Igaz, a próbálkozás is megéri a fáradságot, hiszen a témáról szóló fejtegetések napjaink számos elméleti és gyakorlati problémáját, szerencsés esetben megoldásuk módját és lehetőségét is érint(het)ik. A globalizáció iránt, még ha nem is tudjuk pontosan, mit is fed ez a sokféleképpen értelmezhető fogalom, jószerivel senki sem közömbös, némelyek – kevesen – dicsérik, mások pedig rühellik és keményen bírálják. Végül is a globalizációkritika a közéletben, a politikában, a publicisztikában mindennapos gyakorlattá vált, s már csak ezért is a kutatókra vár a nemes feladat, hogy a folyamat elméleti alapjait feltárják, bemutassák jellemző vonásait, hatásait mélyrehatóan tanulmányozzák. Na meg vizsgálódásaik eredményeit közkinccsé tegyék. 
Ezért csak örülhetünk annak, ha a témát taglaló hazai irodalom egy jelentékeny munkával gyarapszik. Mármint Farkas Péter A globalizáció és fenyegetései című művével, amely legfőképpen azzal az újdonsággal szolgál, hogy a “a globalizáció miben-lététről és következményeiről vállaltan baloldali elemzést kíván adni”. Ezt a – ha nem is teljesen eredeti, de nem érdektelen – megközelítést indokolja, hogy országunkban, meg másutt is, leginkább a nacionalista szólamokkal, demagóg érvekkel operáló, álságos, populista hangvételű, a bűnbakképzéstől sem visszariadó jobboldali globalizációellenesség a jellemző. Nyilván ez (is) alátámasztja szerzőnk tisztes szándékát, hogy megis-mertesse olvasóit a baloldali kritikával, s bemutassa “a globalizáció liberálkapitalista formájának ellentmondásait, az egyenlőtlenségeket generáló hatásmechanizmust, s mindennek társadalmi-szociális következményeit”.
Térhódítók
Farkas Péter szándéka módfelett dicséretes, az eredmény azonban már kevésbé az. És e tekintetben sincs különösebb jelentősége annak, hogy szerzőnk miképpen definiálta vizsgálódásainak tárgyát, sőt annak sem, hogy e bonyolult kérdéskörnek gazdasági vonásait kiemelve nem sok szót veszteget a globalizáció szociális, politikai, kulturális és más vonásaira. Végül is elfogadjuk azt a meghatározását, hogy a világméretekben egységesedő gazdasági rendszert transznacionális monopolkapitalizmusnak nevezi. Továbbá azt a véleményét, hogy a transznacionális (globalizált) kapitalizmus korszakának két legjellemzőbb vonása kényszermonopóliumok kialakulása és terjeszkedése, s egyre nagyobb gazdasági és politikai hatalmuk, valamint a pénzügyi szféra, s ennek nyomán a nemzeti és nemzetközi tőkefelhalmozás óriási mértékű térhódítása. E megállapításokra épülnek kötetünk talán legizgalmasabb, legszínvonalasabb fejezetei, amelyekben szerzőnk tények, adatok, elemzések sokaságával kívánja igazolni, hogy a globalizáció jelen korszakában a világgazdaság szerfelett súlyos, csaknem megoldhatatlan feszültségekkel, elháríthatatlan fenyegetésekkel küzd.
Az 1990-es évek válságait elemezve arra jut, hogy “a pénzügyi válságok, a világgazdaság egészében, a tőke termelő-szolgál-tató és pénzügyi túlfelhalmozásában, a globalizáció folyamatá-ban lelik magyarázatukat”. Majd arról szól, hogy minden baj és bánat ellenére “a világgazdaság 1999-től stabilizálódott”, jó-részt állami beavatkozással, keresletösztönzéssel mentőcsoma-gokkal. Ám nem sokáig örvendhettünk, mert alig egy-két évvel később már vége szakadt az amerikai boomnak, megkezdődött a tőzsdék mélyrepülése, a túltermelés megingatta a cégek gazdasági helyzetét.
Mély válságban
Hol tartunk akkor most, és mit várunk a jövőtől? Szerzőnk diagnózisa nem sok optimizmusra ad okot. Az elemzések alapján és az alternatívák felvázolása után tudniillik öszszességében olyan kép bontakozik ki, hogy “az amerikai gazdaság egyensúlyi problémái nehezebbek, mint a világháborút követő, a mostanit megelőző tíz [?] recesszió időszakában”. “Ezért az amerikai és a világgazdaság az utóbbi ötven év legsúlyosabb válságával néz szembe.”
Paradigmaváltás kell
Hogy mikor fog eljönni az “igazság pillanata”? Nem tudjuk. Abban viszont akár egyet is érthetünk a szerzővel, hogy a világgazdaság egyensúlyi zavarai a globali-zációs korszakban nagyobbak, mint korábban. El kell fogadnunk azt a vélekedést, hogy a nagyobb bajok elkerülése végett indokolt volna a szerzőnk által javasolt, a nemzetek demokra-tikus együttműködésén alapuló “központi válságkezelési prog-ram” kidolgozása és végrehajtása. Általános “modellváltásra”, “paradigmaváltásra” volna tehát szükség.”Ez a modell – elvileg – a nemzetközi, a világgazdaság egészére alkalmazott (új)keynesizmus lehetne” – olvassuk. Azonban kétségeink vannak a tekintetben: van-e realitása a transzna-cionális tőke spontanei-tását korlátozó világmodell megvalósí-tásának, mert “ez volna a kapitalizmus egyetlen lehetősége a halmozódó feszültségek kezelésének”. Hát, tudja az Ég!
Befejezésül: Farkas Péternek “a globalizáció-tudományt” sok értékes gondolattal, magvas fejtegetéssel gazdagító könyvét az e téma iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk. Még akkor is, ha ezekből az eszmefuttatásokból nem tudjuk meg, miként hat a globalizáció hosszabb távon a világgazdaságra és a kapitalizmus jövőjére.
Farkas Péter: A globalizáció és fenyegetései • 270 oldal; Aula Kiadó, 2002. Ára: 1990 forint
