Belföld

Részvényajánló – Gyorsjelentések után III.

Ezúttal a három legnagyobb tőzsdei társaság, valamint a Pannonplast részvényeivel foglalkozunk. A három nagy cég közül csak az OTP tudott kellemes csalódást okozni, ez azonban kevés volt a tőzsdének az emelkedéshez.

MódszertanA részvények melletti táblázatokban a brókercégek legfrissebb elemzéseinek legfőbb adatai találhatók. A FigyelőNet ezeket átlagolta, így az értékeink egyfajta piaci konszenzust mutatnak be. Az ajánlás 1-től 5-ig terjedő skálán mozog, ahol a legmagasabb, 5-ös érték jelenti a legbiztosabb vételt. A P/E (az ár és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) is átlagolt értéket mutat.

Többek között a gyenge vállalati eredmények magyarázzák a BUX elmúlt heti vergődését. Amíg Amerikában rohantak a részvényárak, itthon csendes csúszás volt megfigyelhető. A tengerentúlon a kamatcsökkentési hullám legutóbbi lépése után alakult ki eufória, a Dow Jones kis híján történelmi csúcsot döntött, és stabilan a tizenegyezer pontos lélektani határ felett mozog. A Nasdaq pedig idei, a tavasszal még huszonöt százalékos negatív teljesítményét néhány százalékra dolgozta le folyamatos javulásával. Nem tesz jót indexünknek a világ egyik fő benchmarkjának tekintett MSCI index átértékelése sem, mivel térségünk országainak eddig sem túl erőteljes súlya tovább csökken az benne. Ráadásul nagyobb papírjaink (Mol, Matáv) alacsonyabb közkézhányaduk miatt jobban megsínylik a dolgot. Részletek az MSCI index változásáról >>

A budapesti tőzsde forgalma is csak néhány napig volt élénknek nevezhető, utána ismét unalomba fulladt a kereskedés. A mutató jellemzően hétmilliárd forint közeli forgalmat jelzett, annak ellenére, hogy nyugaton, illetve kelet-európai társainál sem történt visszaesés a volumenben. Nem véletlen tehát, hogy a hétezer pontos vonalról egy hónap alatt négyszer pattant vissza a BUX, újabb befektetőket fordítva el ezzel a tőzsdézéstől.

Az alábbiakban felsorolt részvények BUX indexbeli súlya jelenleg közelíti a hetven százalékot.

MOL
Ajánló Ajánlás EPS
2001
EPS
2002
IE – New York
3
181
621
Lehman Bros.
2
-27
1069
CSFB
5
-281
481
Erste Bank
4
85
275
Deutsche Bank
5
298
554
ÁTLAG
3,8
P/E01
12,99
P/E02
5,65

Mol

A várakozásoknál jóval gyengébb negyedévről számolt be a Mol. Az első három hónapban az árbevétel 12 százalékos emelkedése mellett 11,5 milliárd forintos veszteség képződött, elsősorban a gázüzletág “brutális” veszteségei okán.

Az elemzők napokon belül reagáltak a gyorsjelentésre, az idei EPS előrejelzés átlaga a két héttel ezelőtti érték egyötödére zuhant. A társaság körüli forró hangulatot azonban nem csak ez, hanem a gázüzletág eladásának kérdése határozza meg, úgy tűnik, ismét sokfordulós összecsapás várható a társaság és az állam között.

Ennek negatív hatását a Lengyelországból érkező kedvezőtlen hírek is erősítik. Legjobb esetben is csúszik a gdanski finomító privatizációja, amit az ismét felröppentett horvát privatizációs tervek (INA) sem látszanak ellensúlyozni (Részletek a gdanski olajfinomítóról >>).

Széles skálán mozognak a legfrissebb elemzői ajánlások. Átlagukat tekintve azonban kedvezőbb képet mutatnak a két héttel ezelőtti tartási konszenzushoz képest.

Matáv
Ajánló Ajánlás EPS
2000
EPS
2001
IE – New York
3
66,2
59
UBS Warburg
3
72,8
85,1
Erste Bank
3
HSBC
4
66,5
70,4
Deutsche Bank
3
60
74
ÁTLAG
3,2
P/E00
13,15
P/E01
12,78

Matáv

Igazuk volt az óvatoskodó befektetőknek a Matávval kapcsolatban. A forint sávjának három héttel ezelőtti szélesítésével igen jól járó társaság (Az árfolyamrendszer változásának hatásai >> a költségek erős emelkedésének köszönhetően az első negyedévet várakozások alatti eredménnyel zárta. 22 százalékkal növekvő árbevétel mellett a tavalyi első három hónaptól 25 százalékkal elmaradó, 15,1 milliárd forintos adózott eredményt produkált.

Kedvező hír a részvényesek számára, hogy a társaság mégiscsak indulhat a 3,5 gigaherzes frekvencia árverésén. Az elemzőkre azonban inkább a jelenlegi számok hatottak, ajánlati átlaguk tartásra csökkent, és az egyéves célárak is 1000-1100 forint között szóródnak. Az idei évre vonatkozó eredmény-előrejelzéseket tíz, míg a 2002-es évre tizenöt százalékkal csökkentették az elemzők.

OTP
Ajánló Ajánlás EPS
2001
EPS
2002
Erste Bank
4
1515
1711
Raiffeisen
5
1616
1728
Deutsche Bank
5
1728
2083
Merrill Lynch
5
1689
1895
CSFB
5
1614
1801
ÁTLAG
4,8
P/E01
9,79
P/E02
8,64

OTP

Várakozások feletti első negyedéves eredményről számolt be az OTP – szokás szerint. Az egy százalékkal növekvő árbevételhez 14 százalékkal emelkedő adózott eredmény (11,2 milliárd forint) tartozott. Nagy része a céltartalék-képzés feleződése nyomán alakult ki.

Az elemzők eredménybecsléseiket változatlanul hagyva megerősítették korábbi vételi ajánlásukat. Így továbbra is az OTP a legkedveltebb (és legajánlottabb) blue chip köreikben. A felsorolt társaságok közül egyedül a legnagyobb hazai bank az, melynek részvénye még (200 forintos) osztalékszelvénnyel forog a tőzsdén.

Pannonplast
Ajánló Ajánlás EPS
2000
EPS
2001
Raiffeisen
4
458
703
Erste Bank
5
502
632
SG Sec.
5
523
729
ING Barings
5
474
570
Nomura
5
533
653
ÁTLAG
4,8
P/E00
6,36
P/E01
5,03

Pannonplast

Ötven százalékos árbevétel-növekedés mellett a várakozásokkal megegyező 0,4 milliárd forintos (a tavalyihoz képest tíz százalékkal csökkent) első negyedéves eredményt közölt a Pannonplast. A csökkenés elsősorban a társaság adókedvezményének megszűnése miatt következett be.

Nem módosult számottevően a brókerházak eredményvárakozása. A vételközeli ajánlati átlag pedig meg lett erősítve. A BÉT egyik legalulértékeltebb papírja továbbra is a legpreferáltabb másodvonalbeli részvény maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik