[FN, NSZ] A Financial Action Task Force on Money Laundering (FATF – Pénzügyi Pénzmosáselleni Akciócsoport) 29 országot tömörítő kormányközi szervezet , amely az OECD mellett működik, és a múlt esztendőben készített első ízben "feketelistát" a vele együtt nem működő országokról. Ezzel kívánták megerősíteni a küzdelmet a pénzmosás ellen, amelynek mértékét a világ GDP-jének 1,5-4,5 százalékára becsülik (a tényleges érték 500 milliárd dollár és 1500 milliárd dollár között lehet). Magyarország az egyetlen európai állam, amely – Oroszország mellett – az idén felkerült e listára. A lépést azzal indokolták, hogy korlátlan számú névtelen betétkönyv nyitható, és Magyarország e helyzetet csak az EU-csatlakozáskor kívánja felszámolni, emellett bizonyos bankszámláknál homályban marad a "végső tulajdonos". Hazánkban 1994-ben született törvény a pénzmosás megakadályozására. E szerint pénzügyi szolgáltatóknak automatikusan jelezniük kell, ha egy ügyfél számláján kétmillió forintnál nagyobb készpénzben a pénzmozgás, és az illető személyét kötelesek azonosítani. Ha a körülmények gyanúsak, kisebb összegnél is kötelező jelentést tenni.
A Népszabadság cikke >>
Ajánlott videó
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 20:10 Meghalt John Robertson, aki két BEK-döntőben is főszerepet játszott
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 11:05 Alkoholt fogyasztott a sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 11:06 Kern András: Nekem olyan furcsa, hogy az emberek lefényképezik a tilosban mások autóját
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 14:05 Dopeman verset írt a miniszterelnökről Orbán a nap címmel
- 11:57 Pozsonynál vissza kellett fordítani egy Budapestre tartó járatot
- 17:01 Ingyen adják az elmúlt évek legjobb szerepjátékát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
