Konrad Lorenztől származik, aki a csókáknál megfigyelt jelenséget foglalta össze ezzel a szóval: a madarak csoportosan támadnak egy másik állatra, hogy elűzzék. Ezt a szót vette át később a munkahelyi pszichoterror kifejezésére is Heinz Leymann svéd pszichológus, aki évtizedek óta foglalkozik a téma kutatásával.
Ma már senki sem vonja kétségbe, hogy a mobbing feloldatlan konfliktusok miatt alakul ki, és erős érzelmek kísérik. Pengeélen táncol viszont az, aki a mindennapos konfliktusoktól, súrlódásoktól és a kollégák közötti természetes „fúrástól” akarja megkülönböztetni a mobbing jelenségét.
A munkahelyi pszichoterrort évtizedek óta kutató svéd pszichológus, Heinz Leymann szerint a munkahelyi mobbing „olyan ellenséges és etikátlan munkahelyi kommunikáció, ami egyetlen egyén ellen irányul egy vagy több személy részéről. Mobbingról akkor beszélhetünk, ha az egyén alávetett szerepet játszik, és az ellene irányuló akciók gyakran előfordulnak. Majdnem mindennap, vagy legalább egyszer egy héten, és legalább fél éven keresztül.”
Leymann 300 esettanulmány alapján 45 olyan viselkedési módot különböztetett meg, amelyek magukban rejtik a mobbing veszélyét. Ilyen például, amikor az adott személyt megfosztják véleménye kifejezésének lehetőségétől: közbevágnak, ha beszél, vagy lenéző pillantásokkal fojtják bele a szót. Szintén tipikus a pletykák terjesztése és a gyanúsítgatás. A főnök által kiosztott megalázó munkafeladatok sora, valamint a fizikai kirekesztés, a többiektől távol lévő szobába helyezés is a mobbing jele.
A folyamat általában a munkahely elvesztésében végződik, de hosszú távon is negatív hatásokat hagy maga után egy ilyen élmény. Akik ilyet elszenvedtek, a megaláztatások után fellépő beilleszkedési zavarokról, depresszióról, bizalmatlanságról, demotivációról és idegességről számoltak be. Leymann külön mobbingklinikát is létrehozott a súlyos esetek kezelésére.
Ilyen az ember?
Egyesek a szociáldarwini törvényekkel magyarázták a mobbing jelenségét, vagyis azzal a természetes jelenséggel, hogy a faj a túlélésért folytatott küzdelemben kirekeszti és elűzi gyengébb tagjait. Leymann vizsgálatai során azonban bebizonyosodott, hogy az esetek túlnyomó többségében a kollégák szolidaritást mutatnak a gyengébbekkel szemben.
A mobbing kialakulásában a szervezeti tényezőknek jóval nagyobb szerepük van, mint a rosszindulatú és egoista munkatársaknak. A leépítések, a munkanélküliségtől való félelem, a folyamatos költségnyomás, a túlterheltség, a kollégák közötti versengések vezethetnek a pszichoterror kialakulásához.
A vezetők kulcsszerepet játszanak a folyamatban, hiszen egy alkalmazottat csak úgy lehet módszeresen kikészíteni, ha a közvetlen főnöke is benne van a „játékban”. Nélküle nem mérdesedhetne el a helyzet, az ő részvétele legitimálja a támadásokat.
Ugyanakkor a mobbing elleni küzdelemben is óriási szerepük van a vezetőknek, ők tudnak a legkönnyebben gátat vetni az indulatok elszabadulásának. A jelenség iránti érzékenységük növelése a megelőzés egyik leghatékonyabb eszköze. Mivel azonban a közvetlen főnök általában érintett, a hierarchia következő fokán lévő vezetőknek kell közbelépniük.
Emellett a megfelelő szervezeti kultúra kialakítása hatékony még a pszichoterror elleni védekezésben. A nyitott és hierarchiamentes kultúrákban szinte sohasem fordul elő mobbing.
Törvénybe foglalva
Spanyolországban tavaly zajltott le az első olyan büntetőjogi per, amelynek egy munkahelyi pszichoterrorral kapcsolatos ügy szolgáltatott alapot. Egy mérnök azzal vádolta főnökét, hogy munkatársai előtt rendszeresen megszégyenítette őt, ami miatt végül depressziós lett. A déli országban eddig csak bírósági határozatok tették egyértelművé, hogy a mobbing munkhelyi veszélyforrásnak minősül. A szakszervezetek arra törekszenek, hogy a kormány jogszabályba foglalja: a mobbing az alapvető emberi jogok ellen elkövetett bűncselekmény. Svédországban és Németországban már megszülettek az ilyen munka- és büntetőjogi esetekre vonatkozó törvények.
A munkahelyi terror áldozatai leggyakrabban maguk is gerjesztői a negatív indulatoknak. A mobbing ugyanis dinamikus folyamat, mindkét fél alakítja. A legjobb védekezés a támadás taktikát követve az erős személyiségek felveszik a kesztyűt.
De aki több személlyel áll szemben, annak nehéz a harcból győztesen kikerülnie. Már az is nagyban rontja esélyeit, ha a többiek csendes beleegyezésükkel a pszichoterror kezdeményezőjének adnak igazat. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kipécézett munkatárs nem tud hosszú távon ellenállni az őt ért támadásoknak.
Szakértők tehát azt ajánlják, ha valaki észreveszi, hogy mobbing áldozata, inkább távolságtartásra törekedjék, és ne hagyja magát bevonni a konfliktusba. A legjobb ilyenkor szabadságra menni és egy külső személlyel átbeszélni a munkahelyen történteket. Ha ő is úgy érzi, mobbingról van szó, érdemes átgondolni, hogy a vállalati szabályok milyen lehetőséget kínálnak a védekezésre. Sajnos gyakran a munkahely feladása lenne a legjobb megoldás, mert az „áldozat” előtt álló harc hosszú, és ha talán megnyeri, a küzdelemben akkor is felörlődhet.
